JegyzetfüzetKomolyan

A tanárok azt hitték, takarítónő vagyok

2010. december 10. | Baranyi Laura
Baranyi Laura

Baranyi Laura

Roma diplomás hétköznapok

Tanulj, azt soha nem vehetik el tőled! – szajkózta anyám, amikor gyerekként nem akartam a könyv fölött görnyedni egy-egy dolgozat, vagy vizsga előtt. Az „előző rendszerben” megengedhettük magunknak, hogy testvéreimmel együtt angolul tanuljunk, zeneiskolába vagy sportolni járjunk. Pedig a szüleim egyszerű munkásemberek voltak. Akkoriban anyám hitte, hogy ha tanult emberek leszünk, minden kapu kitárul előttünk. Ma viszont már látja, hogy képzettség ide vagy oda, önmagában a diploma semmit sem ér. És ha az Isten netalán cigány családba pottyantott egy tanulni vágyó gyermeket, akkor arra még nehezebb sors vár. Nem akarok panaszkodni, hiszen nekem legalább megadatott, hogy olyan családban cseperedjem, ahol felmérték a tudás értékét, és ha az eredeti szakmámban nem is, újságíróként legalább van munkám. Az olvasó pedig joggal tehetné hozzá: Ne panaszkodjatok, egy nem cigány diplomásnak ugyanolyan nehéz elhelyezkedni! Lássuk, hogy igaza van-e.

Nem hitték el, hogy nekem is olyan papírom van, mint nekik

Andrea tíz éve szerezte meg a tanári diplomáját, végzettsége szerint kémia szakos pedagógus.

– Magyar Bálint oktatási miniszterként 1995-ben kitalálta, hogy több roma pedagógusra van szükség. Az ötlet egyébként nem rossz, tényleg szükség lenne ránk. Ennek érdekében főiskolai felvételi előkészítőt indítottak az ELTÉ-n. Ez volt az első, célzottan romákat segítő kurzus. Össze is gyűltünk az ország minden részéről tizenöten, különböző szakokon. Volt ott magyar-történelem, fizika, angol, meg mindenféle szakon tanuló roma fiatal. Ez volt az életem legjobb négy éve. Szerettem a főiskolát, a romákkal nagyon jól kijöttem – Andrea szeme a messzeségbe réved, miközben a múltról beszél. – A gádzsókkal viszont nem mindig. Többen nagyon előítéletesek voltak, köztük az oktatók is. Sokat panaszkodtak a magyar szakosok, hogy ott még jobban utálják a romákat, irigykedtek az ingyen előkészítőnkre, és ezt többször szóvá is tették. Tudásbéli különbség nem volt, ezért biztosan nem nézhettek le minket. Talán az fájt nekik, hogy mi mindig nevettünk, és nem görcsöltünk egy-egy vizsga előtt – meséli most is nevetve Andi.

– Úgy tudom, hogy itt nem ért véget a tanulás – vetem közbe. Andi sóhajt egy nagyot, mielőtt a kudarcairól kezdene beszélni.

– A főiskola után az ELTÉ-re jártam, vegyész szakra, de sajnos, abba kellett hagynom, mert nem tudtam fizetni a tandíjat. Ezután egy fővárosi roma nemzetiségi szakiskolába mentem tanítani, ami mára már gimnáziummá nőtte ki magát. Három év után eljöttem, mert nem értettem egyet az iskola oktatási koncepciójával. Akkor még voltak ott roma pedagógusok is, mára csak egy roma kolléga maradt, az, aki a cigány nyelvet oktatja. Még abba az iskolába sem kellenek roma pedagógusok, ahol cigánygyerekkel foglalkoznak – teszi hozzá keserűen. Amikor eljöttem onnan, azt gondoltam, hogy hamar sikerül állást találnom, hiszen van vegyésztechnikusi végzettségem is, ott a tanári diploma, jól beszélek angolul, és rengeteg tapasztalatom van a civil életben. Sajnos nem így történt. Három évig munkanélküli voltam. Minden lehető helyre pályáztam, de sikertelenül. A végén már bármit elvállaltam volna, de még bolti eladónak sem kellettem – ennél a mondatnál megjelennek a szemében az első könnycseppek. – Egy hónapot közhasznú munkán voltam egy iskolában, pedagógiai asszisztensként. Az volt csak az igazán megalázó.

Andi arca elborul, látom, hogy nehezére esik felidézni ezeket az emlékeit.

– Az volt a megalázó, hogy nem a képzettségednek megfelelő munkát kellett végezni?

– Akkor én már bármilyen munkát elvégeztem volna. Az nem esett jól, hogy a tanárok először azt hitték, takarítónő vagyok, nem tudták, mit keresek a tanáriban. Elképzelhetetlen volt a számukra, hogy nekem is ugyanolyan papírom van, mint nekik. Nem vagyok túl érzékeny, de ott a bőrömön éreztem a gyűlöletet. Volt olyan tanár, aki arra sem méltatott, hogy köszönjön. Ez is elmúlt persze, de utána már nem volt kedvem munkát keresni. Teljesen leépültem – emlékszik vissza Andrea.

Megélhetési diákok

– Egyszer találkoztam egy volt évfolyamtársammal – folytatja. – Ő is a roma program tagja volt. Arra buzdított, hogy menjek vele új szakmát tanulni. Akkor indult az újságíróképzés, amely a tanfolyam ideje alatt ösztöndíjat is adott. Nem volt sok a pénz, de legalább több volt, mint a segély. A tanfolyam végén ismét munkanélküli lettem, de volt egy újabb szakmám. Mivel elhelyezkedni így sem tudtam, jókor jött egy másik újságíró képzés, az, ami most is zajlik – sorolja. – Már mindent megtanultunk az újságírásról, talán többet is, mint kellene, de állandó munkám most sincs. Nem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal, ha ez az iskola is véget ér. Talán még egy pár képzésre elmegyek, nyugdíjig csak elleszek valahogy, már csak húsz évet kell kibírni – teszi hozzá, már nevetve, majd így folytatja. – Sajnos, a fiatal munkanélküli diplomás romák nagy része képzésekből tartja fent magát. Van olyan ismerősöm, aki már elmúlt harmincöt, de még nem volt munkahelye, bár három szakmát kitanult. Akad olyan, aki a második, harmadik diplomáját szerzi, és van már megélhetési doktorandusz is.

– Könnyen kicsúszik ilyenkor az a megjegyzés, hogy ők nem is akarnak dolgozni, csak az ösztöndíjra hajtanak.

– Szerintem mindenki felcserélné a túlképzettséget egy normálisan fizető, a végzettségének megfelelő állásra, mint ahogy én is. Az ösztöndíjért pedig minden képzésen meg kell dolgozni – teszi helyre a megjegyzésemet Andi.

Megélhetési civilek

– A képzésekre nemcsak nekünk van szükségünk, hanem az azokat szervező cégeknek is – ezt már Attila mondja, aki szintén előkészítő segítségével jutott be az ELTE szociálpolitikai tanszékére. – Ők ugyanúgy ki vannak szolgáltatva a pályázatot kiíró szervezetek jóindulatának, mint ahogyan mi nekik. Nehezek a feltételek, bonyolult az elszámolás. Ha egyszer hibáznak, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ismertem olyan alapítványt, amelyik egy tíz hónapos esélyegyenlőségi szakemberképzésbe bukott bele. Pedig nem csináltak semmi törvénytelen dolgot, csak nem volt annyi tőkéjük, hogy „ki tudták volna bekkelni” a finanszírozásra fordítható pályázati pénz féléves késéseit. Hiába nyertek a pályázaton, nem tudnak ösztöndíjat, számlákat, rezsit, bért fizetni. De ez már egy másik beszélgetés témája lehetne – sorolja Attila beletörődő arccal. – Szóval ez olyan kényszerpálya, ami mind a képzőnek, mind a diáknak nagyon nehéz, és a siker egyáltalán nem garantált. Mondhatják az okosok, hogy ennyi meg annyi pénz ment el a romákra. A szervezetek csak olyan témákra pályázhatnak, amilyeneket kiírnak. Ha képezni kell, akkor képeznek. De valahogy el kellene érni végre, hogy csak olyan képzések legyenek, amelyek piacképes szakmát adnak – magyarázza Zoli.

Az állam sem különb

Tavaly a Bajnai-kormány kétszáz pályakezdő roma diplomást vett fel egy programba. Az uniós pénzből a tervek szerint a közigazgatásban helyezték volna el őket. A csaknem egy éve tartó projektben eddig csupán hetven embernek találtak munkát, annak ellenére, hogy az első évi bérüket maga a program fizeti. Kérdés, hogy mi lesz ezzel a hetven emberrel, ha letelik ez az esztendő, és mi történik majd a többi százharminccal.

– Vannak olyan romák, akik annak ellenére érvényesülnek, hogy nehéz elhelyezkedni. Nekik miért sikerül?

– Kell ahhoz egy nagy adag szerencse, hogy valaki kifogjon egy jó állást. A mai „projekt világban” már nem divat a határozatlan idejű munkaszerződés. Ameddig a program tart, addig tart a szerződés is. Ha vége – a munkaviszonynak is annyi. Ha az államigazgatásban dolgozik valaki, akkor meg a pártérdekek szabják meg a lehetőségeket. Összegezve: akinek van munkája, az sem érezheti biztonságban magát. Bármikor lehet belőle akár megélhetési diák is – zárja a szomorúra sikerült beszélgetést Zoli.

A cigányok körében az átlagosnál hétszer-nyolcszor nagyobb a munkanélküliség. Még nagyobb a különbség a diplomások arányánál: a cigányok alig egy százaléka tanul főiskolákon és egyetemeken, ám a végzettséget szerzett roma értelmiségiek számára különösen nehéz az elhelyezkedés.

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink