Bogdán Péter blogja

Ünnepek ünnepe

2010. december 11. | Bogdán Péter
Bogdán Péter

Bogdán Péter

Mikulás alkalmából a Miskolc melletti Arnótról húsz, többségében roma gyermeket viszek nem roma származású kolleganőmmel az egri várba.

Az apróságok érkezésük előtt megnézik a miskolci Szent István téren az adventi koszorút, a régiségvásárt, megebédelnek egy pizzériában, és egy szociálisan érzékeny, vadidegen vevő jóvoltából gyümölcsös tejberizst is kapnak desszertként, ezért Egerbe már teljesen felvillanyozódva érkeznek.

A belvárosba induló busz megállójában, várakozás közben, csillogó szemekkel figyelnek a „gyerekeim”, miközben Gárdonyi Gézáról, az Egri csillagokról, és annak kitalált roma figurájáról, a híres Sárköziről beszélek. Már alig várják, hogy láthassák a várat, ahol a romák is harcoltak azért, hogy Magyarország lerázza magáról a török igát.

A belvárosba érkezve elámulnak a bazilikán, majd azt kérik, hogy énekeljek nekik roma dalokat. Daloló karavánban vonulunk végig a Széchenyi utcán, de egyszer csak belezavarodok a szövegbe. Nem ok nélkül.

A Széchenyi utca közepén fekete egyenruhás tömeg gyülekezik Árpád-sávos és jobbikos lobogóval, a gyerekek pedig elindulnak feléjük. Az utca baloldalán álló gárdista csoport döbbenten, utálkozva, majd gúnyosan röhögve néz velünk farkasszemet. „Húzódjatok le a másik oldalra!”. A gyerekek nem értik, miért, de azonnal engedelmeskednek. Nem maradnak az izgalmas lobogók és egyenruhások közelében.

Aztán jönnek a kérdések. „Mit csinálnak ott?” „A romák ellen tüntetnek.” „Miért?” „Nem szeretnek bennünket.” A hét-nyolc éves kicsi lány hirtelen megfogja a kezemet. „Mit fognak velünk csinálni?” „Semmit, mert megvédelek.” „És ha nincs velem?” „Akkor megvéd az édesapád vagy a rendőrség.” Szavaimra a mieink közül kontráz az egyik: „Inkább ők is beállnak közéjük.”

Szerencsére közben kiérünk a Dobó térre, ahol a rosszízű találkozást feledteti a karácsonyi díszbe öltöztetett kirakodóvásár, a színpadon pergő gyermekműsor, és mire a várba érünk, már teljesen megfeledkeznek a gárdistákról. Inkább a kolleganőmmel kiosztott Mikulás-csomagokkal vannak elfoglalva.

A törökkori erődítményben a gyerekek élvezettel vizsgálgatják az ágyúkat meg a kazamatarendszert, majd mindenki megrohamozza Gárdonyi Géza sírját és a bástyákat. Közben figyelmesen hallgatják, amint arról beszélek, hogy a tizenhatodik században milyen volt a romák és a nem romák kapcsolata, illetve hogy milyen ma. Arról inkább nem beszélek, amivel egy órával korábban szembesültek, hogy a fekete egyenruhás gárda milyen jövővel kecsegtet. Nem akarom még jobban megijeszteni őket.

A szívem már így is majd megszakad, hogy a biztonságuk érdekében el kellett mondanom, mi zajlik a Széchenyi utcában. Igazából még én is beleszédültem a „farkasok” váratlan feltűnésébe. Az első pillanatban képtelen voltam tudomásul venni, hogy napjainkban a cigánygyűlölet ugyanannyira kézzelfogható valóság, mint a harmincas években az antiszemitizmus.

A várból kerülő úton vittem vissza a gyerekeket a vasútállomásra. Szerencsére, ez nem tűnt fel nekik. Vakon megbíznak bennem. Vakon követnek. Bárhová is megyek. Ők ott vannak a nyomomban.

A Dobó teret visszafelé is útba ejtjük, és a szívem összeszorul, amikor a színpadon gyermekkórus énekli: „Ünnepek ünnepe. Karácsony éjjele. / A Föld minden gyermeke vár.” Az jár az eszemben, sokan vannak hazánkban ma olyanok, akik nem gondolják, hogy „a Föld minden gyermeke vár”. Inkább csak bizonyos gyerekekre gondolnak. Azokra, akik nem születtek romának.

De az is az eszembe jut, hogy Miskolcon egy vadidegen vásárló gyümölcsös tejberizst adott a gyerekeknek, meg az, hogy az egri uzsonnavásárlás közben fél kilónyi ráadás aprósüteményt meg kalácsot kaptunk ajándékba az egyik boltban. Az eladóknak nem volt fontos a származásunk. Mégis rossz a hangulatom, míg megyek haza az idei Mikulás-kirándulásról. A kicsi lány, akinek azt ígértem, hogy nem lesz semmi baja, meg fogom védeni mindentől, órákon át nem eresztette, szorította a kezemet. Akkor, ott én voltam a mindene, én voltam a támasza.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink