Szomszédolás

Emberkereskedelem Szlovákiában

2010. április 24. | MECEM - Szlovákia

Az emberkereskedelem Szlovákia roma közösségeiben nagyon súlyos probléma. Az elszegényedett és elszigetelt települések sok roma lakosa esik áldozatául az emberkereskedelemnek, leginkább rabszolgamunkát végezve. Sok száz áldozatról ugyanakkor nem is tudunk, mert ezeknek az áldozatoknak nagy része semmit sem tud arról, miként lehetne védekezni az efféle emberkereskedelem ellen, vagy mert nem bíznak a rendőrségben és nem jelentik ezeket a bűncselekményeket. A kassai Roma Média Központ (MECEM) éppen ezért 2009-ben médiakampányt kezdeményezett, hogy fölhívja a roma közösségek figyelmét erre a jelenségre és segítse az effajta bűncselekmények megelőzését.

Az Emberkereskedelem című dokumentumfilmet több mint egy évig készítettük elő – nyilatkozta a bemutató előtt Jarmila Vaňová, a film forgatókönyvírója és szerkesztője. – Ez idő alatt több tucatnyi településen jártunk. Már korábban is tudtuk, hogy ez egy nagyon súlyos probléma, ami elsősorban a szegény romákat sújtja. Ugyanakkor eleve sejthettük volna, hogy milyen sorsra ítélt emberekkel találkozunk majd. Egy olyan világ tárult föl előttünk, ami eddig is a szemünk előtt volt, csak sokan közülünk nem akarják azt meglátni. Az emberkereskedelem, embercsempészet és rabszolgamunka áldozatai legnagyobbrészt olyan szegény családok tagjai, akik szeretnének kitörni nyomorúságos helyzetükből. Nem akarnak törvényt sérteni, hanem csak dolgozni szeretnének, hogy ezáltal segíthessenek a családjukon. El sem tudják képzelni, hogy egy jól fizető munka ígérete olyan szörnyű csapda is lehet, amelyből aztán csak nehezen lehet szabadulni – hangsúlyozta Vaňová.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberkereskedelemről szóló jelentése szerint – a kábítószer- és a fegyverüzlet után – az emberkereskedelem lett mára a harmadik legjövedelmezőbb ágazat a szervezett bűnözésben. Az ebből származó nyereség évente akár 7 – 10 milliárd dollár is lehet. Az emberkereskedelem 80 százalékának áldozatai nők és lányok, körülbelül 50 százalékuk pedig kiskorú. Nagy részüket prostitúcióra vagy a pornó- és szexipar más területein való részvételre kényszerítik, de egyre növekszik azok aránya, akiket azért rabolnak el, vagy csempésznek idegen országokba, hogy ott illegálisan, többnyire rabszolgaként dolgoztassák az iparban, a mezőgazdaságban, vagy házicselédként.

A dokumentumfilm 2010. április 8.-i bemutatóján Jozef Hlinka, a szlovák belügyminisztérium emberkereskedelem elleni bizottságának alelnöke nemcsak a film magas szakmai minőségét emelte ki, hanem készítőinek bátorságát is nagyra értékelte. „Ez az első eset Európában, hogy egy ilyen különleges dokumentumfilm éppen a roma közösség kezdeményezésére születik, ráadásul romani nyelven” – tette hozzá.

A film ünnepélyes bemutatóján több mint százan vettek részt. A filmet eljuttatják iskoláknak, oktatási központoknak, szociális munkásoknak, civil szervezeteknek, munkaügyi szerveknek, és olyan rendőrségi szakembereknek is, akik fölhasználhatják megelőző és felvilágosító munkájukban. A film elkészítését anyagilag is támogatta a szlovák kormány, valamint a Nyílt Társadalom Intézet. A kassai Roma Média Központ ezzel a filmmel is hozzájárul a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni harc európai évének munkájához.

Human trafficking in the Roma communities of Slovakia is considered as a very serious problem. Many Roma from impoverished and segregated settlements in Slovakia become victims of human trafficking primarily in the form of work slavery. Hundreds of victims remain unknown, however, because these victims lack sufficient information about how they should guard against trafficking or because they don’t trust the police and don’t report such criminal activities. For this reason, the Roma Media Center (MECEM) initiated a media campaign in 2009 whose goal was to increase awareness within Roma communities about this phenomenon and to improve prevention.

”The film ‘Human Trafficking’ has been in preparation for more than a year,” said the screenwriter and chief editor Jarmila Vaňová before the film’s premiere. “During this time we visited dozens of locations. We knew that this is a very serious problem affecting poor Roma in particular. We couldn’t have guessed, however, what sort of fated people we would run across. The reaction of our viewers opened the doors to a world which is playing out right before our eyes, although most of us don’t see it,” she added. “The most common victims of human trafficking are people from poor families who are attempting to find a way out of a bad situation. They don’t want to break the law in doing so. They only want to work and the opportunity to support their own family and change their lives. They can’t imagine that the offer for well-paid work abroad is a trap from which there is no easy escape,” Vaňová pointed out.

According to the Report on Human Trafficking issued by the United States Secretary of State, aside from the drug trade and the illegal arms trade, human trafficking has become the third most profitable type of organized crime. Official data says that profits from this business may range from 7-10 billion dollars a year. Perhaps 80% of the victims of human trafficking are women and girls, and up to 50% of victims are underage. Most victims are trafficked for the purpose of sexually abusing them in prostitution, pornography and the like, but the number of victims abused for illegal work in industry, agriculture and as domestics is on the increase, according to opening remarks of the ceremony by representative of the Slovak Ministry of the Interior, Colonel Ing. Jozef Hlinka, Vice-Chairman of the ministry’s commission for the battle against human trafficking. He appreciated not only the high professional quality of the film being premiered but also the courage of its makers, who took on such a serious subject. “I’m able to say that this is the first time in Europe that such a specialized documentary has originated from within the Roma community and in the Romani language,” he pointed out.

The celebratory preview of the documentary took place on 8 April, with more than 100 people taking part. The film will be provided for free to schools, educational centers, social and field workers, non-governmental organizations, labor offices and police specialists who will use the film in the course of their preventive and educational activities. The film originated with the financial support of the Office of the Government of the Slovak Republic in the scope of the Action Play for the Elimination of All Forms of Discrimination, Racism, Xenophobia, Anti-Semitism and Other Expressions of Intolerance and also with financial support from the Open Society Institute. The film is at the same time the contribution of the Roma Media Center (MECEM) to the European year of the battle against poverty and the socially excluded.

További cikkek a rovatból
Civil tapasztalatcsere az Alapvető Emberi Jogok területén Civil tapasztalatcsere az Alapvető Emberi Jogok területén
A hazai és azeri civil és állami szektor képviselői a két ország Emberi Jogi helyzetéről és a két ország között már megvalósult kooperációkról értekeztek Budapesten a közelmúltban. Az előadók a két ország jó gyakorlatai mellett megvizsgálták azon hazai, EU-s és azeri támogatásokat, melyek azeri és magyar szervezeteknek nyújtanak együttműködési lehetőségeket. Nézze meg videónkat!
A tismanai roma rabszolgaság története A tismanai roma rabszolgaság története
Tismana ma kisváros, amely a Tismanai Kolostor közelében épült. A kolostor a romák történetének egyik legsötétebb fejezetével függ össze: 1600 és 1800 között ez volt az egyik legnagyobb roma rabszolgakereskedő intézmény. A korabeli rabszolgaságról csak régi dokumentumok tanúskodnak. Sok-sok év után egy helyi lakos, Elena Trîncă Buzneri úgy döntött, hogy könyvben gyűjti össze a romák történeteit. Így írta meg „A világ és az idő, mióta ismerem őket” című művét, amit aztán saját történeteivel egészített ki. Így született meg a tismanai cigányok történetének első kézirata.
A Koncert a Toleranciáért megmutatta, hogy Kassán a multikulturalizmus él, és köszöni, jól van A Koncert a Toleranciáért megmutatta, hogy Kassán a multikulturalizmus él, és köszöni, jól van
Kassa április 18 (RP) – A Roma Médiaközpont (MECEM) szervezésében a kassai Művészetek Házában megrendezett Koncert a Toleranciáért című rendezvényt körülbelül 700 látogató követte figyelemmel. „Kassa multikulturális város és a művészetnek igazán nagy ereje van az emberek összeboronálásában. Szerintem ez egy univerzális nyelv, ugyanakkor jó módja annak, hogy megismerjünk más kultúrákat” – mondta Richard Raši, Kassa polgármestere közvetlenül a koncert után.
A gettóból a zeneakadémáig A gettóból a zeneakadémáig
Mihai Grigore tízévesen költözött el otthonról. Barládról származik, hat fiútestvére van. Szüleivel szegény környéken laktak, a szülők alkalmi munkákból tartották el a családot, ezért nem tudtak megfelelő életkörülményeket biztosítani gyermekeiknek. „Voltak olyan napok, amikor nem volt mit ennünk” ‒ emlékszik vissza Mihai.
A hagyomány arcai A hagyomány arcai
A roma kézművesek vásárokon szoktak találkozni. Régen százan vagy akár ezren is voltak, ma már csupán pár tucatnyian. De mindnyájuknak megvan a maga története. Akár egy utazásról, akár egy hagyományról, akár a megmaradt nyelvről vagy tudásról, akár a büszke és szabad kitaszítottakról, akik mindent maguk mögött hagynának az ismeretlenért.
„A diszkrimináció ellenes kampányok hatása száz év múlva lesz látható“ „A diszkrimináció ellenes kampányok hatása száz év múlva lesz látható“
Ciprian Necula hatalmas irodájában ellenőrzött káosz uralkodik: bögrék, tollak, laptop, pipák és egy rakat régi tárgy. „Nem szabad idebent dohányoznom” ‒ mondja íróasztala mögül, cinkos mosollyal az arcán. Majd felkap egy pipát és rágyújt. Gogol Bordello pólót visel öltöny és nyakkendő helyett. Nagyon visszafogott és ironikusan kedves tekintete egy nyugodt párbeszédre csábít.
Tanulás villany nélkül Tanulás villany nélkül
Nyáron szerencsések. Mert hosszabbak a nappalok. Amikor besötétedik, gyertyát gyújtanak. Ennek fényénél írja leckéjét az öt gyerek. Jó jegyeik és komoly céljaik vannak. Maria ügyész akar lenni. És biztos benne, hogy sikerülni fog.
Iskoláztatás és házasság Iskoláztatás és házasság
Az iskola udvarán minden nap szülők várnak lányaikra az órák végén. Mindannyian a roma közösség tagjai Targu Jiu (Zsilvásárhely) „Meteor” nevű kerületéből. A nők eltakarják az arcukat a kamera láttán, a tanítási idő végén pedig gyorsan elvegyülnek a gyerekek között, hogy minél hamarabb megtalálják lányaikat, nehogy elrabolják őket.
A szegénység az iskola elhagyására ösztönöz A szegénység az iskola elhagyására ösztönöz
A tanulmányok idő előtti abbahagyása az egyik legnagyobb probléma, amivel az Európai Uniónak szembe kell néznie – derül ki egy nemrégiben, egész Európa-szerte folytatott felmérésből. Románia helyzete egyáltalán nem rózsás: a romániai Oktatási Minisztérium által készített jelentés szerint az iskolából kimaradások aránya 20 százalékos.
Házasság vagy középiskola? Házasság vagy középiskola?
A fiatalkorúak házasságával és az iskolából való kimaradással kapcsolatos gondokat meg lehetne oldani, ha a helyi hatóságok nagyobb figyelmet fordítanának e problémákra – mondta Dr. Gheorghe Sarău professzor, a Bukaresti Egyetem professzora. Szerinte a települések vezetőinek ebben jóval fontosabb szerepe van, mint a roma családoknak.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink