Beszélgessünk

Számomra cigánynak lenni, azt jelenti, hogy szabad vagyok

2010. augusztus 13. | Nótár Ilona

Rövid időre haza látogatott a Rádió C egykori igazgatója, aki már letette a névjegyét az újságíró szakmában, majd itt hagyta az országot és Amerikában kezdett új életet feleségével és fiával. Egy kávézóban beszélgettem Zsiga Alfonzzal. Barátságos arc, mosolygós tekintet.

Zsiga Alfonz

Zsiga Alfonz

- Mi jelenti számodra a hazát?

- A haza számomra azt jelenti, amit a barátaim, a füvek, a virágok, az illatok, ahol felnőttem. Csak ez az ország már nem ugyanaz. Azt a hazát szerettem, ahol felnőttem, azt a szellemet és jóságot, amit annak idején kaptam és megszerettem.

- Miben lett más ez az ország?

- Másfél éve itt embereket öltek meg csak azért, mert cigányok. A romáknak meg kell küzdeni az egyenjogúságukért. Ez más országokban sem ment másként. Ki kell menni a Kossuth térre, a Parlament elé és felemelni a szavukat. Százezrével elmenni az országhatárokra, hogy menedékjogot kérjenek. Harc nélkül nem megy. Nem puskával és fegyverrel, de addig nem lesz változás. El kell érni, hogy ha valaki romának vallja magát, az ne legyen szégyen.

- A fiadnak mit adsz át mindebből?

- Magyarországon a cigánysághoz hozzá tartozik a félelem, a kisebbségi érzés. Ezt meg kell tanulni, ha cigánynak akarod vallani magad. Én azt akartam, hogy a fiamnak ne ez legyen az alapélménye. Hogy neki cigánynak lenni azt jelentse, hogy szabad és jól érzi magát! Ezt nagyon tudatosan neveltem a fiamba, többek között ezért mentünk ki Amerikába. Azt szerettem volna, hogy ne úgy tudatosodjon benne a cigányság, hogy “jaj de rossz cigánynak lenni”. Sőt, az iskolában szokott erről hencegni, hogy ő gipsy, a többiek meg nem hiszik el, mert azt tartják, hogy azok „szerencsehozók”, meg hogy csak mesékben léteznek. Ő meg azt mondja, hogy én tudom, hogy vannak, hisz én is az vagyok.

- Milyen családból származol?

- Tradicionális zenész családból. Még a hatvanas években költöztünk fel Budapestre, Borsodból. Apukám hegedűs volt, hétvégenként, esténként zenélt. Eltartott öt gyereket, négy fiút, egy lányt. Nálunk mindenki muzsikálást tanult. Fontos volt a tanulás, nem volt jellemző, hogy azt mondják: „Ne tanulj, mert úgyse mész semmire!” Egy dolgot mindig tudtam: diplomát fogok szerezni. Nem azért akartam, hogy legyen egy papírom, hanem jobb munkát szerettem volna, mint amit valamikor elkezdtem.

- Hogyan kezdted a pályádat?

- Elvégeztem a konzervatóriumot 1995-ben, és utána egyből katonazenész lettem. Egy idő után úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy tovább lépjek, mindenképpen kell egy diploma. Azt nem tudtam biztosan, hogy az zeneművészeti lesz-e, vagy más? Arra nem volt pénzem, hogy a középiskola után zeneakadémiára menjek, ezért a főiskolára még néhány évet várnom kellett.

- Ha jól tudom éppen ebben az időszakban kerültél a média világába. Ez a lehetőség hogyan talált meg téged?

- Én abban hiszek, hogy akkor nyílnak meg új ajtók, ha folyamatosan nyitogatjuk. Be kell lökdösni őket. Ha az ember kisebbségben él egy országban, akkor nyitottnak és erősnek kell lennie. Ez nem választási lehetőség, ennek elemi ösztönnek kell lennie. Felvettek a Független Médiaközpont újságíró képzésére 1997-ben. Akkor azt gondoltam, hogy fontos, hogy menjünk és csináljunk valamit, mert ha mi nem, akkor ki tehetné meg helyettünk? Az akkori generációban több volt a társadalmi, jogi szerepvállalás, aktivitás. A mostaniak jó szakemberek, de legtöbbjük már csak a szakmáját végzi el.  Sajnos ebben az országban nem nagyon beszélhetünk semmiféle újságírói felelősségről. Ott, ahol az újságíró szövetségek még csak fel sem emelik a szavukat, amikor az emberek a médiában cigányoznak, meg kínaiznak, az az ország már nem demokratikus, megszűnik demokráciának lenni…

- Apropó újságíróképzés. Úgy tudom ott ismerted meg a feleséged, aki amerikai?

- Igen, egy nagyon okos amerikai professzorasszony. Nézd, soha nem gondoltam, hogy elvárás lenne magammal szemben, hogy cigány legyen a feleségem. Akit megszeretek, akivel együtt tudok élni, az lesz a társam. Nem voltak ilyen klisék a fejemben.

- Ő már akkoriban nagyobb pozícióban volt, mint te. Egy cigány embernek ezt elfogadni talán nem is olyan egyszerű, nem?

- Ez a hatvan-hetvenes években még nagyobb problémát jelentett volna, de olyan családmodelleket, mint régen, már nem lehet felállítani. Természetesen nem szeretném felrúgni a régi családmodelleket, én abban hiszek, hogy valakinek ki kell mondani a végső döntést, ha kell, csapjunk oda az asztalra. Tradicionális vagyok nagyon, de ha egy nőnek sikere, van, annak örülni kell. A kultúrának és a tradícióknak változniuk kell, ahogyan a világ is változik. De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé leszünk romák.

Zsiga Alfonz

Zsiga Alfonz

- Hogyan változik a tradíció a te életedben?

- Én egyszerűen, világosan elmondtam, hogy milyen szabályok szerint élek. Elfogadom, ahogyan ő él odakinn, elfogadom, hogy neki milyen munkája van. Ugyanakkor ő is elfogadja azt, hogy én ilyen vagyok, és neki főzi-mosni-takarítani kell, ami nem egy tipikus amerikai asszonymodell. Én meg támogatom a sikereiben és nem fogom vissza. Ugyanaz az a cigány ember vagyok, csak nem úgy élem meg, hogy tizennégy évesen férjhez adom a lányomat.

- Mennyire élted meg tudatosan, hogy roma vagy?

- Soha nem fogalmaztam meg ezt így magamban, nekem romának lenni azt jelenti, amit mindennap megélek. Az vagyok, aki akarok lenni. Amit mindennap érzel, az vagy – ez a szabadság egyik alapköve. Nem hiszek ebben az identitászavaros “hóbelevanc”-ban. Nem foglalkozom azzal, hogy ki a roma, és ki az, aki annak vallja magát? Ki a magyar? Ismerek olyan kínait, aki gyönyörűen beszél magyarul, itt született, most akkor ő magyar, vagy kínai? Mondok egy példát.  Egyedül voltam cigány a konziban. Rám nézett az egyik kedves tanárom és azt kérdezte: „Te cigány vagy?” Én: „Persze tanár úr!” „Na gyere csak be öcsém!” – felelte. Azonnal váltott a hangnemen, mivel tanított már sok romát. És nem magyarázta el a zongorán, hogy ez így néz ki. „Ülj le!” – mondta. „A köldököddel szemben a C hang, kezdd el nekem a C dúr skálát, de azonnal!” Mondtam: „Tanár úr, nem tudok semmit!” Ő meg: „Mit dumálsz itt annyit, azt hittem, már rég szól a C dúr skála!”

- A hagyományok megtartását fontosnak tartod?

- Milyen hagyományokról beszélünk? Van a beás, az oláh és a zenész. Ez három teljesen különböző dolog, mindhármat ápolni kell. Ami megmarad ebből a kultúrából ötven év múlva, annak is örülni kell majd. Egyfelől az nem kérdés, hogy meg kell őriznünk a hagyományainkat, de attól, hogy beszélünk a nagy semmiről, nem marad meg.

- A Rádió C, melyet egy ideig te vezettél, ezt a célt szolgálta?

- Egy piac-orientált rádiót akartam és azt hiszem, erre volt is kereslet. Elkezdtem gyűrni a reklámipart, mert azt gondoltam, hogy egy olyan rádiót kell csinálnom, amely eladható. Ez pedig a jó reklámokon alapszik. Először gyors helyzetértékelést készítettem, azután lefektettem az alappilléreket. Kiváló szakemberektől kértem segítséget, mivel nekem rádió vezetésében nem volt tapasztalatom. Így Bocskai Zsolttól, a Klub Rádió munkatársától, Puporka Lajostól, Fátyol Tivadartól kértem tanácsot a műsortematikáról, az irányelvekről.

- Sikerült elérni a célod?

- Rendbe raktam a Rádió C-t, ahogy tudtam. Úgy gondolom, hogy megcsináltam Magyarországon, amit lehetett. Azután lemondtam a pozicíómról és kimentem Amerikába. A cigányoknál nem nagyon van a gyerekeknél fontosabb a világon. Tudtam, hogy a fiamnak jobb lesz kinn Amerikában. Nem lehet két helyen lenni egyszerre, igazgatóként, komoly felelősséggel a vállamon, ugyanakkor több ezer kilométernyi távolságban a fiamtól. El kellett döntenem, hogy itt vagy ott élek.

- Jól döntöttél?

- Szeretek kint élni. Sokat vagyunk itthon is, de tudod, nagyon jó érzés, hogy bemész egy boltba rövidnadrágban és kávéval, teával kínálnak, leültetnek és eszük ágában sincs cigányozni.

- Mi volt a legnagyobb különbség, amivel Amerikában találkoztál?

- Őszintén? Hiányzott a magas stressz-szint. Mi magyarok ilyenek vagyunk, az ember megbolondul, ha ez hirtelen eltűnik… Aztán elkezdtem újra nyelvet tanulni, egyetemre járni. Hiába volt itteni diplomám, amit itt csinálsz itt marad, amit érsz el, azt nézik igazán. Újrakezdtem a főiskolát, meg az egész életemet. Úgy éreztem magam, mint egy hat vagy nyolc éves kisfiú. Persze, ehhez nagy erő is kell, meg akarat. Azóta elvégeztem a főiskolát kommunikációs szakon, ősszel megyek a mesterdiploma-képzésre, ami még egy év, utána tudok tovább lépni.

- Mit dolgozol?

- Valami olyat szerettünk volna csinálni, ami jó a magyar cigányoknak is. Elindítottunk egy programot a feleségemmel. Ennek a programnak az a lényege, hogy egész Európából olyan roma fiatalokat viszünk ki, akik rendelkeznek középszintű angol nyelvtudással és akik kint szeretnének diplomát szerezni. Én program-koordinátorként segítem őket. Elhelyezzük őket a Texas A&M University-n kommunikációs és más szakokon, valamint ösztöndíjat és szállást biztosítunk. Együttműködést kötöttünk a Roma Education Fund-dal és az OSI-val. Augusztustól egyre többen jönnek, októberig olyan 10-15 embert várunk és egészen addig maradhatnak, míg a szakot el nem végzik. Ez azért fontos elképzelés, mert például az most elképzelhetetlen, hogy valaki bekerüljön, mondjuk, a Coca-Cola csoporthoz. De egy jó amerikai diplomával, angol nyelvtudással, ez lehetséges. És hogy mért kell ezeknek az embereknek ott lenniük a multiknál, és minden fontosabb helyen? Mert Obama például nem lenne elnök, ha nem állna mögötte egy erős fekete középréteg. Ez gazdasági és társadalmi szempontból nagyon fontos, hogy ezek az emberek ne csak roma aktivisták legyenek, hanem tehetős adófizető állampolgárok is és egy erős, több tízezres középréteggé álljanak végül össze.

A beszélgetés végén kicsit feszengek. Nem tudom merjek-e számlát fizetni, ahogy a mai magyar modern nők teszik, vagy ráhagyjam a „cigány emberre”, ahogyan az régebben magától értetődőnek tűnt? Teszek egy nyegle próbálkozást a fizetésre.

„Azt csak te szeretnéd!” – nyúl a számla után és nem is engedi, hogy megnézzem. „Ahogy mondtam, tradicionális vagyok.” – mondja mosolyogva. Majd jól szemügyre veszi a számlát és megszámolja a visszajárót is. „Ezt meg Amerikában tanultam, ott ez a természetes” – mondja.

- Szerinted az emberi kapcsolatokban mi a legfontosabb dolog?

- A tisztelet – ez mindennél fontosabb. Nem kell, hogy szeressenek, csak az, hogy tiszteljenek. Ha ez nincs meg, nincsen miről beszélnünk.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink