Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

A magyar elnökség üzenete: „kövérek és egészségtelenek a romák”

2011. január 31. | Roma Sajtóközpont

2011. január 31. hétfő: — Tendenciózusnak minősítette egy neves néprajzkutató azokat a romákat ábrázoló fotókat, amelyek az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi honlapján jelentek meg. A képeket csatolták a brüsszeli Általános Ügyek Tanácsának hétfői üléséről szóló, „Irányt mutat az elnökség a roma stratégiában”című közleményhez. A néprajzkutató szerint a romák kövérek és egészségtelenek a fotókon, szemben a nem romákkal, akik soványak és egészségesek.

Brüsszelben, az Általános Ügyek Tanácsának hétfői ülésén támogatták a magyar elnökség roma politikára vonatkozó elképzeléseit – olvasható a magyar elnökség honlapján. Az Általános Ügyek Tanácsa a tagállamok külügyminisztereit, Európa-ügyi minisztereit fogja össze, ülésein azokat a feladatokat tekintik át, amelyek egyszerre több területet érintenek. „Ez volt az első alkalom, hogy az uniós miniszterek intézményes keretek között konkrét megoldást kerestek a roma integráció problémájára” — olvasható a közleményben. Arról is beszámolnak, hogy a magyar elnökség hangsúlyozta, a romák helyzetének megváltoztatása érdekében olyan európai politika kidolgozására van szükség, amely hatékonyan segíti a romák társadalmi és gazdasági befogadását.  A közlemény kiemeli, hogy a romák a kontinens legnagyobb lélekszámú, 10-12 milliós kisebbsége, java részüket társadalmi kirekesztés, diszkrimináció, szegregáció és mélyszegénység sújtja. Magyarország szerint a problémák megoldása az egész Unió számára politikai prioritás. A közlemény szerint a tagállamok támogatták az elnökség elképzelését, és az Európai Bizottság áprilisban ismerteti a javaslatát. Két, romákat ábrázoló fotót csatoltak a magyar elnökség internetes oldalán hétfőn megjelent, „Irányt mutat az elnökség a romastratégiában” című sajtóközleményéhez. Az egyik egy fiatal roma férfit és egy középkorú roma nőt ábrázol egy bevetetlen heverőn és egy széken ülve. A roma nő túlsúlyos, egyik kezében kávéspoharat tart, a másikban cigaretta ég. A másik kép egy szintén túlsúlyos roma fiút ábrázol, az iskolapad ülve. Szuhay Péter néprajzkutató elmondta a Roma Sajtóközpontnak (RSK), hogy szerinte a képek tendenciózusak, a kövér kisfiú feje mögött „az emberi test” feliratú kép látható, a válla mögött egy szőke hajú, vékonyka kisfiú borul az asztalra. A roma nőt és férfit ábrázoló fotóval kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy az romantikus és giccses, és hogy a képen látható nő túlsúlyos és egészségtelenséget sugall. Szuhay Péter azt mondta, hogy a romák kövérsége a jólétüket akarja szimbolizálni, szemben a nem romákkal, akiket vékonynak mutatnak. Szerinte a fotók azt üzenik, hogy „mit siránkoznak a cigányok, amikor ilyen jól élnek?”. A képek az alábbi linken megtekinthetők: http://www.eu2011.hu/hu/hir/iranyt-mutat-az-elnokseg-romastrategiaban

Lakatos Elza, Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink