Fehérruhás isten leszek! /6.

Adél, 2910gr, 52 cm

Nili blogja

Szombat reggel hét óra

„Na, elkezdődött! Itt vagyunk a kórházban, úgyhogy várunk.” – jött a telefon szombaton reggel. Annyira meglepődtem a híváson, hogy eleinte azt hittem, még ez is az álmom része. Merthogy álmomban éppen őket láttam a szülőszobában. Emlékszem, még meg is lepődtem, hogy az apuka is ott van, hiszen ő kijelentette, hogy kivonul a vajúdásból, mondván ez asszonysors, így tehát neki semmi keresnivalója ott.

- Magzatburok áll még?  – tájékozódom.

- Most fogják megrepeszteni, vagy mi! – jött a válasz.

- Hány percesek a fájások?

- Most ezt komolyan tőlem kérded? – feleli.

- Rendben, összeszedem magam, és indulok! – zárom le a beszélgetést.

Délelőtt tizenegy óra

Katika arca még egész „szép” volt, amikor megérkeztem. „Sok van még hátra…” – gondoltam magamban, az eddig megélt tapasztalatok alapján.

Megkértem, üljön át a gumilabdára

- Amióta megkaptam azt az injekciót, azóta nagyon rossz – mondja a kismama.

- Á, kaptál izomlazítót?!- kérdem.

- Az lehetett? – feleli.

- Popsiba kaptad?

- Igen, igen.

- Az volt – mondom.

- Ez nagyon rossz! – szorítja össze a fogát, mivel jön a fájás.

Megkérem, hogyha véget ér, üljön át a gumilabdára, ott talán gyorsabb lesz a tágulás, a függőleges testhelyzet miatt. Addig masszírozom a hátát, derekát.

Pisti, a baba apukája, a fejéhez kap.

- Kati, nem hoztuk a piros szalagot a gyerek kezére!

- Látod, megbolondítasz!  – csap Kati a saját fejére.

- Most mi legyen? Nálad nincs? – kérdezi tőlem.

- Hát… Nálam, most nincs, de holnapra hozok, ha gondolod.

Átérzem a piros szalag jelentőségét: a selyemszalag elűzi a gonosz szellemeket a védtelen és törékeny gyermektől, megőrzi őt egészségben és békességben, hogy továbbra is kapcsolatban lehessen a mennyei lényekkel, angyalokkal, míg a gonoszok távol maradnak.

Pistiéket már régóta ismerem. Elsők között tudtam meg, hogy babát várnak, engem kértek meg, hogy legyek a segítségükre a szülés során. A doktornő, akit én ajánlottam, éppen ügyeletben volt. A szülés négy héttel előbb indult meg, így Nyíregyházáról szinte azonnal a budapesti kórházba kellett jönniük.

Délután egy óra

- Ez nagyon fáj. Meddig tart még? – kérdezi tőlem Kati, aki már semmilyen testhelyzetben nem érzi jól magát.

- Tudom. És megértelek. De Katika, ezek jó fájások. „Hasznos” fájások. Hat centi a méhszájtágasság. Kilenc-tíznél szülünk!

Adél az apja kezében

A szülés szépen halad előre. A folyosón kellemes csend van, a legtöbb vajúdó üres. Mintha a kismamák is tudnák: ma szombat van, a pihenés napja, majd hétfőn kell szülniük. A „mi” szobánkban kellemes zene szól, belengi a nyugalom és a biztos tudat: ma gyermek fog születni.

- Aztán majd gyere a keresztelőre is! – mondják nekem két fájás között. A szülők életében ez talán a legfontosabb dolog, amit mindenképpen meg kell tenniük a gyermekükért. Ezzel kifejezik a család elkötelezettségét a hit és a vallásuk felé. De mivel a családjukban haláleset történt, egy kis idővel el kell tolniuk az ünneplést. Addig is gyakori szertartás, hogy a gyermek párnája alá fésűt és tükröt raknak, illetve naponta keresztet vetnek a kis gyermek szemére. Ruháit éjjelre nem hagyják odakint kiteregetve, illetve a fürdővizet másnap öntik csak ki a kádból, de olyan helyre, ahol nem lehet megtapodni azt.

Életadó hagyományok

Ez az újszülött eszenciája a roma közösségnek. Az apuka beás cigány, az anyuka oláh és muzsikus szülők gyermeke. Mindkettőjük számára fontos a hagyományaik megőrzése.

Pisti minden alkalommal kiment, ha vizsgálatra vagy bármiféle „meztelenkedésre” került sor, és természetesen távol maradt a szülés teljes idejére is. Kérte tőlem, hogy a babát majd akkor foghassa meg, ha már szépen be van pólyázva, hogy távol maradjon minden „tisztátalantól” és őt is és a kedvesét is „tisztán”, boldogan láthassa, tiszteletben tartva a női mivoltát, és távol maradva a felesége kiszolgáltatott helyzetétől. Ugyanakkor az én személyemmel igyekezett biztosítani gyermeke anyja számára a megfelelő támogatást és segítséget. Kati hasonlóképpen gondolkozik minderről. Végtelenül szemérmes volt az egész vajúdás során. A legnagyobb fájdalmak mellett sem felejtette el eltakarni magát, nemcsak a férje elől, de amennyire lehetett, még előlem is.

Sokan a kollégák közül azt mondják, a cigányasszonyok hangosabbak a nem roma társaiknál. Kati a legnagyobb önfegyelemben, csendesen vajúdott.

A terhesség során, a roma családoknak sok dologra kell odafigyelniük. Ha az anyuka terhes lesz, nagyon vigyáznak, hogy be ne üsse magát, nehogy a gyermek is „ütődött” legyen. A villanyvezetékeken átmenni tilos, mert bánthatja a gyermeket. A gyomorégés pedig  minden bizonnyal hosszú hajat ígér a babának. Az öreg cigányasszonyok a has formájáról megmondják, hogy a baba milyen nemű lesz: ha hegyes a pocak, akkor ember, vagyis fiú születik majd, ha inkább széles, akkor „csak” lánygyerek. A kismama nem mutogathatja a hasát fedetlenül, és legtöbben nem vásárolnak előre babaholmikat, mert az nem jó előjel  a meg nem született jövevényre nézve. (A Gitanos.org magyar nyelvű összefoglalója erről: Háttér-információk a roma kultúráról.) A kismama  a terhessége során nem nézegethet hosszan csúnya embereket, nehogy az övé is hasonló legyen azokhoz. A cigányasszonyokra jellemző, hogy a gyermekük születésétől kezdve együtt alszanak, és akkor szoptatják meg őket, amikor igény mutatkozik arra.

A cigányok nagy tömegekben látogatják a még vajúdó nőt, és aztán az újszülöttet is – írja Kalányos Erika a lovári szokásokat elemezve.

Tényleg az enyém? - Egy életre!

Pistiék azonban igyekeztek, nyugodt körülményeket teremtve, távol tartani a nagyobb családot és megvárni, míg megszületik a baba. A látogatók folyamatosan, de kisebb csoportokban érkeztek. Az apa történeteket mesélt nekem arról, hogy mennyit jelentett neki, hogy az idegen környezetben (kórház) mellette lehetett a szélesebb családja. A romák számára a család, nem csupán egy vérségi köteléket jelent, hanem magát az országot, a hazát. Egy gyermek érkezése, megerősítése a cigányságnak, pecsétje az összetartásnak, a tradícióik továbbélésének.

Délután két óra

- Soha többé nem akarok gyereket szülni! – tör fel a sóhaj a vajúdó kismamából.

- Erre majd visszatérünk, ha a kezedben fogod a gyermekedet! – biztatom.

- De mennyi idő van még hátra?

- Már nem sok. A célegyenesben vagyunk. Papírvékony méhszáj, még két centi, és jöhet a szülés!

- De mégis mennyi?

- Négyre babád lesz!

Délután három óra

- Kérlek, fordulj oldalra, hogy a baba jobban be tudjon illeszkedni!

- Most fordultam. Már nagyon nyomnom kell!

Hívom a doktornőt, jön a másik szülésznő és megkezdődik a kitolási szak. Húsz perc múlva, gátvédelmet alkalmazva (a gáton nem történik vágás), néhány irányított nyomást követően, kigördült az újszülött kicsi Adél.

A kismama felém fordult és sírva azt kérdezte tőlem:

- Ez tényleg az enyém?

- Egy életre!

A blog előző részei:

• 1. rész
• 2. rész
• 3. rész
• 4. rész
• 5. rész