Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/17.

2010. november 23. | admin

Az orvosnak az embert kel(lene) szolgálni

nili blogja

nili_17Nemrég hallottam a hírekben, hogy meghalt egy kismama a Bács-Kiskun Megyei Kórházban. A gyermekét komplikáció nélkül világra hozta, utána kezdődött a tragédia. Erős vérzés keletkezett, amit a méh eltávolítása után sem sikerült végleg elállítani. Még aznap éjszaka meghalt az intenzív osztályon. A család feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A rendőrség nyomoz.

Többen kérdezték, mit gondolok a történtekről. Nem voltam ott, ezért nem tudhatom, hogy mi történt, és okom sincs, hogy másokat megvádoljak. Arra viszont már Geréb Ágnes kapcsán utaltam, hogy a kórházakban is történnek a szülések során tragédiák, de azok sokkal kisebb nyilvánosságot kapnak, mint például ez az eset. Szakmailag nem ítélhetem meg a kollégák hozzáértését, de azon érdemes elgondolkodni, hogy mennyire felelős az orvos egy-egy sikeres vagy sikertelen kezelésért.

A múltkor a távolsági buszon egy cigányasszonnyal beszélgettem.

– A nőgyógyászaton voltam – mesélte.

– Talán terhes vagy?

– Nem, dehogy. Nem jött meg nyolc hónapja.

– És mit mondtak, miért?

– A S. doktor volt benn. Annak híre van, hogy nem szereti a cigányokat. Már eleve úgy köszöntött: „Maga meg mit keres itt?”. Mondom neki, hogy nem jött meg. Ő erre, hogy: „Akkor biztos terhes”. Mondom neki, hogy az nem lehet, doktor úr, mert akkor lassan már meg kellene szülnöm. „Na, vetkőzzön! Dobja szét a lábát! Lazítson” – mondja nekem így. „Ez így nem jó. Otthon hogy szokott ellazulni? Úgy csinálja most is.” Mondom neki, na, most fejezzük ezt be doktor úr, és csak mondja meg, hogy mi a bajom.

Megdöbbentem ezen az eseten, bár tudom, hogy nem példa nélküli, hiszen néhány vizsgálat során szem- és fültanúja voltam hasonló bánásmódnak. Olyan helyzetekben, amikor az ember a legkiszolgáltatottabb, az orvosnak különösen körültekintőnek kell lennie, hiszen nagyon meg tudja alázni az embert, akár figyelmetlenségből. Az is előfordul, hogy ehhez asszisztál a kórházi személyzet. A paciens képtelen a válaszra, mert például örül, hogy él (egy szülés után), csak tűri a megjegyzéseket, és titkon imádkozik, hogy vége legyen a beavatkozásnak. Amikor pedig megszólalhatna, inkább nem teszi, mert tudja, hogy az ő (és a gyermeke) élete annak az embernek a kezében van, aki a kiválasztottaknak járó fehér köpenyt viseli, és sajnos, éppen őt bántja.

A cigányasszony történetében az tűnt fel leginkább, hogy mindezek ellenére tisztelettel beszélt az őt ellátó orvosról. Minden második mondatában úgy emlegette: „a doktor úr”. Talán nem kapta meg a megfelelő orvosi ellátást, és megalázták a méltóságában szegényt, de esze ágában se volt, hogy ezt számon kérje az őt kezelő orvostól. Elfogadta, hogy számára ilyen bánásmód jár.

A minap rendhagyó módon moziba mentünk a barátnőimmel. Éppen beültünk, amikor csörgött a mobilom. Az egyik kismama telefonált kétségbeesetten, hogy mintha szivárogna a magzatvize… Telefonon keresztül próbáltam felmérni a helyzet súlyosságát, és ellátni a megfelelő tanácsokkal. Órákon keresztül tartottuk így a kapcsolatot. Kiderült, hogy délelőtt vizsgálatra ment, ahol egy ismeretlen orvos vizsgálta meg, és a beavatkozás nagyon fájdalmasra sikerült. A harminchat hetes kismama éjfélre a kórházban volt a magzatvízszivárgás erős gyanújával. Nem úgy sikerült az este, ahogy terveztük, viszont hála Istennek, a kismama nem szült meg aznap, másnap hazaengedték, bár szigorú ágynyugalom javaslatával. A nagyobb mennyiségű folyás okaként egy másik szülészorvos is a délelőtti vizsgálatot jelölte meg.

A kérdések minden esetben ugyanazok. Mikor hibázik az orvos? Mik a kompetenciái? Van-e lehetősége a betegnek, hogy szót emeljen, ha úgy érzi, nem bánnak vele megfelelően? És – gondolva az esetleges retorziókra – mindezt érdemes-e megtennie?

Az egyetemen arról beszélgettem a hallgatókkal, mit kell megtenniük, hogy sikeres legyen a szakellátás, az orvos-beteg kapcsolat. Az egyik csoportban vagy fél órát vitatkoztak azon, hogy a kezelésen lehet-e bent egy embernél több, vagy ez szabálytalanságnak minősül. Nem tudtam őket meggyőzni, hogy a betegjogi törvények ezt lehetővé teszik, de eredményesebb lehetne a kommunikáció, ha nemcsak a lehetőségek korlátait vizsgálnák, hanem a páciens szemszögéből vizsgálnák meg a helyzetet.

Érdemes például mérlegelni, hogyha egy roma asszonytól elszakítjuk (mármint a kezelés alatt) a számára egyetlen biztos pontot jelentő embert, a férjét, és nem engedjük meg, hogy a legszűkebb környezetével együtt élje meg a betegségét, esetleg élete legnagyobb krízisét, akkor nemcsak a bizalmát veszítjük el. Lehetetlenné tesszük a kezelést is, tovább mélyítjük a szakadékot, és magasabbra húzzuk az előítélet falait. Érdemes?

A tolerancia problémakörének vizsgálatára egy tipikus példát hoztam fel. Azzal mindenki egyetértett a csoportban, hogy egy sebésztől elvárható, hogy a seb ellátása közben megkérdezze a betegétől: hogyan érzi magát, fáj-e a beavatkozás. Elfogadták, hogy indokolt lehet a vállának megérintése, a keze megfogása, mert így bátorít, vigasztal. Örülök, hogy sikerült megértetni: nem csupán a seb ellátása a sebész feladata. A kezelés ennél sokkal komplexebb. A beteg nemcsak egy „eset”, hanem egy teljes ember. Nem csak a testét kell kezelni ahhoz, hogy a sebét megfelelő módon elláthassuk. Akkor vajon miért nem egyértelmű, hogy a kulturális különbségeket tiszteletben tartva kellene kezelni a betegeket, biztosítva ezzel a romák számára is a méltóságuk megőrzéséhez való legalapvetőbb jogukat?

Hogy pontosan mire gondolok? Például arra, hogy egy cigány asszonyhoz nem (sem) szólhat úgy egy szakorvos: „Na, vetkőzzön! Dobja szét a lábát!”
El kell fogadni, hogy nem vetkőzik le könnyen bármelyik orvos előtt. Hogy nem kérhetik tőle: hívja be a férjét, mert meg akarja mutatni neki, hogyan kell a felesége emlővizsgálatát végezni. És arra sem kérjük meg a férjet, hogy legyen jelen a kitolási szakban, és nézze végig, ahogy a baba kibújik a szülőcsatornából. Nem kérjük, mert tiszteljük, és ismerjük őket annyira, hogy ez számukra megalázó és bántó lehet. Az ezekre adott elutasító válaszok nem az együttműködésre való képtelenség jelei, az agresszióé vagy a neveletlenségé, hanem egyszerűen egy másfajta látásmódból fakadnak.

Óriási az orvosok felelőssége. A betegek – köztük a romák – nagyon gyakran remegve várják a megfelelő válaszokat. Semmiképpen nem akarom megbántani az egészségügy mindenre kész szakembereit, de sokaknak még meg kellene érteniük, hogy az egészségügyi ellátás nem csak a szakszerű kezelésből áll. Feladatuk része az empátia és emberi megközelítés is. Nem lehet semmiféle okra hivatkozni emberhez nem méltó bánásmód esetén. Az orvostársadalomnak nem kellene védelmezni azokat, akik az esküjüket szegik meg, gyalázzák meg azzal, hogy nem az embert, hanem csak a rendszert vagy – jobb esetben – a betegséget szolgálják.

A blog előző részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

12. rész, 13.rész, 14.rész, 15. rész, 16. rész




További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink