Tollfosztás a Tháliában

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt „Tollfosztás” című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.

Hogyan lehet sikeres vállalkozás az oktatás, színház és romaügy együtt?

Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amelyek a közbeszédben is alig jelennek meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra. A „Tollfosztás”napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz.

A színdarab öt fiatal egy napját követi végig, akik cigány gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket – más fiatalokéhoz hasonlóan – szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. Ugyanakkor olyan bölcsességeket is megfogalmaznak, mintha már nem is gyerekek volnának, mintha már túl lennének az életen. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet – mint végül kiderül – egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.

A komoly téma ellenére a gyerekek láthatóan élvezik a közös munkát, a tragikus történetek értelmezése és eljátszása nem viseli meg őket túlságosan. Vajon mi lehet ennek hátterében? A színdarabban szereplő fiatalok többnyire még iskolások, akik a próbafolyamat során az iskolaitól eltérő keretek között tanulhatnak, dolgozhatnak együtt. A rendező hangsúlyt fektet arra, hogy a közös munka a bizalomra, a közösen hozott döntésekre, a résztvevők felelősségvállalására épüljön. Míg az iskolában a gyerekek sokszor olyan elvárásokkal találkoznak, melyek köszönőviszonyban sincsenek saját képességeikkel, érdeklődésükkel, itt lehetőségük van mindent megvitatni, és csak azt kell megcsinálniuk, amit saját maguk vállalnak. Ebből adódóan vállalásaikat – pl. pontosság, szövegtudás – már nem csak a rendező kéri számon rajtuk, mint az iskolában a tanár, hanem, mivel a darabot közös ügyüknek érzik, egymást is bátorítják, ösztönzik a fiatalok.

Mindez nem csupán a gyerekek próbákon való teljesítményére hat, hanem iskolai eredményeikre is. A korábban „rossz tanulónak”, „reménytelennek” ítélt gyerekek is egyre jobb jegyeket kapnak. Az, hogy Balogh Rodrigó partnernek tekinti őket, akik képesek komoly eredményeket elérni, hihetetlen erőt kölcsönöz a fiataloknak. A már lassan három hónapja tartó folyamat komoly változást hozott az életükben.

Az április 2-án a Thália Színházban bemutatásra kerülő darabot a tervek szerint több hazai és külföldi helyszínen is elő fogják adni a fiatalok. A rendező pedig különösen fontosnak tartja, hogy az előadást ne csak kőszínházakban játsszák, hanem közterületekben, parkokban is. „Nem minden ember tud elmenni a színházba, ezért a színház kötelessége, hogy elmenjen az emberekhez” – véli Balogh Rodrigó, aki szerint az oktatás és a művészet igenis lehet nyereséges, és nem csak állami forrásokból működtethető. „Fontosnak tartom, hogy a munkánkat ne az adófizetők forintjaiból valósítsuk meg, ezért csak magánalapítványoktól fogadtam el anyagi támogatást. Ezzel is bizonyítani szeretném, hogy a romaügyre nem csak pénznyelőként, hanem felelős társadalmi vállalkozásként is lehet tekinteni.”

Az ősbemutató helyszíne és időpontja: Thália Színház, Arizona Stúdió 2010. április 2. 20h
Nyilvános főpróba: Thália Színház, Arizona Stúdió 2010. április 1. 20h

Szereplők:

Szotyi: Oláh Edmond, Babrinka: Lovas Emília, Index: Szkiba József, Mónika: Németh Angelika, Rambó: Német Alfréd Roberto, Rendező: Balogh Rodrigó

Író, rendező: Balogh Rodrigó
Dramaturg: Illés Márton
Rendezőasszisztens: Szegedi Tamás András
Jelmezterv: Sinkovics Judit
Zene: Oláh Edmond
Fényterv: Csornai Levente
Pszichológusok: Hegedűs Attila és Nagy Brigitta
Plakát illusztráció: Oláh Zoltán
Gerillamarketing és sajtókommunikáció: Kurt Lewin Alapítvány

Szakmai segítő szervezetek: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány

Támogatók: Summa Artium Kultúra Támogató Kht. – Polgár Krisztina Emlékalap Open Society Institute – Arts and Culture Network Program, Színházi Dolgozók Szakszervezete – Előadóművészek Jogdíjalapja, Kesztyűgyár Közösségi Ház, Kurt Lewin Alapítvány