Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/1.

2010. május 20. | so si?

Első nap a szülészeten

Nili blogja

Nili a szülészeten

Nili a szülészeten

Amikor 2005-ben felvételt nyertem (immár felnőtt fejjel) a méltán híres Semmelweis Egyetemre, úgy éreztem teljesülhetnek az eddig hiú ábrándoknak hitt vágyaim. Egy cigánylány vakmerő álma volt ez, amit sokáig kimondani sem mertem. „Orvos leszek, szülész leszek, fehérruhás isten leszek! Olyan leszek, mint azok, akiket eddig ámulva csodáltam, vagy félelemmel és leszegett fejjel hallgattam.” – Ezekkel a világmegmentő gondolatokkal a fejemben kezdtem meg az első gyakorlati évemet a kórházban. Az első gyakorlati napom még ma is olyan elevenen él bennem, mintha tegnap történt volna:

Április 7.

Hajnali öt óra

Még szürkület volt, amikor a telefonom ébresztője megszólalt. Izgatottan keltem ki az ágyamból, készülődtem az első napomra a kórházban: végre nem csak elméletben, hanem gyakorlatban tehetem mindazt, amit eddig tanultam.

Miközben a metrón zötykölődtem, szinte forradalmi hangulatig tüzeltem magam: – „Nem tudjátok ti még, hogy kit engedtetek magatokhoz közel!” – kuncogtam – „Cigány létemre legyőzöm majd a rettegett orvostársadalmat, és megmutatom nekik, hogy mi is képesek vagyunk segíteni másoknak, és majd mi, majd én nem fogok elnyomni és megfélemlíteni másokat, hanem szeretni, tisztelni és gyógyítani fogok!”

Reggel 6 óra 10 perc

Miután a hosszú épületkomplexum legvégére értem, felgyalogoltam a legfelső emeletre. A vajúdó szobákhoz már csak mágneskártyával lehetett bejutni. Csöngettem. Miután beengedtek, megkerestem a főnővért a Szülészeti osztályon és hatalmas lelkesedéssel jelentkeztem a munkára.  Hosszan végigmért, feltett néhány informális kérdést, tett néhány degradáló megjegyzést az iskolára, ahonnan érkeztem, és utamra engedett.

Az eszményített szülésznők a legkevésbé sem fogadtak kedvesen. Egy részük köszönésre sem méltatott, más részük gyanakvással kérdezte tőlem: mit keresek itt, miért jöttem ide és főleg: meddig maradok. Én őszintén válaszoltam: egyelőre két hétig, de hosszútávon gondolkodom, még legalább két és fél évig szeretnék  maradni. Válaszomat hallva különös pillantást vetettek egymásra, majd beküldtek átöltözni a pihenőszobába, ahol volt egy kényelmes kanapé, asztal székekkel, hűtő, mikrohullámú sütő, és tartozott hozzá egy különbejáratú fürdőszoba mellékhelyiséggel: csak a dolgozóknak. Amikor magamra öltöttem a fehér ruhámat, máris különlegesnek éreztem magam: ranggal és tisztelettel öltöztetett fel. Amint kiléptem a szobából az egyik szülésznő gyorsan bezárta mögöttem az ajtót, és a nyakába akasztotta a vastag kulcscsomót.

Nili munka közben

Nili munka közben

Hét óra harminc perc

Megfogadtam a felsőbb évesek tanácsát, és rohantam mindenki után, hátha elleshetem a tudásukat. Nem tetszett nekik az ügyefogyott próbálkozásom. Meglepődtem, mennyire átnéznek rajtam, válaszra sem méltatták a kérdéseimet, úgy folytatták a csevegést, mintha én közöttük sem lennék. Ennyire még nem voltam mellőzött, talán soha. Az egyik szülésznő végre megszólított:

- Tudsz Ctg-t felrakni?  – majd válaszra nem várva fojtatta: Tiéd az a rakott szoknyás nő! Menj, rakd fel rá!

- Persze – válaszoltam határozottam. Kedvesen a szobába invitáltam a szegényes öltözetű, virágos szoknyás, kendős asszonyt és minden tudásomat összeszedve, felraktam az első ctg-t, teljesen egyedül. Nem volt egyszerű:-)

Nyolc óra harminc perc

Behoztak egy anyukát. Nem voltak fájásai, programozott császármetszésre (elektív sectio cesarea) készítettük elő. Az orvosa a műtéthez készülődött, a fogadott szülésznőt nem találtam sehol, így tehát én kezdtem el az előkészítést: segíteni átöltözni, NST- re tenni, infúziót bekötni, tájékoztatni, papírokat aláíratni. A termetes szülésznő feltűnő jelenségként érkezett az egy ágyas szobába.

- Te mit csinálsz itt?  – kérdezte tőlem, nem titkolt indulattal a hangjában.

- Én, csak… – mondtam lihegve – az epidurális érzéstelenítésről kérdezett az anyuka.

- Te csak ne tájékoztasd félre az anyukát! – söpört le engem fölényesen.

Nem vitáztam, és nem próbáltam meggyőzni őt az igazamról. Talán túl bátor voltam: én ehhez a beteghez is éppen úgy fordultam, mint a másik szegény sorsú, éppenséggel barna bőrű, fogadott orvos nélküli beteghez. Kérdezett, hát válaszoltam. De lassan kezdtem megérteni a helyi mechanizmusokat: a fizetős beteget a fogadott szülésznő tájékoztatja.

Tíz óra

Reggelizni nem volt időm és a pihenőszoba ajtaja – ahol az elemózsiámat hagytam -  egyébként is zárva volt – előttem. Túl vagyok legalább tíz kilométernyi gyalogláson, néhány Ctg vizsgálaton, egy burokrepesztésen, számtalan ágyneműcserén. De a fő feladatom mégis az egyszemélyes futárszolgálat lett: menj, vidd le a vért, sürgősséggel! Mutasd meg Enikőnek a szívhangot! Keresd meg a doktor urat! Hozz Oxitocint a hűtőből!

Örömmel hajtottam végre az utasításokat. „Már van feladatom! Része vagyok a csapatnak!” – áltattam magam.

Délután két óra

Éhes vagyok. Még nem ebédeltem, észre sem vettem, hogy máris lejárt a munkaidőm. Még nem mehetek haza, van néhány dolog, amit be kell fejeznem.

A rózsás ruhás fiatal lány, akinek reggel feltettem a ctg-t, még mindig a szülőszobában vajúdott. Kiderült, hogy ő egy Romániából Magyarországra tévedt tizenéves lányanya, aki nem rendelkezett semmiféle igazoló okmánnyal, és a gyermekével sem járt még előzetes vizsgálatokon. A kollégák nem örültek az érkezésének, mert rengeteg adminisztrációval, és sürgős vizsgálattal járt az ellátása.

Ahogyan várható volt: az első szülés elhúzódott. A lány arcára kiült az ismeretlen fájdalomtól való félelem. Amikor rátettem a szívhang vizsgáló készüléket a hasára, teljesen megváltozott: kiült az arcára a derű, elvörösödött a tekintete: „Ez az én gyerekem szívhangja? Hallod anyu? A kisgyerek.” – mondta.

Hagytam, hadd élvezze a gyermeke dallamos szívdobogását, elmagyaráztam neki, mit jelentenek a megfejthetetlen görbe vonalak a papíron, megnyugtattam őt a fájdalmak miatt, s elmondtam mire számíthat az elkövetkezendő néhány órában. Amikor a többi szülésznőhöz visszamentem, azok értetlenül néztek rám és utasítottak, hogy szedjem le a NST monitort róla, elég, ha én hallottam: minden rendben van.

Engedelmeskednem kellett, de nem mentem haza, megvártam amíg a baba megszületik.

Délután négy óra valahány perc

Ahogy sejtettem: az első születés, melynek én is részese voltam, nem riasztott meg.  Megfürdettük, megmértük a babát, majd miután felöltöztettem, a fiatal anya kezébe adtam az egészséges kisfiát.

Délután hat óra

A testrészeim olyanok mintha kőbe öntötték volna őket. Minden lépés egy-egy újabb erőfeszítést jelentett. Amikor hazaértem, bementem a szobámba, elbújtam a család elől, és elsírtam magam. Annyira felkavartak az aznap eseményei, hogy nem voltam benne biztos, másnap képes leszek-e, akarok-e bemenni a gyakorlati helyemre?

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink