Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/2.

2010. május 27. | so si?

A szülőszobán a legnagyobb hatalom a takarítónőé

Nili blogja

Másnap ismét felkeltem és elmentem dolgozni. A kollégák nem kedveltek jobban, és a helyzetem sem lett könnyebb. Hosszú utat tettem meg idáig, ezért a meghátrálás szóba sem jöhetett.

Azok a bizonyos vákumcsövek

Azok a bizonyos vákumcsövek

Hogy milyen volt az első vérvételem? Én nem félek a vértől. Cseppet sem. De szegény kismamákon tanulni?! Mindenkitől, aki „tudatlanul” hozzám állt a sorba a kis vákuumcsöveivel, megkérdeztem, szúrhatok-e? És elmondtam, hogy tanuló vagyok, úgyhogy, ha félnek, nyugodtan menjenek át a nálam sokkal gyakorlottabb kolléganőhöz. Ekkor a munkatársaim kihívtak a szobából, és felszólítottak, hogy azonnal hagyjam abba ezt a viselkedést, és szúrjak mindenkit, akit csak lehet. De én tovább kérdezgettem…

Meg kell osztanom egy titkot: az én felvételem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára egészen speciális módon történt. Úgy jutottam be, hogy nem rendelkeztem egészségügyi szakmai előképesítéssel. Külön elbírálással, az előző diplomám és tapasztalataim miatt, illetve a szóbeli vizsga eredményessége okán kaptam lehetőséget. Ez a tény két okból is fontos: arra sarkallt, hogy a lehető legjobban tanuljak, és a legszorgalmasabb legyek a gyakorlati helyemen. Bizonyítanom kellett.

Hamar rájöttem, hogy a szülőszobán a legnagyobb hatalom a takarítónőé. Minden medikusnak javaslom, hogy rájuk különös figyelemmel legyenek, mert sokat tanulhatnak tőlük. Engem is az egyik vizsgáztatott elsőként:

- Össze tudsz állítani egy epiziotómiás tálcát?

- Hát, igen… – mondtam nem túl meggyőzően.

- Mi tartozik bele? – folytatta a vizsgáztatást, mivel nem adott hitelt a szavaimnak.

- Hát – mondtam félszegen – kocher, curette kanál, tűfogó, suturás olló, méhszájkifogók. Ja és a lapocok.

- És a bucik, a steril tál?

- Igen, igen! – mosolyogtam kínosan.

- Akkor rakj egyet össze gyorsan!

Nili vért vesz

Nili vért vesz

Raktam volna én, de balga mód rosszul hajtottam a steril lepedő széleit. Nem baj, a takarítónő megmutatta. Láthatóan nagyon élvezte, hogy bizonyságot nyer gyakorlatlanságom.

Időközben rájöttem, hogy a szülésznők kiváltképp nem szeretik, ha a hallgatók pihennek. Ezért én szigorú napirend szerint végeztem a dolgom, s ha némi szabadidőm mégis akadt, azt azzal töltöttem, hogy a takarítószemélyzetnek segítettem (ha engedték).

Amikor az egyik középkorú orvos a saját veteményeséből hozott gyümölccsel kínálta meg a kollégák mindegyikét, s az én fejem felett gondosan átemelte a kosarat, még nem gondoltam, hogy a viselkedése nekem, esetleg a származásomnak szólna. Csak szimplán rosszul esett. Ezt az esetet megelőzően néhány hetet az Ultrahang és a CTG laborokban kellett eltöltenem. Miután ismét a vajúdó szobákban lehettem, az alagsorban dolgozó CTG-s munkatárs feljött (a legfelső szintre), egyenesen hozzám lépett, rám mutatott, és mindenki előtt azt kérdezte tőlem:

- Hol van a kulcs?

- Milyen kulcs? – kérdeztem vissza ijedten.

- A gyógyszerraktár kulcsa. Mióta ott voltál, nem találjuk sehol. – mondta, s közben a szeme sem rebbent.

Addigra már túl voltam azon, hogy megpróbáltak elküldeni a szülésznőknek fenntartott öltözőből, kihagytak a közös beszélgetésekből, étkezésekből, cseverészésekből, és most már tolvajnak is kikiáltottak. Ekkor már sejtettem, hogy a származásom az én megítélésemet egyáltalán nem segíti. Ezt a későbbiekben sokkal világosabban értésemre is adták. (Erről majd később mesélek.) Mindenesetre fájdalmasan tanultam hosszan tűrni, és alázatosan tanulni.

A kórház udvara

A kórház udvara

Két nappal a „kulcsos történet” előtt ott lehettem egy ikerszülésnél. A babák jól voltak, de az anyánál az átlagosnál nagyobb mennyiségű vérzés lépett fel. Ultrahangvizsgálatot rendeltek el. Elszöktem hát, hogy, megnézzem hogy van az én kismamám. Láttam rajta, hogy nagyon el van keseredve, még attól sem vált mosolygósabbá, hogy a vizsgálat eredménye negatív lett. Segítettem neki felöltözni, és mondtam néhány bátorító szót. Erre elkezdett sírni. Nem értettem miért.

- Én ezt nem hiszem el! – mondta sírva – Nem hiszem el, hogy ilyen is van!

Mindennél többet jelentett neki az én szeretetteljes ölelésem és az a néhány őszinte szó.

Amikor hazafelé indultam (immár civilben), a kórház kertjében odajött hozzám egy cigányasszony a férjével, hogy megköszönje a segítségemet az ötödik szülésénél.

Tudtam, hogy ezek jelek: tovább kell mennem. Célom van: segíteni.

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink