Beszélgessünk

Hajléktalanok országa

2010. december 17. | Baranyi Laura

juci_1

A pénzügyi válság következtében országosan több mint háromszázezer családot fenyeget a hajléktalanság. Több, mint százezer családnak fel is mondták a hitelét, mert több mint három hónapja nem tudnak fizetni. Már folynak az egyeztetések a bajba került lakáshiteleseket és bérlőket az utcára kerüléstől megvédő eszközkezelő alap több verziójáról. Az alap megvásárolná a jelzáloggal terhelt ingatlant, amelyet a lakók bérlőként tovább használhatnának. Ez a lehetőség nemcsak a lakáshitelesek, hanem a szabad felhasználású kölcsönnel és a közüzemi díjjal tartozók számára is nyitva állna.

– Jó napot, szomszédasszony! – köszön be egy gyönyörűséges reggelen a szomszédom.

– Jó napot, Jucikám! – nézem a kezét, mi van benne. Tudom, hogy azért jött, mert szüksége van valamire. Most éppen egy kis pohárkát szorongat, ebből arra következtetek, hogy a reggeli kávéjához kell hozzájárulnom egy kis tejjel. Látszik rajta, hogy most ébredt, hidrogénezett, erősen lenőtt haja rendezetlen, szanaszét áll. Tűzpiros pongyolájából, amit hanyagul magára vett, majdnem az egész felsőteste kilátszik. Körmein még ott vannak a múlt héten ajándékba kapott körömlakk nyomai. Meg is kérdezem.

– Tetszett a körömlakk, amit adtam?

– Ja, ja, jó volt, csak már ezek a csajok mind kihasználták – int fejével az ajtaja felé, utalva a hozzá járó népes barátnői táborra.

– Na, és hogy vagy, Jucikám? – kérdezem vidáman.

– Lehetnék jobban is, de hát állandóan szerelmes vagyok, tudod – megfogja egyik kezével a rácsot, a másikat nyújtja felém a pohárral.

– Tudom, Jucikám, nem tudsz parancsolni magadnak – évődök vele. – Most éppen ki a soros? És tejet, vagy kávét? – kérdezem közben, a biztonság kedvéért.

– Tejet – mondja kissé félénken. – Meg, ha van egy kis cukrod, akkor azt is.

Megkapja mindkettőt és tovább folytatódik a reggeli csevej.

– Tudod, az a fiatal gyerek, aki olyan sűrűn jár hozzám – mondja, s mosolyog a szeme.

– Nagyon jó ízlésed van, Jucikám – kacsintok vissza.

Közben kijön a vendégem a szobából: nagyokat néz, és egy hang sem jön ki a száján.

– Ki ez a csinos fiatalember? Talán csak nem mentél férjhez? – kíváncsiskodik Juci.

– Nem, nem, ő csak barát.

– Van cigije, fiatalember? – kérdezi kacéran Juci, megrázza a haját, vadul mórikálja magát.

A vendégem kővé meredten áll.

– Adok én – mondom, mert látom, hogy a barátom nem tud megszólalni.

– Köszike – ismét megrázza szőkített sörényét, elköszön.

– Szia, szomszédasszony! – csukom be a bejárati ajtót.

– Mi van? – kérdezem kővé dermedt barátomat.

– De, hát… Szőrös a szomszédasszony! – szakad ki belőle.

– Persze, hogy szőrös, hiszen férfi – nevetek.

– Most akkor micsoda? Mindkettő? – kérdezi, már egy kicsit oldódva.

– Úgy is mondhatjuk.

Amikor öt évvel ezelőtt ideköltöztünk, én is megdöbbentem, amikor megláttam a borostás, szőkített kontyos, magas sarkú papucsban slattyogó szomszédot. Hallani ugyan már korábban is hallottam róla, amikor az udvarról felkiabáltak neki. Ilyenkor hangosan folyt a beszélgetés a lentiek és a  harmadikon álló Juci között. Az elsőről nem láttam, hogy milyen. Egyszer aztán, mikor az egyik szomszéddal beszélgettem jött lefelé. A szomszéd köszönt és férfi néven szólítja. Megdöbbentem, nem volt könnyű kitalálni, hogyan is köszönjek. Ha ugyanis férfi, akkor a korától függetlenül neki kell előre köszönnie, ha viszont nő, akkor nekem, hiszen idősebb, mint én. A problémát  Juci oldotta meg, amikor egyértelműen tudomásomra hozta női mivoltát. Attól kezdve én köszöntem előre.

A barátom már régen elment, de a fejemben még mindig Juci járt. Ismeretségünk ugyan zökkenőkkel kezdődött, de szép lassan barátsággá fejlődött. Közben nagyobb lakást vettem, így az első emeletről a harmadikra, Juci közvetlen szomszédságába költöztem. Sokan óvtak tőle: nem szerencsés a balhés Juci mellé költözni, állandó lesz a jövés-menés, hangoskodás. Ott mindig történik valami – mondták. Nem tudtam lemondani a nagyobb lakásról, így a figyelmeztetések ellenére odaköltöztem. Gondoltam, napközben soha nem vagyunk otthon, úgyhogy nem zavar majd minket. A rendőrség ugyan gyakran járt hozzájuk, és a zöldfülűek, akik még nem ismerték őt, rendszerint hozzánk kopogtak be éjszaka. Ezt is meg lehetett szokni, a családom tagjai rutint szereztek a rendőrök eligazításában. Juci hétköznap szerette a nyugodt estéket. Ha megunta a hangzavart, gond nélkül kitessékelte a vendégeit.

Szóval, elvoltunk egymás mellett. Nyaranta, a forró éjszakákon Jucival és Nellivel – Juci lakótársával, aki szintén travi (transzvesztita) – hajnalig beszélgettünk a gangon, kiöntöttük a szívünket. Sokat segítettünk egymásnak, pénzel, gyógyszerrel, amivel kellett. Egy ilyen estén meséltek a lakással kapcsolatos gondjaikról.

– Már két éve határozat van ellenem, ki kéne költözni a lakásból – panaszolta Juci. – Már a villanyt is, a gázt is kikapcsolták, a padlásról hozom az áramot, azzal fűtök meg főzök. Mondd meg, mit akarnak ezzel a húsz négyzetméteres kis lyukkal? Miért nem hagynak engem békén benne? Igaz, fizetni nem tudom abból a harminc ezres kis nyugdíjból, de mondd, ki venne fel egy öreg buzit? – kérdi a szemében kétségbeeséssel.

– Nem tudom, Jucikám – mondtam tanácstalanul, és nagyon megsajnáltam. Az ember sokszor bele sem gondol a kilakoltatás előtt állók sorsába. Vajon hová vennének fel dolgozni egy ötvenes, félig nőt, félig férfit? Főleg, ha semmilyen képzettsége nincsen.

– Hosszú évekig a Barátság sörözőben voltam csapos. Annyi törzsvendégem volt, mint a hajam szála. Azután meg sokáig mosogattam a Royalban. Amíg ment a szekér, addig tudtam fizetni a rezsit, aztán amikor nyugdíjas lettem, minden megváltozott. Nem kellett volna nekem a kocsisorra se kijárni, de néha azért kimentem, csak úgy, szórakozásból. Szerencsém volt, még a rendőrök se vittek be, csak elzavartak, ha megláttak, mert hát nem tudták, hogy a férfiakhoz vagy a nőkhöz tegyenek. Most már a kocsisoron se kellenék, megvénültem – meséli szomorúan. Ha kilakoltatnak, nem tudok hová menni. – Jászladányba, ahol születtem, nem mehetek vissza, anyám meghalna a szégyentől, meg hát nem is tudja, hogy meleg vagyok. Hajléktalan szállóra sem mehetek ugyanazért, amiért a rendőrök nem vittek be annak idején.

Jucit a következő év októberében, még a kilakoltatási moratórium előtt tették az utcára. Leköltözött egy emelettel lejjebb, Erikáékhoz, de csak pár napot maradhatott. Aztán az egyik éjszaka feltörte korábbi lakásának ajtaját, és visszaköltözött. Tavasszal megint kitették, de harmadjára is visszament.

– Valaki bejelentett – mondta akkor keserűen. – Látod, ilyenek az emberek. Miért zavarom őket? Meghúznám itt magam, nem bántanék senkit.

A harmadik kilakoltatáskor kőműveseket is hoztak magukkal a hivatalos emberek, befalazták az ajtót, hogy Juci soha többé ne tudjon visszamenni. Sírva nézte, ahogy az otthona néhány óra alatt egy ledönthetetlen fal mögé került. Pár napig meghúzta magát Erikánál, aztán valamelyik barátnőjénél tengődött, majd visszament a szülőfalujába. Ott már nem lehetett többé Juci. Bele is halt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyan októberben benyújtotta a kormánynak a Nemzeti Eszközkezelő létrehozásának a tervét, ám a bajba jutott adósok megsegítésére létrehozandó intézmény részletes szabályairól azóta szó sem esett. A csúszás oka állítólag az, hogy a megvalósításhoz önkormányzati forrásokat akarnak bevonni, nekik azonban nincs pénzük. Ahhoz, hogy az önkormányzat beszálljon, a központi források elosztását újra kell gondolni. Hogy ez mennyi időt vesz igénybe, talán senki sem tudja. Jucin már nem lehet segíteni, de sietni mégis kellene, hogy más ne haljon bele a kilakoltatásba.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink