És kitöltök azokban a napokban az én Szellememből

A pünkösd számos európai országban – hazánkhoz hasonlóan – munkaszüneti nap. Sajnos mára csupán ennyit jelent, és nem többet. A cigányok mélyen vallásos emberek, mégis a legtöbben csak a szentképek “oltalmában” élik meg a hitéletüket. Pedig az Apostolok cselekedetei szerint, miután Jézus felment a Mennybe, elküldte maga helyett a Vigasztalót, aki elvezeti a híveket az Atyához.

Azt gondolom az olvasók között is akadhatnak olyanok, akik nem ismerik ennek az igazságnak a jelentőségét, és nincsenek tisztában azzal, hogy ez az eredetileg zsidó ünnep (Sávuot), éppen hogy nem képekhez köthető, nem rítusokat vés kőbe, nem hordoz üzenetet a pünkösdi királyokról vagy más tréfás játékokról. Sokkal többről üzen nekünk.

Nem szabadna engedni, hogy a Szentlélek erejéből csupán egy vallási dogma, eszmény, üres ceremónia maradjon. Az egyháztagságnak nem elidegenítenie kellene Isten erejétől és a Szentlélekkel való személyes kapcsolattól, hanem inkább közelebb hoznia Hozzá. Ha a keresztény hívőknek nincsen személyes kapcsolatuk Istennel, akkor az a vallás Jézus szerint olyan lesz, mint az erejét vesztett só, amiről azt írja a Biblia, hogy “nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” (Máté evangéliuma 5,13).

A Szentlélek vagy Szent Szellem nélkül a kereszténység csupán halott és tehetetlen vallás. Újjászületése és föltámadása csak a pünkösd tényleges tartalmának megvalósulása alapján lehetséges. A Biblia szerint a Szellem (Ruach), Isten harmadik személye, éppen olyan valóságos, mint az Atya vagy a Fiú. Láthatatlan, de ugyanakkor rendelkezik minden személyiség jeggyel is. Ahol ez a jelenlét megmutatkozik, ott az Úr szinte “tapinthatóvá”, érezhetővé válik (ez a pünkösd élménye). Ez a tapasztalat megújulást hozhat a nemzetek életébe.

Az Újszövetségben ez az ünnep egy konkrét eseményhez köthető: a Felházban jelenlévő százhúsz tanítvány imáira válaszolva Isten elküldte a Szent Szellemet, aki betöltötte a házat és a jelenlévők mindegyikét. Ez volt Jézus ígéretének beteljesedése. Amikor eljött a Szent Szellem, a tanítványok számukra idegen nyelveken kezdtek el beszélni, és úgy viselkedtek, mintha megrészegedtek volna. Mondhatni teljesen kifordultak magukból: hangoskodtak, énekeltek, körtáncot jártak, kiabáltak, így dicsérték Istent. Nem szól a fáma halk, mértéktartó és tiszteletteljes főhajtásról és visszafogott fohászokról.

Ez a megtapasztalás adott erőt a tanítványoknak ahhoz, hogy betöltsék Jézus akaratát és engedelmeskedjenek az elhívásuknak: “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apostolok cselekedetei 2,8)

Isten több, mint a falon látható szent kép. És több az esténként elmormolt imánál is. Ez az ünnep arra hívja fel a figyelmet, hogy valóságos és személyes közösségünk lehet Istennel, ha segítségül hívjuk a Pünkösdkor elküldött Szent Szellemet.