Bogdán Péter blogja

A skizofrénián túl…

2010. október 3. | Bogdán Péter

Bogdán Péter

Bogdán Péter

2006-ban borult el először az elmém. Aztán a rákövetkező évben beiratkoztam egy budapesti székhelyű amerikai egyetemre, s a napi tíz órás angol nyelvű beszélgetés és tanulás újabb homályt borított a tudatomra, de jól jártam vele. Kiderült, hogy nem csak átmeneti skizofréniás rohamom volt korábban, hanem tartósan skizoid vagyok, amit állandóan kezelni kell.

Azóta az ébredés utáni első pillanatok a még közeli álom nyugalmában telnek. Aztán pár perc és szétrobbanok. Elfog a kezelhetetlen rettegés. Összevissza cikázik az agyam. Hol, mikor, ki és miért bántott tegnap, és kik bánthatnak a mai napon? Hogyan lehet megúszni újabb huszonnégy órát? Jönnek sorra a feladatok, mert rengeteget dolgozom. Legalább öt-hat különböző munkám van, ezek általában tíz-tizenkét órás elfoglaltságot adnak, de túlélni is segítenek. Elterelik a gondolataimat arról, hogy kik, mikor, hol és miért üldözhetnek?

Immár három éve napi kilenc szem gyógyszert, erős idegnyugtatókat és a tudathasadást kezelő tablettákat szedek. Már nem hallucinálok, nem felejtem el a magyar nyelvet, nem kommunikálok kizárólag angolul magamban, és nem hallom a hozzám szólókat kizárólag angolul beszélni. Dolgozom keményen.

Három év alatt újságírói végzettséget szereztem, letettem egy középfokú angol nyelvvizsgát, másodéves doktorandusz hallgató lettem az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában. Óraadó tanár vagyok a Pedagógiai és Pszichológiai Karon. Mellette nyelvtant, irodalmat, angolt, németet, történelmet, természetismeretet és még két-három másik tárgyat tanítok Budaörsön egy multikulturális tanodában. Pályázatokat írok, neveléstudományi kutatásokat végzek. Mellesleg pedig a jelen írásban arról értekezem, milyen az élet a tudathasadás után. Iszonyú.

Hihetetlen kínszenvedés a nap minden másodpercében arra koncentrálni, hogyan maradjak ember. Hogy a bennem felszabaduló agressziót bájos nyulacskává szelídítsem. Hogy a jókedvű vicceket és poénokat ne gyilkos gúnyként éljem meg. Hogy egy-egy lazább, hanyagabb, az illemet nem ismerő ember kijelentéseit, aprócska válaszait ne kezeljem személyes sértésként, gyilkos támadásként, és ne reagáljak rá embertelen vadsággal.

Hallucinálni már rég nem hallucinálok, a tudatom sincsen meghasadva, de a személyiségem azért mégiscsak megkettőződött.

Kutató pedagógusként és gyakorló tanárként emberségre, tisztességre, az agresszió mellőzésére tanítom a kicsiket, az egyetemen pedig a leendő tanárokat toleranciára, a romák elfogadására. Arra, hogy vegyék észre egy másik kultúrához tartozó gyermekben is az embert. Nem tudják sem a kicsik, sem az egyetemisták, micsoda kínszenvedés lazának, jókedvűnek lenni az órán, úgy átadni a fejemben lévő tudást, hogy az minél közérthetőbb legyen, pedagógiailag minél hatékonyabb. Nem is sejtik, hogy az agyam egy másik dimenziójában a görög mítoszok szörnyeihez hasonló rémképekkel küszködöm. És miközben az emberség eszméjét és gyakorlatát tanítom, ádáz küzdelmet vívok önmagam féktelen indulataival.

A filmekben minket, skizofrén embereket, vagy inkább skizoidokat úgy ábrázolnak, mintha veszélyes őrültek lennénk, akiktől rettegni kell. De senki nem kérdezi meg tőlünk, vajon mi nem rettegünk-e jobban bárkitől és bármitől is. Senki nem gondol arra, hogy valóban menekülni kell-e előlünk, meg kell-e minket bélyegezni, vagy csak egyszerűen annyit mondani, hogy ez is egy átlagos betegség. Mert ha engem megkérdeznének, hogy mi van a skizofrénián túl, akkor egyszerűen azt válaszolnám: a kettős személyiség, amit szorosan egybekapcsol napi kilenc szem gyógyszer.

Bogdán Péter írása

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink