Nili blogja

Fehérruhás isten leszek!/20.

2011. február 16. | admin

Élet – halál határai

nili blogja

Máté 2009-ben a 24. héten koraszülöttként jött a napvilágra, alig több, mint fél kilóval. Édesanyja a szülést megelőzően többször panaszkodott vérzésre, de csak kúpot írtak fel számára és hazaküldték. Végül kórházba került, ott már azt mondták, hogy el fog vetélni, ezért meg kell szülnie a halott gyermeket. A kisfiút egy vesetálba tették, a tizedik percben azonban a gyermek felsírt. Csak ezek után kezdtek el foglalkozni vele, később inkubátorba tették.

Öt hónapig volt kórházban, szondán keresztül táplálták, ún. maradandó oxigénhiányos károsodást szenvedett. A család kártérítést követel a zalaegerszegi kórháztól, mivel állításuk szerint nem megfelelőképpen látták el az asszony terhességét, illetve nem a törvény szerint meghatározott módon jártak el megszületett gyermekükkel.

Ma Magyarországon vetélésnek minősül minden 24. hetet be nem töltött terhesség befejezése, ahol a megszületett magzat nem éri el az 500 grammot, harminc centiméternél nem nagyobb és nem mutat életjeleket, például nincsen spontán légzése. Ezzel a meghatározással kapcsolatban a szülész szakmán belül nagy viták vannak. Nem hittem a fülemnek, amikor az egyik velem egykorú rezidens kolléga az egyik szülésznőnek panaszkodott:

– Hát azt is végig kellene gondolni, hogy minek megmenteni ezt a sok korát

(koraszülöttet) – mondja a fiatal orvos.

– Utána meg sírnak, hogy beteg a gyerekük – bólint a szülésznő. – Tönkrement az életük…

– Azokból már úgyse lesz soha… Mi megmenthetjük nekik, de minek? Tudják, hogy mennyit költünk egy ilyen magzat életben tartására? Orvosok, felszerelés, műtétek, konzílium, gépek, gyógyszerek. És minek? Maradandó károsodás nélkül nem fogják megúszni. Nem is fogja tudni az a szerencsétlen, hogy kicsoda. Ezen kellene elgondolkodni. Itt lehetne spórolni…

Megdöbbentem ezektől a szavaktól. Mennyi hiányzik ahhoz, hogy kiszűrjük a Down-szindrómásokat vagy más beteg gyermekeket, akik ugyan testi vagy szellemi hátránnyal születnek meg, de az életük, akkor is: érték. Ki mondhatja meg mi az élet mértéke? Ki kerül a „vesetálba”, s ki kap esélyt lélegezni?

Ha valaki meghallja, hogy szülésznő vagyok, egyből elöntik a meleg anyai (és apai!) érzelmek. „Gyönyörű szakma lehet!” – mondják. És valóban az. Egy élet indulása mindig csodálatos és magasztos élmény. Annak a pár pillanatnak, míg a baba a világra érkezik, még a sok-sok éve dolgozó, gyakorlott kollégák is mindig tisztelettel adóznak, és legjobb tudásukkal segítik a baba útját. De sajnos vannak helyzetek, amikor a legboldogabb pillanat az élet legszomorúbb részévé válik. Láttam anyát, akinek meg kellett szülni a már meghalt gyermekét, s olyat is, aki szülés közben vesztette el egészséges gyermekét. A kórházban, ahol gyakornok voltam, nincsen Csecsemő Intenzív Osztály (PIC). Ezért ha koraszülés vagy bármilyen veszélyeztetett szülés következik be, egy egész mentős csapat várja az újszülöttet, hogy biztonságosan átszállítsa a megfelelő ellátó rendszerbe. Összehangoltan, precízen, csendben és nyugodtan dolgoznak – öröm nézni a munkájukat. Pedig egy újszülöttet lélegeztetni – vagy lélegeztető gépre tenni – nagyon nagy fokú szaktudást igényel. Amikor először láttam őket dolgozni, olyannak tűnt, mintha egy szimfóniát hallgatnék. Tökéletesen összehangolt, harmonikus csapatmunka volt.

Optimális esetben – a kórházban, ahol gyakornok voltam – a baba megszületését követő első lépés, hogy az anya hasára fektetjük a kicsit. Ha egészségügyi akadálya nincsen (vagy nem kell levenni a köldökvért), a késői köldökzsinór-leválasztást alkalmazzuk, hogy ezzel is tovább fenntarthassuk az anya és a gyermek egyedülálló, különleges és segítő kapcsolatát. Szerencsére nincs minden esetben szükség nyákszívásra, rázogatásra, fejjel lefelé tartásra és különböző bőringerlésekre… Néhány perc múlva aztán lemossuk a gyermeket, felöltöztetjük, közben természetesen folyamatosan ellenőrizzük életfunkcióit, és immár felöltöztetve, tisztán, visszaadjuk az édesanyának, aki mellére is teszi egy hozzátartozó segítségével vagy a miénkkel.

Más a helyzet a koraszülöttekkel, akik nem érezhetik az egyetlen biztos pont, az édesanya bőrének érintését, az anya szívdobogását, a mell megnyugtató melegét és a belőle csordogáló életmentő és immunerősítő táplálékot. A baba gépekre és a szakemberek tudására van hagyva.

Az elmúlt években azonban ebben is tapasztalható némi szemléletváltozás. Míg eddig szigorúan elválasztották a gyermeket az őt körülvevőktől, mára egyre inkább elfogadják a szakemberek, hogy az anya és az apa testi, fizikai közelsége olyan biológiai változásokat indíthat el, melyek a leghatékonyabb orvosságokkal is a felveszik a versenyt. Megfigyelték, hogy az anya közelsége (vagy akár csak az ikertestvér társasága) jó hatással van a baba pulzusszámának, hőmérsékletének, szívritmusának, kedélyállapotának rendeződésére.

Nemrég olvastam egy csodás történetet. Tapasztalatból tudom, hogy ennek a történetnek valóban van alapja. Augusztusban arról cikkeztek a világsajtóban, hogy az ausztráliai Kate Ogg feltámasztotta a gyermekét. A dolog persze ennél bonyolultabb. Az ikerterhességéből az egyik gyermek halva született. Húsz percig próbálták újjáéleszteni, sikertelenül. Aztán az édesanyja elkérte a már vesetálba tett, halottnak tekintett gyermekét, hogy elbúcsúzhasson tőle. Magához ölelte: bőr-bőr érintkezés volt, más néven kenguru-ölelés. Néhány cseppnyi anyatejet is tett a baba szájához. Az édesapa vette észre, hogy néhány perc elmúltával a kisfiú összeszorította a kezét. És a baba ma is él.

Ennek orvosi magyarázata az lehet, hogy mivel az anyától való elszakadás (szeparáció) szinte minden újszülött számára életveszélyes helyzetet jelent, nagyon erős védekező válaszreakciót vált ki a bolygóideg révén (sok állat ilyenkor leblokkol, mozdulatlanná dermed), a koraszülött babák csak erre a válaszreakcióra, vagyis a ledermedésre képesek. Ha még megszületésük előtt éri őket stressz, egyszerűen ebben az állapotban maradhatnak a megszületés után is, veszélyesen alacsony oxigénszinttel. Az újraélesztési technikák ki tudnak kényszeríteni némi javulást, a kengurumódszer viszont képes biztosítani, vagy szükség esetén helyreállítani a túléléshez szükséges minden alapvető biológiai feltételt. A kulcs tehát a bőrkontaktus, melynek során a bőr mélyén elhelyezkedő érzékelő idegrostok ingerlése azt az üzenetet küldi az agy érzelmi feldolgozó blokkjának (amigdala), hogy „biztonságban vagy”. Mivel a baba ezt úgy érzékeli, hogy számára ez a legmegnyugtatóbb és legbiztonságosabb, a vészhelyzeti állapotból kimozdulva megindul az optimális légzés és keringés.

Az anya és a gyermek kapcsolata egyedülálló. Az első néhány percben nélkülözhetetlenek egymás számára. Bízom benne, hogy ahogyan lassan elfogadottá vált az apás szülés, a rooming-in rendszer (vagyis a születést követően az anya egy szobában lehet a gyermekével), úgy kenguru-módszer is

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Örök megvetés hulljon a fejetekre! Örök megvetés hulljon a fejetekre!
A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink