Jegyzetfüzet

Egy évnyi élet

2011. január 2. | Nótár Ilona
Nótár Ilona

Nótár Ilona

Az elmúlt év végén azért imádkoztam, hogy még ne virradjon rám az újév első napja. Nem akarok egy újabb évet, borongós, szürke, ködbe burkolózó homályos nappalokkal. Több mint egy éve tudjuk már, hogy a papa (is) súlyos beteg. Még emlékszem az orvos „tipikus arckifejezésére”, ahogyan azt mondja (hatórányi idegfeszítő várakozás után): „Mi mindent megtettünk, de a tumort nem lehet eltávolítani.”

Amikor tavaly eljött az éjfél, nem koccintottam. Kértem, hagyjanak aludni. „Hadd pihenjek még ez este, hadd szálljon rám ez éjjel valami természetfeletti erő, ami kitartást és reményt ad nekem az elkövetkezendő időszakhoz” – sóhajtottam.

És most, kitekintve a házunk ablakán látom: odakinn újra hideg szél fúj, és az emberek télikabátban megint teli szatyrokat cipelnek. Újra ünnep közeleg. Egy újabb évtől búcsúzunk, egy másikat köszöntünk.

Eltelt egy év. A „fehérruhás istenek” nem jósoltak három hónapnál többet a papának. Abból, hogy mégis él, tudom: nincs eleve elrendelés. Az ember lehet ura a sorsának, és szembeszállhat még a halálos diagnózissal is.

Itthon meleg van, a mama éppen most főzi a hagyományos kocsonyát. A papa már nem nagyon jár, állandó infúzióra van kötve. A hálószoba lett az ő egész világa, de még onnan, fektéből is irányítja a rutinos nagymamát a főzésben.  Együtt dolgoznak így is, most is, mint egész életükben. Büszke ember. Nem szól, pedig nagy fájdalmai vannak, rengeteg gyilkos szert kell szednie, a nap nagy részében aludni próbál.

– Mama, hozz egy falatot, hadd kóstoljam meg!

– Papa, ne egyél abból! – perel vele amaz. – Túl fűszeres, neked azt nem szabad!

– Jaj, dehogynem! – mosolyog Papika. – Alig várom, hogy készen legyen! – A nagyobbik unokájára kacsint, aki cinkosan a kezébe csimpaszkodik.

– Hát ezért fáj a hasad! – zsörtölődik Mama halkan. – Mindenfélét összeeszel, soha nem tartod be az orvos utasításait.

Aztán kimegy a mosókonyhába, hangosan csapkod valamivel, kifújja az orrát. Pici, fáradt szemei pirosak, dagadtak, amikor újra visszajön.  Kedvenc kis unokája azonnal észreveszi a hangulatváltozást:

– Mama megváltoztál! Ugye nem vagy szomorú? Vagy talán te is beteg vagy?

– Dehogyis! Dehogyis – mondja erőtlenül.

A kicsi lány úgy tesz, mintha elhinné, de azért odamegy hozzá, jó erősen átöleli, mintha soha többé nem akarná elengedni. A nagypapa is látja a jelenetet, de nem szól semmit. A másik kis unoka sunyin mellé bújik az ágyba:

– Papa, ma már bevetted a gyógyszereket? – kérdi számonkérőn, mosollyal a szája sarkában.

– Persze. Már mindet bevettem, kicsikém – nyugtatja meg.

– Micsoda? – förmed rá haragosan a kicsi lány. – Mért nem szóltál? Segítettem volna neked. És a kemó? (kemoterápia) Mutasd a kezed! Lefolyt már?

– Lement már, kicsikém, gyere ide a papához – öleli erőtlenül.

Engedelmesen odabújik a legkedvesebb papájához, és kis mókázás után mindketten álomba szenderülnek.

Amikor papa még jobban volt, elvittük őket Rómába. Először ültek repülőn.  Nagyon élvezték, hogy végre őket szolgálják ki, takarítanak helyettük. Vittük kirándulni, imádkoztunk a bazilikában, nagyokat sétáltunk, medencében fürdőztünk, élveztük az apró csodákat, együtt az egész család.

Érdekes. Minden gondolatunk akörül forog, mivel tehetnénk teljesebbé a szeretteink megmaradt életét. Eszeveszett módon kutatjuk, mivel pótolhatjuk az életükből hiányzó élményeket. De nem kívánnak semmit. Nem szaladnak, hogy beteljesítsék elvesztett álmaikat, hogy elérjék, amire eddig nem maradt idejük, hogy csak és kizárólag magukkal foglalkozzanak. Hogy éljenek, éljenek, de nagyon! Úgy éljenek, ahogyan eddig még soha, senki nem élt ezen a világon.

Aztán rám szakad a felismerés: a legtöbbet, amivel megajándékozhattuk őket, már rég megadtuk nekik. Tiszteljük és szeretjük őket. Talán éppen ezért nem keresték olyan eszeveszett módon a boldogságot. Mert már rég rájöttek, a legfontosabb, hogy még az életben kimutathassák egymás iránt az érzéseiket. Tudják, hogy őszintén szeretik őket, és ők is viszont szerethetnek másokat.

Titokban figyelem a tekintetüket. Csak ülnek némán egymás mellett, és a két fiatal öreg, alig hatvanévesen, várja a bizonytalan jövőt. Megfogják egymás kezét. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebben a kézfogásban hiszek. Hosszú, hűséggel és szeretettel teli évek tették igazzá.

Ez az év megannyi nehézséget tartogatott sokunknak. De ajándékkal is szolgált. Hálásak vagyunk az együtt töltött évért. Kaptunk ajándékba még egy kis időt, hogy kimutassuk a szeretetünket. Még egy kis haladékot kaptunk, hogy felkészítsük az unokákat a felfoghatatlanra. Egy évnyi gondolkodást, hogy újraértékeljük a fontos és jelentéktelen dolgokat. Kaptunk 365 napot. Még egy évnyi életet.

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink