Új néző született Szomolyán
2010. szeptember 2. | so si? | Rovat: beszélgessünk
Az Új Néző program célja a helyi feszültségek és konfliktusok kezelése színházi és drámapedagógiai eszközök segítségével. Az AnBlokk Egyesület, a Krétakör Színház és a Káva Kulturális Műhely rendhagyó színházi előadásokat állítottak színpadra Ároktőn és Szomolyán.
A közösségi színházi produkció észak-magyarországi kistelepüléseken, a helyiek bevonásával jött létre. A Káva által bevezetett „résztvevő színház” keretében a folyamatosan bevonódó résztvevőkkel együtt, napról napra építenek fel egy történetet, amelybe pedagógiai elemeket épp úgy beépítenek, mint hagyományos színházi megoldásokat. Az improvizatív elemekkel tarkított előadás komoly felkészülést és csapatmunkát igényel minden résztvevőtől.
Véleményük szerint a hagyományos színházi tértől kellene eljutni a tágabban, rugalmasabban értelmezett színházfelfogásig. Értelmezésükben a cigány-magyar ellentét megfelel a hagyományos néző-játszó viszonyulásnak. Mivel a falusi konfliktusok egy része szorosan kapcsolódik a cigány-magyar együttélés problémáihoz, ez indokolja a kommunikáció szükségességét a közösségben és az interakciót a színházban. Helyi témákat, konfliktusokat feldolgozó előadásaikban, akcióikban mindenki lehet néző és játszó, úgy, hogy a játékszabályokat együtt szabják meg a falusiakkal egyetértésben. A produkcióikkal kétféle hatást szeretnének elérni: a magunkon való nevetést és az egymással folytatott kibeszélést.
Baranyi Laura videója Szomolyán készült.








