Zenés-táncos

Bent a 8ban – összművészeti fesztivál

2010. szeptember 2. | GGy
Bent8ban Fezstivál

Bent8ban Fezstivál

A nyolcadik kerületi Tavaszmező-Művészkert Civil Kezdeményezés immár másodszor rendez fesztivált a Tavaszmező utca 6. alatti épület, és a valamikor hozzátartozó József utca 37. szám alatti Művészkert széleskörű megismertetéséért.

A három napos Benta8ban összművészeti fesztivál szeptember 3-án, pénteken kezdődik. Ízelítő a programból: pl. Jónás Tamás felolvasóestje, Mesél a bánki erdő és Campo Nomade kiállítások, Jasmine Delal: Kanyarog az út/Cigánykaraván – zenés film budapesti bemutatója,csere-bere piac, komolyzene, cigánytánc tanítás és koncert az Ando Drom együttessel. Részletes program: katt ide!

A Tavaszmező-Művészkert Civil Kezdeményezés az érintett civil szervezetek fennmaradásáért jött létre. 2008 augusztusában a Józsefvárosi Önkormányzat a Tavaszmező utca 6. alatti épület bontását és az abban működő szervezetek bérleti jogának megszüntetését tervezte. Ennek hatására a házban működő szervezetek (Roma Parlament, Phralipe Alapítvány, Amaro Drom szerkesztőség) és a szomszédos Művészkert (József utca 37.) mellett számos civil szervezet fogott össze azért, hogy az a kulturális érték, ami itt létrejött, a megóvásra érdemes épületben megmaradjon, illetve fenntarthatóvá váljon.
Az egykor szebb napokat látott házban ma négy család él, valamint itt működik 1991 óta a Magyarországi Roma Parlament (MRP) és a Phralipe cigány szervezet. Az MRP Jogvédő Irodája mellett itt találjuk az Amaro Drom szerkesztőségét, egy többfunkciós színháztermet, az időszaki kiállításoknak otthont adó Balázs János Galériát, és az ország egyetlen, ingyenesen látogatható állandó roma kortárs képzőművészeti tárlatát.

A kezdeményezés keretében egy olyan civil kulturális és művészeti központ tervét dolgozták ki, amely a történeti és művészeti gyökerekhez kötődően egyszerre védi a nyócker egyedi hangulatát, biztosít művészeti és kulturális interakciós felületet romák és nem romák számára, szervesen beágyazva az itt élők mindennapjaiba, miközben programjaival vonzó fővárosi kulturális találkozási pont is.

A civil összefogásban megszületett tervet 2009 novemberében egyhangúlag fogadta el Józsefváros képviselő testülete. A szervezetek által tervezett központ létrehozásáról, a megvalósításban való közreműködés lehetőségéről akkor döntenek, ha a kezdeményező civilek kidolgozzák és bemutatják a megvalósítás és későbbi üzemeltetés pontos szervezeti formáját. A fesztivál alatt összegyűjtött adományok az együttműködés jogi kereteinek kialakításához szükséges költségeket, illetve a hosszú távú üzemeltetést alátámasztó üzleti terv elkészítését fedeznék.

További cikkek a rovatból
Karaván Família az Erzsébet téren Karaván Família az Erzsébet téren
A Karaván Família is színesítette a Budapesti Főutca Fesztivál és a Miénk a Belváros Főutcája nemrég megrendezett programsorozatát. Ellátogattunk az eseményre. Produkciójuk, mint látható, fergeteges hangulatú volt. Senki nem bírt megmaradni egy helyben, volt, aki énekelt vagy dúdolt, akadtak a közönségben olyanok is, akik táncra perdültek a Família zenéje hallatán. Több dal elhangzott a legutóbbi albumukról. A zenekar vezetőjével, Nagy Istvánnal erről is beszélgettünk.
Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja
Kállai Kis Ernő sokkal nagyobb szenvedéllyel beszél fia és unokája eredményeiről, mint a sajátjáról. A világszerte klarinétkirályként ismert, Liszt-díjjal és Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kállai Kis Ernővel visszamentünk egy kicsit az időben, kezdve az első közös játéktól a fiával, az unokája nemzetközi sikereinek érintésével egészen addig, mikor is teljesen véletlenül kapcsolatba került a klarinéttal.
Sikerre ítélt együttműködés Sikerre ítélt együttműködés
Frido Diepeveenel már sokszor beszélgettünk, elkísértük muzsikálni is. Megtapasztaltuk, mennyire elkötelezettje műfajnak, és megvan benne a kellő alázattal is, hogy folyamatosan tudjon fejlődni. Ennek érdekében vesz leckéket a cigányzene egy jeles képviselőjétől, ifj. Kállai Kis Ernőtől.
Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok. Most Rigó Jánosra emlékezünk.
Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal
»A hangszerek világa« koncertsorozat keretében Balázs János zongoraművész tartott »hangszerismerkedőknek« szóló délutánt április 26-án szombaton. A Jakobi László hangversenyrendező által szervezett sorozat „tanévzárójára” stábunk is ellátogatott. Jó volt látni, hogy a fiatal művész mennyire ért a gyermekek nyelvén. Szórakoztatóan mesélt a hangszer történetéről, bevonta a gyerekeket a beszélgetésbe, sőt még a zongorajátékba is. A lurkók nagyon élvezték, gyorsan elrepült az egy óra, a folytatásra most néhány hónapot várniuk kell.
Zenével az emlékmű megépítése ellen Zenével az emlékmű megépítése ellen
A budapesti Szabadság téren, a tervezett német megszállási emlékmű ellen tiltakozó kordonbontókat egy alkalmi koncerttel ajándékozta meg Surányi Judit és csapata, egy flash mob keretében. A szomorú dalt fiatal roma muzsikusok adták elő. Nézze meg a helyszínen készült videónkat!
Komoly manőverek csellón – Duka Elemér csellista Komoly manőverek csellón – Duka Elemér csellista
Nagy élmény olyasvalakit élőben hallgatni, aki a hegedű jóval nagyobb méretű testvérén olyan virtuozitással játszik, mintha az egy félkezes, könnyen „bejárható” hangszer lenne. Duka Elemér nem véletlenül ismert és elismert zenésze napjaink pezsgő komolyzenei életének. Csellójátéka kristálytiszta, virtuóz és könnyed.
Türelmes srác Türelmes srác
Lassan már egy éve, hogy Farkas Zsolt megnyerte az Ének iskolája című tévés tehetségkutató versenyt. A fiatalember most 15 éves, és az utóbb egy esztendeje azzal telt, hogy fellépett jó néhány koncerten. Egy budapesti szórakozóhelyen találkoztunk vele, ahol az új lemezéről is énekelt.
Vérprofizmus több szólamban – Vörös Tamás cimbalmos Vérprofizmus több szólamban – Vörös Tamás cimbalmos
Vörös Tamás olyan könnyedséggel, és vérprofi pontossággal játszik a milliónyi húrból álló cimbalmon, ami nagyon nagy ritkaság. Bár a hegedű volt a legelső hangszere, mégsem az lett az igazi, de az első találkozás a cimbalommal egyértelmű és mindent eldöntő volt számára.
Somnakaj Somnakaj
Több ismert hazai művész előkészítő munkája nyomán megszületett az első roma sorsjáték, a Somnakaj. Mi az egyik nyilvános próbán jártunk. Az ősbemutató a Művészetek Palotájában lesz április 4-én, este héttől. Nézze meg videónkat!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink