Tizenöt év

Bogdán Péter

A roma témákban való járatlanság miatt is szükség van roma újságírókra. A toborzásuk, a képzésük nem maradhat el az állítólagos pénzhiány miatt. A társadalmi feszültségek csökkentésére áldozni kell, és ha annak az „eszköze” egy cigány újságíró, akkor őrá kell költeni.

Idén tizenöt éves a Független Médiaközpont. A civil szervezet fennállása óta állásfoglalásokkal, vita- és munkaanyagokkal, speciális képzésekkel és konferenciákkal emeli a hazai média szakmai színvonalát, és külön is segíti a magyarországi újságírást azzal, hogy tizenegy éve foglalkozik romák tanításával. Illetve most már az „utógondozásukkal” is, hiszen ez a portál, a www.sosinet.hu jelentős részben azokat a cigány pályakezdőket foglalkoztatja, akik részt vettek a Központ valamelyik korábbi gyakornoki képzésén.

A civil szervezet cigánysággal kapcsolatos programja egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem elég csak szavakkal, hanem tettekkel is támogatni kell a romák integrációját. Úttörőnek mondható az, hogy az intézmény nem roma működtetői felismerték: a hazai médiában a romákról – a cigány újságírók által képviselt – roma szemszögből is írni kell, mert a tudósítások, hírek, riportok, publicisztikák ettől objektívebbekké, kiegyensúlyozottabbakká válnak, elősegítve ezzel a cigányok és nem cigányok egymáshoz való közeledését.

Követendő az a modell, amelyet a Független Médiaközpont kínál a hazai médiának, és az ország legrangosabb televíziói, rádiói, napilapjai, magazinjai, hírműsorai együtt is működnek a tizenötödik születésnapját ünneplő civil szervezettel. Mindegy milyen a szerkesztőség világnézete, gyakorlatra hívják a Független Médiaközpont leendő újságíróit, mert valószínűleg érzik, hogy fontos dologról van szó. Mégis sok még az ellentmondás abban, ahogy a többség a kisebbségi szakemberekkel bánik.

Az eddig végzett száztíz roma újságíró nyilván nagy szellemi és szakmai erőt képvisel, ezt bizonyítja, hogy sokan kaptak nívós díjat és elismerést, ennek ellenére még ők sem mindig kapnak állást.

Persze, gyakorló „médiamunkásként” tisztában vagyok azzal, hogy milyen a hazai szerkesztőségek anyagi helyzete, és hogy idén is hány újságírót bocsátottak el. Ugyanakkor megengedhetetlen, hogy miközben a napi hírek, tudósítások jelentős része a cigányság problémáiról szól, ne alkalmazzanak roma szakembereket. A pedagógia mellett a média az a terület, amelyen nagyon sok múlik azon, hogy épülnek-e hidak cigányok és a nem cigányok között, vagy éppenséggel újabb falak emelkednek.

Sok napi- és hetilap felvállalja a roma témák taglalását, és többnyire empatikusan kezelik a cigányság problémáit, de ami az elektronikus médiában zajlik, az szerintem felháborító.

A rendszerváltás után húsz évvel még előfordulhat, hogy a romák a híradásokban nem szólalnak meg, csak “vágóképek”, a riporterek és az operatőrök az együttérzés szikrája nélkül mutatják be a cigányok nyomorát. A tájékozatlanság miatt a szegénységet gyakran megbélyegzésre használják, ezzel erősítve az emberek többségében amúgy is meglévő előítéletet, és így – akaratlanul is – generálják a romák és nem romák közötti konfliktusokat, a feszültséget.

Nyilvánvaló, hogy a roma témákban való járatlanság miatt is szükség van roma újságírókra. A toborzásuk, a képzésük nem maradhat el az állítólagos pénzhiány miatt. A társadalmi feszültségek csökkentésére áldozni kell, és ha annak az „eszköze” egy cigány újságíró, akkor őrá kell költeni.

2010-ben már jó lenne arról beszélni, hogy a Független Médiaközpont roma programja feleslegessé vált, mert a haladó szellemű hazai média felismerte, követte a jó példát, és roma, valamint nem roma újságírók közösen dolgoznak azon, hogy minél objektívebb képet sugározzanak a hazai cigányságról. De, sajnos, ez még nincs így. Tévét nézve, újságot olvasva biztosan állítható, hogy még sokáig szükség lesz a Független Médiaközpontra. Isten éltesse hát – amíg még szükség van rá!