Komolyan

Jogi eszközökkel nem lehet szeretetet kicsikarni

2010. június 2. | so si?

Az oktatásé volt a főszerep az Athe Sam második napján. A téma nem lehetett véletlen, hiszen a negyedik éve megrendezett egy hetes program célja, hogy keretet teremtsen az interkulturális párbeszédnek és hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és a kölcsönös elfogadáshoz.

A szervezők igyekeztek két téma köré csoportosítani a magyarországi roma gyerekek oktatásával kapcsolatos problémákat. Az első részben egy a toleranciára nevelő osztálytermi tanórának lehettünk tanúi. Utána kerekasztal-beszélgetés során fejtették ki véleményüket azok a meghívottak, akik valamilyen szinten szakértői a cigánygyerekek oktatásának. A meghívottak: Dr Várnai Andrásné, a Deák-Diák Iskola igazgatónője, Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója, Dr Krémer Balázs, az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat mediátora és Derdák Tibor, a Doktor Ámbédkar Gimnázium alapító tanára és vezetője. Sajnálatos módon az új kormány oktatási elképzeléseit senki nem képviselte. A beszélgetést Víg Mihály, a Gödör Klub vezetője, moderálta.

A toleranciára, az egymás elfogadására való nevelés- demonstrációs óra

Az esős, hideg időjárás ellenére viszonylag szép számban gyűltek össze az érdeklődők, bár a meghirdetett öt órakor csak Varga Gusztáv és zenekarának a próbája látszott biztosnak. Aztán 15-20 perc múlva végre megérkezett a kb. húsz roma diákból álló osztály és az is kiderült, hogy a közönség a kávézóban, projektor segítségével nézheti a demonstrációs órát.

A foglalkozást Szabó Mónika vezette, rajta kívül még négy csoportvezető kapcsolódott be az órába. A résztvevők bemutatásának sajnálatos elmaradása miatt csak az olyan, a roma közéletből ismert, felnőtteket sikerült azonosítanunk, mint Orsós János, Derdák Tibor. A két órás demonstráció célja az volt, hogy bemutassák a toleranciára való nevelés olyan technikáit, amelyekkel, a szakértők szerint, elérhető az egymás elfogadása.

Az óra elején bemelegítésként olyan gyakorlatokat végeztettek a gyerekekkel, amelyek sok mozgással jártak. A továbbiakban két gondolatkör köré szerveződtek a feladatok. Az első a közös tulajdonságok megtalálása, a második a másik ember megismerésének fontossága volt.

A közös tulajdonságok kitalálása véletlenszerűen kialakított csoportokban zajlott. A gyerekeknek találniuk kellett három olyan dolgot, amelyet a csoport minden tagja szeret és három olyat, amiket egyikük sem. A gyakorlat végén megbeszélték, miben hasonlítanak, illetve különböznek egymástól.

A másik ember megismerésének fontossága kapcsán a kör közepére állított két felnőttről (ők voltak azok, akiket nem sikerült azonosítani) kellett leírniuk a diákoknak egy cetlire, hogy szerintük mit szeretnek, mit gondolnak különböző dolgokról, egyszóval mindent, ami csak eszükbe jut, majd az érintettek reagáltak a róluk írtakra.

Amikor véget ért a demonstrációs óra, a kávézóban a csekély számúra apadt közönség soraiban a csalódottság hangjait véltem felfedezni. Őszintén szólva, megértem, hiszen nem tudtuk meg, mi az a „szellemi táplálék”, amivel gazdagodtak az óra során, mit visznek haza az emlékeikben ezek a gyerekek? Az Athe Sam fesztivál alapfilozófiája, miszerint a tolerancia alapköve az ismeret, sem érvényesült a bemutatott foglalkozáson, hiszen nem tudtuk meg, kik is a cigányok? Amit láttunk, hallottunk, az egy csoportépítő tréning része volt, a gyakorlatok kifejezetten ezt szolgálták, így csak távolról volt köze a toleranciára, az egymás elfogadására való neveléshez.

Kerekasztal-beszélgetés

A program sajtóanyagában a meghirdetett beszélgetés témája a demonstráció folyományaként, a „toleranciára nevelés aktuális állapota az informális és formális oktatásban” volt, ám erről egyetlen szó sem esett.

A két órás beszélgetés alapvetően két téma köré csoportosult: szegregáció-integráció és az iskolába-nem-járás szankciói.

A szegregáció-integráció kapcsán, bár látszólag mindenki az integrált oktatás mellett tette le a voksát, számos problémás kérdés vetődött fel a meghívottak körében. Derdák Tibor olyan borsodi falvakról beszélt, amelyek egyszerre vannak a térkép és a társadalom szélén, ahol ezer ember közül kettőnek van érettségije és a cigánytelephez közeli középiskolában hatszáz diákból mindössze öt a roma. Az ilyen telepeken tehát van mit tenni és ha felajánlanak egy lehetőséget az érettségire, egy ilyen képzésre a cigányok fognak jelentkezni, amelynek velejárója a felülreprezentáltság. Véleménye szerint a szegregáció oka az, hogy a többségi szülők elviszik a gyerekeket onnan, ahol sok roma gyerek van az osztályokban. Derdák Tibor kihangsúlyozta, akkor van értelme a szegregált iskolát felszámolni, ha szeretettel fogadják a másik iskolában a cigánydiákokat, mert jogi eszközökkel nem lehet szeretetet kicsikarni.

Várnai Andrásné elmondta, hogy 2004-ben, amikor megszüntették Budapesten a VIII. kerületi Dugonics utcai iskolát, 17 gyereket kaptak a felszámolt intézményből. A gyerekek hetedikesek voltak. Az igazgatónő bevallotta, nagy fejtörést okozott nekik, hogy mit kezdjenek ezekkel a diákokkal, járható-e az az út, aminek során beteszik őket a már meglévő osztályokba, ahol bizonyosan ellenszenv várna rájuk? Ezért úgy döntöttek, hogy a hat legnehezebben kezelhető gyerekből külön osztályt alakítanak saját, jól felszerelt teremmel. Fontosnak tartja, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki az iskola és a család között, ennek érdekében ő arra szokta kéri a beiratkozókat, hogy a családjukkal együtt jöjjenek, lehetőséget teremtve ezzel a megismerkedésre.

Krémer Balázs szerint a vitás esetekben a jogvédelem eszközeit kell bevetni.

Mohácsi Erzsébet megingathatatlan volt a szegregáció elleni harc mikéntjében. Ugyan elmesélt egy konkrét történetet, amely során önmagával keveredett ellentmondásba, de ez nem változtatott a véleményén. A történet szerint Nyíregyházán bezártak egy cigányiskolát és a 101 gyereket hat másik intézménybe osztották el úgy, hogy egy-két roma diák jutott egy-egy osztályba évfolyamonként. Azt tapasztalta, hogy nem fogadták szívesen őket és a hetedik-nyolcadikos gyerekek hamar lemorzsolódtak. Állítása szerint a cigányiskolák rossz állapotban vannak, nincsenek meg sem a személyi, sem pedig a tárgyi feltételek. Arról, hogy ez miért törvényszerű, nem beszélt. Arról, hogy miért nem lehet differenciálni az egyes esetekben, és felújítani ezeket az épületeket? Azáltal, hogy nem teremtődnek meg a körülmények a színvonalas oktatásra, helyette olyan környezetbe kényszerítik a cigánygyerekeket, ahol ellenszenv fogadja őket, s így a „normál” iskolán belül szegregálódnak, amely sokkal ártalmasabb. Ennek okairól mélyen hallgatott mindegyik szakértő, ahogyan egyébként ez ügyben csendbe burkolózik a politika is a rendszerváltás óta.

Az iskolai hiányzások témája is megosztotta a beszélgetőket. Abban mindenki egyetértett, hogy a mulasztások mindig nagy kihívást jelentettek és jelentenek ma is a pedagógusok számára. A szankciókban viszont már éles nézetkülönbségek mutatkoztak.

Derdák Tibor szerint üdvözlendő az új kormánynak a tankötelezettségre vonatkozó elképzelése, miszerint megvonnák a családi pótlékot azoktól a szülőktől, akik nem járatják iskolába a gyereküket. Álláspontja szerint eredményesebb lenne a mostani büntetőjogi szabályozás helyett inkább szociális eszközöket alkalmazni. Mert manapság az a gyakorlat alakult ki, hogy az egyik önkormányzat szemet huny az iskolába nem járó gyerekek felett, a másik akár a börtönbüntetés kieszközöléséig is elmegy.

Mohácsi Erzsébet nem ért egyet az Orbán-kormány elképzeléseivel, mert szerinte ez visszaélésekre ad lehetőséget. Az érveit ezzel kapcsolatban, sajnos, nem osztotta meg velünk. Azzal viszont egyetértett, hogy valamilyen módon rá kell kényszeríteni a családokat a gyerekeik iskolába járatására, de nem így, hanem vonzóbbá kell tenni az iskolákat, ám ennek az elképzelésnek a módjáról sem tudtunk meg semmit. Azt viszont egyértelműen világossá tette, hogy nagy szükség van olyan rendszerre, amely szakmailag ellenőrzi az oktatást és felügyeli a normatívák elosztását.

Várnai Andrásné szerint az iskolai időbeosztás ellentétben áll sok család időszemléletével, ezért a pedagógusok fontos feladata lenne bevonni őket, „becserkészni” az iskola életébe.

A program végén lehetőséget kaptak a hallgatók is véleményük, illetve kérdéseik megfogalmazására.

Orsós János azzal egészítette ki Derdák Tibor szavait, hogy ha a családi pótlékot a tankötelezettséghez kötik, akkor a pedagógusok munkáját is mérni kell valamilyen objektív módon. Kati, szintén a közönség soraiból, aki egyébként a Mohácsi Erzsébet vezette alapítvány munkatársa, meglehetős hevességgel vetett fel olyan gondolatokat a családi pótlék megvonásáról, mint például mi a helyzet az oktatásnak a gyerekek hét éves kor előtti időszakában? Elmondta, hogy pl. Csörögön csak heti három alkalommal járhattak be a megszüntetett iskola tanulói a sződi iskolába, mert többször nem engedték be őket.

A kérdésekre adott válaszokból sem derültek ki konkrétumok, az idő is lejárt, és többségünk azzal az újbóli hiányérzettel állt fel, hogy ezeket a kérdéseket más formában, más fórumokon tovább kell feszegetni.

szöveg: Mohácsi Andrea

További cikkek a rovatból
És változunk És változunk
Minden évben összefoglalót készítek az évemről. Ó, ha tudnátok, kedves Olvasók, mennyi minden nem kerül bele az efféle összegzésekbe, amiket közreadok. Még csak pont-pont-pont formájában sem írok le dolgokat. Hogy miért? Önmegtartóztatás – egész jó szöveg ugye? Nem írok le olyan dolgokat, amikről nem érzem, hogy az én történeteimen túlmutatva hasznosak lehetnek mások számára is. Meg hát az én vívódásaim nem tartoznak senkire, a mámorom meg, ki tudja, mire ingerelne másokat...
KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK
Roma és nem roma gyerekek divatterveit és ruháit mutatták be Budapesten. Az Amaro Trajo Alapítvány Varga Erika és a Romani Design szakmai vezetésével a roma kultúra hagyományait is bemutató kreatív-művészeti kurzust indított, amelyen több iskola diákjai vehettek részt a fővárosban és vidéken is. Olyan roma és nem roma fiatalok tanulhattak a program keretében, akiket érdekel a divattervezés.
Árverés Szintikéért Árverés Szintikéért
Árverésre bocsátják díjukat az V. Romani Filmfest győztesei. A Mosoly című dokumentumfilmmel Zsiga Ottó és Jánoska István első helyezést ért el a Romani Filmfesztiválon. A történet a nyolcéves Szikszai Szintiáról szól, aki kétszer tért vissza a bölcsőhalálból. Súlyos epilepsziát kapott, és az agysejtjeinek hetvenöt százaléka elhalt. A film az ő és az édesanyja mindennapos harcát mutatja be az életért.
Álmunk – filmbemutató és beszélgetés Álmunk – filmbemutató és beszélgetés
Az Álmunk című film roma és nem roma újságírók alkotása, amely a Romák - itthon Európában nemzetközi projekt keretében készült. A Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában megfilmesített történetek egy-egy roma embert vagy közösséget mutatnak be korszerű multimédiás módszerekkel.
Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban
Roma táncosok, zenészek, képzőművészek és filmkészítők mutatkozhattak be a hétvégén a Bethlen Téri Színházban. A rendezvényt a Roma Ellenállás napjára emlékezve szervezte meg a Színház vezetése. Nézze meg videónkat!
Új helyen a KuglerArt Új helyen a KuglerArt
Új helyre, a Sütő utcába költözött a KuglerArt. Az első szalonesten a nemrég elhunyt Balogh Balázs Andrásra és feleségére, Oláh Jolánra emlékeztek, családtagokkal, barátokkal közösen. Az esten a Szalon Színház művészei szórakoztatták a közönséget.
Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014) Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014)
A magyar cigányzenei és művészeti életben fogalom Buffó neve. Védjegy. A jó ízű, karakteres, kifejező hegedűjáték védjegye. Sokat tett azért, hogy hazánkon kívül is hírét vigye ennek a fontos hungarikumnak, a magyar nótának. Balog Zsolt kollégámmal sokszor készíthettünk vele interjút, legutóbb a Holland–Magyar Nóta Foundation koncertjén, a holland rezidencián. Nagyon nagy lelkesedéssel beszélt a kezdeményezésről, mely azon dolgozik, hogy életben tartsa a magyar cigányzenét. Sugárzott róla, hogy teljes szívvel harcol ezért az ügyért. Nekünk is sok erőt adott, ahogy ehhez a kérdéshez állt. Nem gondoltam volna akkor, hogy néhány rövid hónap múlva már csak emlékére fogok írni. Buffó Rigó Sándor 65 évesen hunyt el vasárnap. Isten nyugosztalja. Életútjának fölidézésével tisztelgünk emléke előtt.
Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok. Most Rigó Jánosra emlékezünk.
Életmenet Életmenet
Azt mondom el, amit én láttam, és nem azt, amit a hírekben olvashattak: ki beszélt, hol, mikor, hova utazik, kinek fejezi ki az elismerését, a részvétét… Erre ott vannak a hírportálok.
Fényerdők Fényerdők
A Petőfi Irodalmi Múzeumban március 21-től látható Világok útjain tárlat főleg portrékból áll, roma emberekkel a középpontban. A fotós Molnár Zoltán, aki bejárta Európát. A kiállítás gerincét főleg Erdélyből és Magyarországról származó felvételek alkotják, de készültek képek Montenegróban, egy koszovói roma telepen muzulmán cigányokról, Makedóniában, Bulgáriában egy roma esküvőn, és Dél-Franciaországban is. A fotókból korábban készült egy kötet is, Fényerdők címmel.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink