A boradalmár
Ha valaki mostanában találkozik Ayhan Gökhannal, olyan fiatal, jó modorú és kedves irodalmárt ismerhet meg benne, akiről azt gondolná, hogy a legjobb körülmények között nevelkedett. De ez nem így volt.
Gökhan nagy szegénységben nőtt fel, már serdülőként kemény fizikai munkát végzett, hogy meg tudjon élni, és csupán a hajnaltól késő estig virágot árusító nagymamája segítette, hogy iskolába járhasson. Már 7-8 éves korában kereste az utat az irodalom felé. 14 évesen kezdett verseket írni. Műveit éveken át elutasították a szerkesztőségek, de nem adta fel – jóformán csak dolgozott és írt.
Háromévnyi próbálkozás után közölte egy versét az Élet és Irodalom, amelyben azóta is publikál. Rendszeresen megjelennek művei a Magyar Naplóban, a Jelenkorban, az Alföldben és a Holmiban. A közelmúltban került a boltokba első verseskötete, a Fotelapa. Ebben leginkább török apjáról és cigány anyjáról ír, és arról, hogyan nőtt fel nélkülük.
Ahogy cseperedett, egyre jobban izgatta, mire képes a magyar termőföld, ha a szépen bánnak vele. A jó magyar borok annyira érdekelték, hogy képes volt hónapokig gyűjteni egy-egy különleges palackra. Évekkel később, amikor már megtehette, sorra ellátogatott történelmi borvidékeinkre. Az ott átélt kalandok ellenére azt mondja, hogy ezek a legszebb és legnyugodtabb helyek, és mindenkinek el kellene menni időnként ezekre a tájakra.
Tapasztalt borivóként vallja, hogy a jó bor nemcsak ital, hanem olyan nemzeti kincs, amelyet meg kellene becsülni, akkor talán kialakulhatna a borainkhoz méltó borkultúránk is.
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Kuti Vilmos

















