Bogdán Péter blogja

In memoriam Tyler Clementi

2010. október 21. | Bogdán Péter

bp

Bogdán Péter

Tyler Clementi, a tehetséges hegedűs öngyilkos lett – adták hírül a közelmúltban az internetes hírportálok. – A George Washington hídról ugrott a Hudson-folyóba. A tizennyolc éves fiú a New Jersey-i Rutgers Egyetem elsős hallgatója volt. Homoszexuális volt, akinek egy másik férfival való együttlétét korábbi középiskolai osztálytársai titokban közzé tették a világhálón.

Ha mindez egy heteroszexuális férfival történt volna, akkor az internetes közvetítés főszereplője megdicsőült volna, mert kiderül róla, hogy igazi férfi, egy valóságos „csődör”. Minden ment volna tovább a maga szokásos rendjében, talán némi derültség mellett, csakhogy Tyler Clementi nem volt heteroszexuális.

Nem vállalhatta nyíltan, hogy mást gondol a szerelemről, mint a többség. Azért nem, mert ha bevallja, hogy számára egy kicsit más a világ, mint a többség számára, akkor szégyenkeznie kellett volna, gúnynak és megvetésnek lett volna kitéve. Mindez arra ösztönözte, hogy inkább rejtőzködjön, mert – el nem ítélhető módon – ő sem akarta, hogy bántsák.

Tulajdonképpen az internetes közvetítés sem volt más, mint bántás. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy egy, a többség számára izgalmas heteroszexuális aktust tettek közszemlére, hanem arról, hogy egy „egzotikus korcsot” mutattak be, aki szemtelenül rejtőzködött a „normálisak” társadalmában. De végre elkapták, lebuktatták, és megkaphatta azt, ami jogosan járt neki: a kiközösítés, a megbélyegzés.

Az Amerikai Egyesült Államokban bíróság elé fogják állítani a titkos internet-közvetítés szervezőit, de még ha el is ítélik őket, akkor sem lesz valódi igazságszolgáltatás. A volt osztálytársak ugyanis kevesek voltak ahhoz, hogy Tyler Clementi öngyilkos legyen. Ehhez kellett még az őt körülvevő, merev gondolkodású mikrokörnyezet is, amelynek a meg nem értésétől nyilván rettegett. Ha ez nem így lett volna, biztosan nem dobja el az életét.

Mindez 2010 őszén történt. Néhány napja. Abban az országban, amely állítólag a Föld legfejlettebb demokráciája, a szabadság hazája. Mit lehet akkor várni a többi nációtól? Egyáltalán mikor jut már el oda az emberiség, hogy leszokik azok megbélyegzéséről, akik egy kicsit el mernek térni a szokásostól?

Tyler Clementi művész volt. Valószínűleg sokkal érzékenyebb, mint az átlagemberek. Még túl fiatal ahhoz is, hogy elegendő lelkiereje legyen szembefordulni a farkasaival. Végül is megint a farkasok győztek, ahogyan az emberiség eddigi története során az lenni szokott.

Tyler Clementi öngyilkosságában nemcsak az a fájdalmas, hogy meghalt egy ember, hanem az is, hogy annyira fiatal volt. Halálba űzése után már soha sem fogjuk megtudni, hogy „csak” egy jól képzett művésszel, vagy egy brillírozó zsenivel lett kevesebb a világ. Milyen értékeket kaptunk volna tőle? Érettebb korában hány emberen tudott volna segíteni, beleértve a sorstársait is?

A legmegdöbbentőbb ebben a történetben az, hogy még ma is meghalhatnak emberek csak azért, mert a többségtől eltérő tulajdonságuk miatt másodrendű, értéktelenebb állampolgárokként kezelik őket. Milyen világ az, ahol bár nemzetközi egyezmények, jogszabályok rögzítik, hogy minden ember egyenlő, ugyanakkor a valódi világban „elnyomók” vannak és „elnyomottak”?

Személyesen nem ismertem Tyler Clementit, de azt tudom, hogy tizennyolc évesen én nagyon boldog voltam. Én is elsőéves egyetemista voltam, nagykanállal habzsoltam az életet, és bár engem is bántottak – igaz, a származásom és nem a szexuális irányultságom miatt –, nekem nem kellett meghalni. Nekem megadatott, hogy haladjak és kiteljesítsem önmagam. Most viszont nagyon fáj, hogy Tyler Clementit öngyilkosságba kényszerítették. Úgy látszik, olyanok közé került, akik azt akarták, hogy szenvedjen, mert neki másképp volt szép a világ.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink