Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/13.

2010. szeptember 17. | admin

Gombokat nyomkodok

NILI BLOGJA

nilivervetel_2Reggel hétre érkeztem a munkahelyemre, lementem az alagsorba, ahol hozzá készültem a vérvételhez. Máig izgulok, ha vért kell vennem. Nem ez az első, nem is a huszadik vérvételem volt az aznapi, de azért remegett a kezem, amikor előpakoltam. Nem akartam felesleges fájdalmat okozni a kismamáknak, akiknek egy „béna” szülésznőn kívül is van éppen elég bajuk.  Persze, a félelmeimet igyekszem magamban rendezni. Azért az segít, hogy tudom, nemcsak én vagyok egyedül ilyen. A szülészeti osztály főnővére is be szokott segíteni a kígyózó sorokban álló kismamák vérének levételébe. Ő árulta el az egyik asszonynak, aki rettegett a tűtől, hogy nincs egyedül a félelmével, mert ő éppen annyira izgul. Úgyhogy bátorodjon a kismama szíve, mert ketten már túl sokan vannak a félelemre!

Nem tudom, hogy tényleg csak bátorításnak szánta-e ezeket a szavakat, vagy őszinte volt-e a huszonéves tapasztalattal rendelkező nővér, engem mindenesetre megerősített: hogyha ő megengedheti magának ezt a luxust, akkor engem ez az érzés talán még jobb szakemberré tehet. Szépen haladtam is a munkával, amíg le nem ült a székemhez egy kemoterápiás kezelésen túlesett hölgy. Tőlük tényleg rettegek, mégpedig azért, mert ez a szer szétégeti a vénákat, és nagyon nehéz megszúrni úgy, hogy az ér fala ne szakadjon át. A hölgy mondta, hogy a kezelése fél éve volt. Erre letettem a tűt meg a mandzsettát, és kértem, hogy várjon egy kicsit, amíg a kollégám végez, mert ő sokkal tapasztaltabb nálam, és megkérem, hogy vegye le helyettem a vért. A kismama köszönte szépen, de inkább azt kérte, hogy én csináljam. Mit tehettem volna ezek után?  Szerencsére a kollégám meglátta a félelmet az arcomon, odajött hozzánk, és ezt mondta: „Ne nézd a karját, mert nem fogod látni a vénát. Fogd meg és tapintsd ki! Érezni fogod!” Megmutatta. „Na – gondoltam – eddig legalább a szememben bízhattam…” Kitapogattam, mondjuk, hogy éreztem. De aztán lefújtam a fertőtlenítő oldattal a bőrét, és persze, ez után már nem nyúlhattam hozzá, így aztán bár nem láttam, azért szúrtam. Nem jött a vér. Kicsit megmozgattam a tűt, erre végre lassan elkezdett csöpögni. Mindenki boldog volt, de legfőképp én. „Jó a kezdet.” – gondoltam – Ma jó napom lesz.”

A vérvétel fél kilenc körül befejeződött. Összepakoltunk lent, aztán siettem fel a szülőszobára. Miután minden dolgozónak hangosan köszöntem (ezzel egyszersmind jelezni szoktam, hogy itt vagyok, számíthatnak rám), megkérdeztem, hogy segíthetek-e valamiben, majd végig jártam a vajúdó asszonyokat. Ez fontos része a napomnak, hiszen ekkor derül ki, hogy milyen feladatok várnak rám. Benyitok, köszönök, bemutatkozom mindenkinek, és elmondom, hogy én is itt leszek velük, és felajánlom számukra a segítségemet. Aznap találkoztam egy „primiparával” (először szülő nővel), jó fájásokkal, álló burokkal (még nincs magzatburok repedés) érkezett, a magzat fej végű (a magzat helyzete az anya gerincéhez viszonyítva), hosszfekvésben (baba gerince az anyáéval párhuzamos) helyezkedik el. A másik szobában egy elektív császármetszésre (előre eltervezett szülést befejező műtét) készültek elő, a harmadikban pedig egy multipara (többedszer szülő), második gyermekét váró, éjszaka érkezett kismama feküdt, szivárgott a magzatvize, a fájásai rendszertelenek voltak, 4 cm-es méhszájtágassággal. A legszélső szobában ismét egy multipara, a magzat medencevégű fekvésben, jó életfunkciókkal, átlagos magzati súlyt számoltak az ultrahang alapján, panaszmenetes terhességet követően, a negyvenedik héten spontán szülésre készülünk. Izgalmas feladat.

nilihasAmíg valamelyik szobában megindul a szülés, én teszem a dolgom. Felteszem a Ctg-ket az újonnan érkező ambuláns kismamákra (akik csak vizsgálatra, vagy konzultációra érkeznek a kórházba), segítek néhány vizsgálatnál, feltöltöm a gyógyszerkészletet minden vajúdóban, sterilizálok, összekészítem a szülésvezetéses és suturás (varró) tálcákat, beviszem a gépbe a kismamák adatait, és így tovább.

A szülésznőkkel nem volt olyan szerencsém, mint kora reggel a kismamával. Ők nem bíznak bennem annyira.  De aznap ott volt a Főorvos úr is. Ennek örültem. Akkor mindig rendesebbek, vagyis inkább óvatosabbak velem kapcsolatban a kollégák. Nem kiabálnak, nem ugráltatnak nyilvánosan… És engedniük kell, hogy része legyek mindegyik szülésnek. A Főorvos úr nem csupán engedi, hogy benn legyek egy-egy vizsgálaton, hanem megköveteli, hogy mellette legyek és tanuljak. Nem kezel egyenrangú munkatársként, de elfogad a csapata tagjának. Nekem ez most éppen elég.

Az idő hamar eltelik, a császáros kismama már rég a kezében tarthatja a kisbabáját, mire megindul a szülés az egyik vajúdónknál. Sajnos nem halad jól a kitolási szak (ez a méhszáj eltűnésétől a magzat megszületéséig tart, első szülőknél akár negyven perc is lehet). Ez a szülés legnehezebb és legfárasztóbb szakasza, de a legeredményesebb is, hiszen a „Végeredményt” nemsokára a kezében tarthatja a kismama. A medencevégű baba, egyszerű fartartásban van (amikor a baba elől fekvő része a far), de ez a szülés még így is fájdalmasabb, és hosszabb ideig tart a vajúdás, mint egy normál fekvésben lévő magzat estében. A főorvos úr az anya jobbjánál, a szülésznő a két láb között, én a baloldalon, a ctg fejjel a kezemben.

-         Valakinek az anya vállaihoz kellene menni, hogy segítsen előrenyomni a magzatot!

-         Én itt vagyok  – mondom bátran.

-         És mit akarsz csinálni? – így a szülésznő.

-         Hát, amit a Főorvos úr mond. Odaállok, nyomok.

-         Á, hagyjuk. Nem tudja. Hívjuk be a Marikát. Marika!! (Ő a másik szülésznő

-         Igen? – kérdi ő.

-         Segíteni kellene. Medencevégű fekvés.

-         Igen, és? Mit tudok én segíteni?

Ekkor elmondták neki, hogy mit kellene tennie, odament, csinálta. Dühös voltam, mert ezt elméletben én is tudtam, és ha kapok egy kis bizalmat, a gyakorlatban is megpróbálhattam volna. Mindegy, szerencsére a baba megszületett. Az Abgar-tesztje (az újszülött fizikai állapotának felmérése: légzés, izomtónus, szívverés, reflexek, bőrszín alapján) 10/8, öt perccel később 10/9. A babát én fürdettem, felöltöztettem, és az anya kezébe adtam. A gátmetszés elég nagy lett, így a sutura (varrás) hosszadalmas és fájdalmas volt. Végig az anya mellett maradtam.

Nem sokkal később megindult a szülés az első gyermekét váró kismamánál is. Itt nem a Főorvos úr vezette a szülést, hanem egy középkorú doktor, akivel szültünk már máskor is együtt, ismertem a stílusát, és tudtam, hogy mire számíthatok. A magzat feje elakadt a szülőcsatornában. A szívhang kezdett lassulni (bradicardia: a szülés során a magzati szívhang tartósan 120 alatti frekvenciára esik vissza). A szülésznő várt volna, de az orvos vákuumot sürgetett (vákuum extrakció: szülést befejező műtét, ha a magzati koponya az anyai medence kimenetében van, a magzat elakad és oxigénhiányos állapot lép fel). A baba koponyájára egy gumiharangot helyeznek, a harang és a koponya közül kiszívva a levegőt, vákuumot hoznak létre, és ezzel „rögzítik” a baba fejét. Az orvos a harang nyelét fogva „kihúzza” a babát, segíti a gyors megszületését (ez általában 1-2 fájás alatt meg is történik).  Nem olyan veszélyes, mint amilyennek így leírva tűnik. Gyors, precíz, nagy szakértelmet igénylő beavatkozás.

-         Hozd a vákuumot! – mondják nekem.

Szaladtam. Már bízták rám máskor is ezt a nemes feladatot, így tudtam hol találom, és mit kell tennem vele. Betoltam a gépet, és csatlakoztatni akartam a szerelvényeket. Erre a szülésznő kiabálni kezd a takarítónő után. Nem tudtam mire vélni. Itt van egy szülő nő, aki halálosan szenved, ki van merülve, a kitolási szaknál tart, de meg van rémülve, mert a babája harminc perce nem tud megszületni, erre a szülésznő a takarítónőt keresi. Amaz gyorsan jött. Kivette a kezemből a vákuumharangot. Azt hittem, félreértés. „Kicsit túljátsszák a szerepüket a munkatársak” – gondoltam, ezért szóltam neki, hogy ezt csinálom majd én, de mielőtt bármit is kezdhettem volna, a másik szülésznő helyre tett:

-         Tudod mit? Segíteni akarsz? Rád bízok egy fontos feladatot.

-         Készen állok – mondtam mosolyogva.

-         Menj oda a géphez. Ott van az a piros gomb. Ha szólok, nyomd meg a gombot, ha intek, húzd ki a konnektorból a csatlakozót, de azonnal!

A takarítónő lett az asszisztens, én meg kaptam egy „igen fontos” feladatot: nyomogathattam a gombot, és kihúzhattam a csatlakozót. Szuper. A megaláztatás egy új szintje. „Szeretem a szakmám” – sóhajtottam.

Másnap és harmadnap lementem a Gyermekágyra (ahol a kismamák az újszülötteik együtt lehettek), és meglátogattam azokat a csecsemőket, akiknek a születésénél ott lehettem. Aztán persze siettem vissza a Szülészetre, hátha ismét akad valami „fontos” feladat.

11. rész, 12. rész

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink