Végkövetkeztetés

Szerkesztőségünket, és bennünket kollégákat, akik ismertük Daróczi Dávidot, mélyen megrázta a halálhíre. Az előző jegyzetben már elbúcsúztunk attól az embertől, aki példaképünkké vált az elmúlt években.

Azonban vannak olyan kegyetlen emberek, akik még szegény Joci halálát is gonosz, demagóg indulatok középpontjába állítják. Olvasom Andrassew Iván barátom publicisztikáját a neten, melyet volt kollégájának haláláról írt. Idéz abból is, ami a szélsőjobboldal internetes portálján megjelent Daróczi halálával kapcsolatban. Odaklikkeltem én is, de már bánom. Olyan érzések támadtak fel bennem, amit egy igazán feldühödött ember érezhet. Dávidot nem érhette támadás, mesébe illő volt karrierjének ívelése, a szegény ifjú nagy álma válhatott valóra a Mindenható segítségével.

Úgy tűnik, a szélsőjobboldal szimpatizánsai képtelenek átélni az emlékezés megrázó és fájó pillanatait. Sőt, már a halálunkat is kívánják. Undorító és kegyetlen hozzáállásukkal, embert és Istent nem ismerve, megpróbálnak bennünket kizökkenteni gyászunkból. De mi nem adjuk meg magunkat. Nem hagyjuk, hogy a gyűlölet és a fasiszta indulatok kifordítsanak bennünket.

Most nem ennek van itt az ideje, hanem a fájdalomnak és a gyásznak. Nem akarunk háborúzni, csak emlékezni. Emlékezni arra az emberre, akire legalább egymillió cigány büszkén nézett fel. Megkérjük tisztelettel a szélsőjobboldalt, hogy legalább most hagyjanak bennünket megnyugodni. Egy rövid időre feledkezzenek meg a harcról és ássák el a csatabárdot.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy éljék át ezeket a pillanatokat. De nem, mi nem fogunk hasonló fájdalmat kívánni nekik. Mert mi emberből vagyunk. Nekünk és Jocinak nincsenek ellenségei, csak azok, akik ezt gondolják magukról.

Nem értem, hogyan torzulhat el egy magát magyarnak valló ember elméje annyira, hogy már-már boldogságát fejezi ki azért, mert meghalt Daróczi Dávid? Mit gondolhatnak valójában rólunk ezek az emberek? Nem tudhatjuk, hogy a szomszéd, a sarki fűszeres, vagy a háziorvos hogyan vélekedik rólunk. Szörnyű, hogy ilyen emberek tömege alkotja szeretett hazánkat. Mert bizony ez a mi hazánk is. Ezt a legjobban éppen szegény Joci bizonyította be.

Nagy harcot vívott Daróczi Dávid, aki mindvégig tartással viselte az őt ért kritikákat. Kiállt elveiért, tudása szinte repítette a minél nagyobb kihívások felé. Hiszem azt, hogy szellemisége közöttünk marad, a lelkünkben és a szívünkben. Mert bizony szükségünk van rá, főleg most, amikor a nehéz dolog cigánynak lenni ebben az országban.

Nincs talán még egy olyan cigány újságíró, aki képes lenne hasonló utat bejárni, mint ő. Szív és akarat egyesült, amelynek eredménye, hogy büszkék lehetünk rá. Talán jó lett volna ezt még életében a szemébe mondani.

A halál örökre elválaszt bennünket szeretteinktől, és ellenségeinktől. A halál mindenki felett képes diadalmaskodni. Nem tudhatod, hogy mikor csap le rád, ma este, vagy holnap, talán évek múlva. Úgy jön el, mint a tolvaj, nem számítasz rá. Végkövetkeztetésem az, hogy olyan erő ellen kell harcolnunk, amelynek nincs szíve, se lelke. Ez a szélsőjobboldal. Ettől válik számunkra sebezhetetlenné.

Barátaim! Legyen inkább továbbra is érzés bennünk, minden mozdulatunkban, mintsem olyanná váljunk, mint ők. Legyünk büszkék arra, akik vagyunk, és ha meghal közülünk valaki, méltón sirassuk el.

Gyászoljunk, mert eljött az ideje.
Isten veled Daróczi Dávid!