BlogokBogdán Péter blogja

Tanárok

2010. november 29. | Bogdán Péter

Bogdán Péter

Bogdán Péter

Mire kell még felkészülni? Mit várhat az ember a honfitársaitól egy olyan országban, ahol még abban a boltban is a lopás jut róla mások eszébe, ahonnan egy gyufaszálat sem tulajdonított el soha.

„Ne csengessetek annyit! Azt hittem, azért hívtatok, mert lopnak” – mondja az alkalmazott, és bosszúsan mér végig minket, amikor kiderül, hogy a szintén pedagógus párommal nem lopni mentünk a boltba, ahol már hosszú évek óta vásárolunk. Csak áfás számlát kértünk egy telefonfeltöltésről, amit egyébként nem tudtak kiállítani a kollégái, és ezért kérték a segítségét.

Először azt hittük, nem jól hallunk. Hiszen egy-két mogorvább eladó kivételével mindenkivel jóban vagyunk ott. De az újonc tekintete nem hagy kétséget afelől, hogyha roma vevő miatt hívják, akkor az első gondolata nem az, hogy egy átlagpolgárnak problémája van, hanem az, hogy az illető biztosan lopott.

Nem igazán tudunk megszólalni. Hogyan lehetne reagálni egy ilyen beszólásra, főleg azok után, hogy az ember hat órát tanított, beszélt Ady Endréről, Móricz Zsigmondról, tanította a keresztes hadjáratok történetét, Mohamed Mekkából Medinába történő futását, és hasonló érdekességeket.

Talán azt kellett volna mondani: Köszönjük. De az igazság az, hogy ez eszünkbe sem jutott. Nem úgy kelünk fel reggelente, hogy a külsőnkkel, ami letagadhatatlanul utal roma származásunkra, bármi gondunk lenne. Meg sem fordul a fejünkben, hogy másvalaki nem a szolid értelmiségit látja bennünk, és hogy esetleg a puszta kinézetünk miatt diszkriminálhatnak minket. Annyira természetesen érezzük embernek magunkat, hogy nincs is azonnali, kész válaszunk az ilyen megalázó megjegyzésre.

A pár nappal ezelőtti történet azért különösen elgondolkodtató, mert a párom legalább öt éve jár ebbe az üzletbe. Én meg azóta, hogy összeköltöztünk, és annak is van legalább két esztendeje.

Mire kell még felkészülni? Mit várhat az ember a saját honfitársaitól egy olyan országban, ahol még abban a boltban is a lopás jut róla mások eszébe, ahonnan egyébként egy gyufaszálat sem tulajdonított el soha.

Azon is el lehetne morfondírozni, hogy a nem roma identitás gőgjével megáldott bolti eladó mennyit adózik. Mennyit tesz be a közösbe a középfokú végzettségéért járó fizetésből, és mennyit teszünk bele mi, pedagógusként, újságíróként, egyéni vállalkozóként?

Hol van megírva, hogy miközben mi nap mint nap úgy ébredünk fel, hogy emberek vagyunk, emberként vagyunk boldogak és szomorúak, addig egy-két honfitársunk szemében ki tudja, milyen degenerált, rosszéletű, megbízhatatlan, tudatlan senkik lehetünk?

És jön a következő kérdés. Miért is lettünk tanárok, a nép tanítói? Hogy ártatlan gyermekeket tudással vértezzünk fel. De az élet miért kényszerít arra, hogy előítéletes vagy rasszista felnőttek tévképzeteit mi oszlassuk el?

Nyilván nem azzal van problémánk pedagógusként, hogy valakit fel kell világosítani. Inkább azzal, hogy idegfeszítő és megalázó, amikor azt kell megtanítanunk, hogy a többségénél barnább bőrünk ellenére mi is ugyanolyan jó és szép, megbízható, emberi emberek vagyunk.

Minden diszkriminált embernek, különösen a humán szakos pedagógusnak iszonyatos érzés azt bizonygatni magáról, hogy nemcsak ismeri a saját szakterületét, az emberséget, de bármi meglepő, még ő maga is ember. Nagyon meg tudja keseríteni a szánk ízét, ha rólunk az jut eszébe valakinek, hogy ez nem így van.

És vajon kell-e a diszkriminált embernek arról írnia, aki őt diszkriminálta? Kell-e a nyilvánosság színe elé vinni azt, aki megbánt minket? A pedagógus-újságíró válasza: bizony kell. Mert az élet arra is megtanít, miként tanítsunk meg másokat arra, hogy ne bántsanak senkit.

További cikkek a rovatból
Üzenet Üzenet
Az ember naivan azt gondolja, hogy akik Isten házára kíváncsiak, azoknak a szívében meghúzódik valami együttérzés is a szegények iránt. Ki-ki a maga pénztárcájához mérten megkönyörülhetne azon, aki a templom lépcsőjére ült le. De úgy látszik, baj van a logikámmal.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink