Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

Ha valaki szegény, az segítségre szorul

2010. október 15. | Roma Sajtóközpont

2010. október 5., kedd – Megvan az az eszköz, amivel hathatósan szolgálhatjuk a mélyszegénységben élők, a hátrányos helyzetű emberek ügyét – mondta Balog Zoltán, a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság (TFCTB) elnöke. A ma alakult testületben tíz államtitkárság dolgozik, és minden, a felzárkóztatással kapcsolatos döntést, stratégiát itt vitatnak majd meg.

Bár nemcsak cigányok élnek mélyszegénységben Magyarországon, mégis ezt a kisebbséget sújtja a leginkább a nyomor. Az újonnan alakult Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság (TFCTB) feladata, hogy – bevonva az érintetteket – generálja, koordinálja, illetve segítse azokat a programokat, amelyek egyszerre célozzák a gazdasági felemelkedést és a társadalmi fejlesztést – nyilatkozta Balog Zoltán. A bizottság fideszes elnöke hozzátette, hogy például a közbeszerzéseket is kiemelt figyelem kíséri majd, és előnyt élveznek azok a vállalkozók, akik hajlandóak megfelelő arányban foglalkoztatni hátrányos helyzetűeket. Egy konkrét felzárkóztatási programról is döntöttek az alakuló ülésen: a közcélú és a közmunkaprogramhoz kapcsolták a vízrendszer karbantartását, vagyis a belvizekkel és árvizekkel kapcsolatos munkákat – hangzott el az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón. Ez Balog Zoltán szerint már a kezdetekkor négyezer, később pedig tízezer embernek ad munkát, de egyben az is cél, hogy elérjék a résztvevők legalább ötödének tartós foglalkoztatását. Akkor van értelme ilyen programokat indítani, ha van lehetőség etnikai adatok nyilvántartására, persze kizárólag statisztikai céllal, anonim módon, mert azt is vizsgálni kell, hogy a projektek valóban elérték-e a romákat – mondta Balog Zoltán.

Farkas Flórián, a bizottság fideszes társelnöke kiemelte, eddig nem volt arra példa, hogy ilyen posztot cigány ember töltsön be, és hogy közösen keressék a megoldást a hátrányos helyzetű emberek problémáira. Farkas Flórián a romák, a civil szervezetek, a cigány önkormányzatok véleményét, javaslatát akarja képviselni. „Ha valaki szegény, az segítségre szorul, akár cigány, akár nem”- mondta a társelnök.

A kormány három tárcaközi bizottságot akar működtetni: a nemzetpolitikai már megalakult, most a TFCTB is létrejött, és az európai uniós ügyek koordinálására is lesz egy testület – mondta Balog Zoltán.

S. Kállai Szilvia, Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink