Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/10.

2010. augusztus 6. | so si?

Kitekintés a szülőszobából

nili blogja

A szülészet árnyékos oldala

Aki szülésznő akar lenni, annak számolnia kell azzal, hogy nem csupán a terhesgondozás, vajúdás, szülés lépéseivel kell tisztában lennie, hanem helyt kell állnia a belgyógyászaton, sebészeten, vagy akár a műtőben is. És persze a kórbonctanról sem szabad elfeledkeznie. Aki nem bírja a vért, és nehezen tűri az ezzel járó látványt, annak nem nagyon ajánlom az egészségügyi szakmát.

Bemosakodás műtét előtt

Bemosakodás műtét előtt

Nekem ezekkel soha nem volt gondom. A kórbonctant például alig vártam. Tisztelem a halottakat, de nem féltem attól, hogy látni, fogni, érinteni fogom a különböző szerveket, illetve végre megvizsgálhatom a betegségek hatásait azokon. Kifejezetten izgatottá tett például az eltávolított epehólyag, vagy a kioperált tumor tapintása és látványa.

Azért választottam ezt a szakmát, mert valami olyat akartam csinálni, amelyben valóságos segítséget tudok nyújtani, és ugyanakkor láthatom a dolgok pozitív kimenetelét (a gyógyulást) is, nem csak az árnyékos oldalt. De sajnos a szülészeten is előfordul, hogy a legcsodásabb esemény hirtelen a szülők életének legszörnyűbb napjává válik. Én is részese voltam már ilyen történéseknek és ugyanolyan esetlenül és tehetetlenül viselkedtem, mint bármelyik kezdő. A hölgy tíz éve szeretett volna gyermeket, végül lombik-programmal sikerült megtermékenyíteni őt, és a magzat hat hónaposan elhalt. Meg kellett szülnie. A szülést, amennyire lehetett, megkönnyítette az egészségügyi team. Később a szobát mindenki tudatosan kerülte, hagyták őket, hogy feldolgozhassák a veszteségüket. Véletlenül keveredtem oda, nem is sejtettem, hogy őket találom a szobában. De amikor bementem, egyből tudtam, hogy itt valami nagyon szomorú dolog történt. Az anya nem sírt, csak bámult maga elé, a férj és a nagymama az ablakon kifelé bámulva könnyezett, de csak halkan. Néma csend volt a szobában. Kimenekültem. Csak annyit mondtam, bocsánat! A fürdető kád mellett láttam egy zsákot. Egyből tudtam, hogy mi történt.

Akármennyire fájt is, rá kellett jönnöm, hogy ez is a munkám része, és meg kellett tanulnom, hogy ezeket a szomorú eseményeket elkülönítsem a magánéletemtől, és megtanuljam félrerakni azokat, hogy a munkahelyem falain túl a lehető legjobb anya lehessek.

Amíg dobog a szív

Nili az előkészítőben

Nili az előkészítőben

Ilyen tapasztalatok után kifejezetten örültem az egészen más jellegű egészségügyi gyakorlatnak. Nagyon vártam a műtőbe való betekintést, csak a szagoktól féltem egy kicsit. Sajnos nagyon érzékeny a gyomrom, ami egy műtét során egyáltalán nem hasznos. Csodás találmány az arcmaszk, viszonylag jó hatásfokkal tompítja a szagokat. Rengeteg műtétet volt szerencsém végignézni, jó néhánynál asszisztálhattam is. Két helyszín viszont kifejezetten megragadt bennem.

Az első a sebészet gyakorlat volt a Honvéd Kórház Sebészeti részlegén. Itt kizárólag bonyolult szívsebészeti eseteket nézhettünk végig. Sok mindent mondhatunk az orvosokról, szidhatjuk a munkájukat, de amit ott láttam, engem meggyőzött az emberfeletti teljesítményükről és hihetetlen szaktudásukról. Az egyik kollégám, – aki egy három gyermekes cigányasszony -, egészen Balassagyarmatról utazott fel hajnalok hajnalán, csak a sebészet gyakorlat miatt, a másik a gyermek intenzív osztályon töltött éjszakás műszak után csatlakozott hozzánk. Ők igazán elhivatott szakemberek, akik szorgalommal képezik magukat, és alázattal látják el a feladatukat.

A műtős részlegbe bejutni csak engedéllyel lehet.  A zsilip előtt egy műtősasszisztens segített nekünk: elvezetett az öltözőbe, ránk segítette a műtős ruhákat. Néhány perc múlva tetőtől talpig zöldben virítottunk, gondosan elrejtve az utolsó hajtincseinket is. Az első zsilipen átjutva sterilezték a ruháinkat, aztán a tízperces kézmosás következik, aminek a technikáját gondosan megtanították nekünk. Csak eztán jutottunk be a műtőbe, ami kifejezetten tágasnak tűnt. A központi helyen a műtőságy állt és körülötte ezer gép, monitor és kábel. Legalább három kiadóablak volt a műtő falaiba építve, összekötve a szobákat egymással, illetve a raktárat a műtővel. A későbbiek során a szakszemélyzet már nem mehetett ki a helységből, így ha szükség volt valamire azt az ablakon keresztül tudták bekérni. Ott volt legalább három orvos, műtősnő, két műtős segéd, két aneszteziológus, a szívmotor gép kezelője, és a műtétet vezető főorvos, aki a mi sebészet tanárunk is volt egyben.

Bemosakodás műtét előtt 2.

Bemosakodás műtét előtt 2.

A műtőben minden bizonnyal a legnagyobb úr a műtősnő. Ő készíti elő a műtéthez használt eszközöket, féltve vigyázza a sterilitás szabályait és mindig mindenre odafigyel. Ők kényszeresen törekszenek a tökéletességre és a legkisebb, mondom, a legkisebb pontatlanságot, vagy hibát sem tűrik el. A másik fontos ember az aneszteziológus (és a munkatársai). Ők a beteg fejénél állnak és felügyelik a beteg állapotát az egész műtét során. Gondoskodnak róla, hogy a paciens ne érezzen fájdalmat, folyamatosan altatásban legyen. Figyelnek a vérnyomás, a hőmérséklet optimális létére, és a megfelelő lélegeztetésre (lélegeztető gép segítségével). Amikor a beteget intubálják (csövet vezetnek be a szájon keresztül, átjárható légutat biztosítva), és utána gép segítségével lélegeztetnek. Felváltva megnézhettük a gégefedő porcot és a hangszálakat. Egyikünk segített felhelyezni a katétert a már altatásban lévő betegnek.

A műtétet a főorvos irányította. Precíz, pontos és igazi tanár. Elmagyarázta nekünk, hogy az elkövetkezendő hat órában mi várható. A bordaterpesz küllemre és hangra inkább hasonlított egy jól megtermett barkácsszerszámhoz, mint egy orvosi eszközhöz. És a szagok, meg a víz, ahogy folyamatosan spriccel, hogy ne melegedjen fel a fűrész…

Nem féltem, tudtam jól, hogy mire vállalkozom. A két orvos szakszerű mozdulatokkal, nagy erőkifejtéssel, szétfeszítette a bordákat. Leválasztották az izmokat és lassan szabaddá vált a még mindig lüktető szív. Akkor odamentünk a beteg fejéhez és átnézhettünk a zöld színű elválasztó szövet felett. A doktor úr elmagyarázta, hogy mit kell(ett) volna látnunk, és hogy mi a műtétre váró rendellenes esemény. A műtősnő elmagyarázta a beavatkozás lényegét, és elkezdődött a tényleges műtét. Az első részben az volt a fő feladat, hogy a szív és a tüdő munkáját átvezessék egy nagyon bonyolult géprendszerbe, így az a hat órás műtét idejére megszűnt dobogni, hogy a maga mozdulatlanságában könnyebb legyen műteni.

A másik műtét során a szív végig lüktetett, csupán egyetlen kisebb műtétre szoruló részét fogtak le szorítóval, így az kevésbé mozgott a szív többi részéhez képest. Összességében körülbelül tizenkét órát álltunk a műtőben és bámulattal néztük a munkát, mely során a szív beteg részét próbálták helyrehozni, például úgy, hogy egy sertés szívbillentyűjét ültették. A műtét során két esetben kellett elhagynunk a termet: egyszer, amikor a beavatkozás a legnehezebb pontjához érkezett el. Ekkor a doktor úr egyszerűen kitessékelt minket. A másik esetben egyszerűen odább löktek bennünket. A gépek hirtelen elkezdtek pittyegni és az idős bácsi szíve leállt. Gyorsan kellett cselekedni, de mindenki tudta a dolgát. Az újraélesztő tappancsok segítségével visszahozták a megfelelő sinus ritmust. Na akkor, ott tényleg megérintett a halál és az elmúlás szele. A mondás, miszerint „az orvos kezében van az életünk”, tényleg szó szerint volt értendő.

Hullafáradtak voltunk, amikor hazaindultunk, de azokat a tapasztalatokat aligha fogjuk elfelejteni.

A császármetszésnél én is főszerepet kapok

Ennél jobban csak a szülészeti műtős gyakorlatom miatt izgultam. Nem kellett rá sokat várnom és újra – ezúttal kékben – feszítettem a műtősrészlegen.

Az első megdöbbenésem az volt, hogy nagyon kedvesen és szívélyesen fogadott mindenki. Kezet fogtak velem, bemutatkoztak és segítőkészek voltak mindenben. Bemutatták a műtőket, bevezettek az asszisztensek pihenőszobájába, ahol nekem is helyet szorítottak. Minden beavatkozást érdekelődéssel fogadtam, de leginkább a császármetszésekre vártam. Őszintén? Egészen más volt közelről megtapasztalni, mint, amit a könyvekből tanultam. Néhány perc alatt elvégzik az első bemetszéseket és aztán a két orvos – az anya jobb és bal felén – szétfeszíti a has izmait. Ez egy nagy erőkifejtéssel járó feladat. Majd leválasztják a méh faláról azokat és bemetszést végeznek ott is. Éppen csak akkorát, hogy a magzatot világra segítsék. Az anya minderről mit sem tud, mert az aneszteziológus spinális érzéstelenítésben részesítette (a fájdalomcsillapítót a gerincfolyadékba juttatják az ágyéki /lumbális/ tájékon). A mellkasánál felállított zöld anyag eltakar tőle minden látványt, csupán az aneszteziológus szól hozzá néhány szót.  Eleinte csak néztem a történéseket, de hála néhány kolléga jóindulatának, hamar felvehettem a műtős köpenyt és a bemosakodás után én állhattam az anya két lába közé, immár mint műtőssegéd.

Én kérem, agyon vagyok dicsérve

Én kérem, agyon vagyok dicsérve

Kimondhatatlanul élveztem, hogy aktív részese lehetek a gyermek efajta születésének. Véres lett a kesztyűm, vizes a műtősruhám és én boldog voltam, hogy az lehetek. Ezt még az sem tudta elrontani, hogy amikor néhány percre átmentem a szemben lévő vajúdó részlegbe, az egyik szülésznő azonnal odaszólt nekem, hogy én nem lehetek itt, mert műtős ruhában nem lehet kinn tartózkodni. Boldogan nyugtattam meg őket, hogy csak pár percig rontom ott a levegőt, mert megyek vissza a műtőbe.

Az egyik aneszteziológus szavai nagyon sokat segítettek nekem az egész gyakorlatom során. Előző nap látta, hogy az egyik műtősnő a helyiség legszélső sarkába száműzött bennünket, (ahol nem láthattunk semmit), csupán azért, mert nem örült, hogy a szobában tétlenkedünk. Egy nőgyógyászati műtétnél voltunk éppen, amikor az aneszteziológus megkérdezte tőlünk:

- Ma kaptatok már? Láttam, hogy tegnap rossz napotok volt.

- Hát igen – bólogattunk kínunkban.

- Ne kenődjetek el a műtősnők miatt. Nekik ugyanis egy szemesztert boszorkányképzőben is el kell tölteniük, azért ilyen paprikásak.

Nevettünk.

- Én úgy vagyok ezzel, – folytatta – hogyha egy nap három szidást kapok, az már dicséretnek számít.

No, ekkor megnyugodtam. Én kérem, agyon vagyok dicsérve.

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink