Bogdán Péter blogja

Kompenzálás

2011. március 10. | Bogdán Péter
Bogdán Péter

Bogdán Péter

Vajon a halálba ütlegelt asszony miért nem fordult az igazságszolgáltatáshoz évekig? Édesanyámat apám megöléssel fenyegette, ha a rendőröknek elmondja, hogy megszúrta őt – ami a késelés után reális fenyegetésnek tűnt.

Az elmúlt időszakban több internetes portál cikkezett arról a bökönyi férfiról, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság nem jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kétrendbeli testi sértés bűntette miatt.

Az írások szóltak arról, hogy volt már büntetve azért, mert megszúrta az édesanyját. Egy kávéfőzés körül kialakult vitában eltörte az édesapja állkapcsát. A testvére Down-szindrómás gyermekét úgy megverte, hogy az maradandó sérülést szenvedett. A nála évtizedekkel idősebb párját húsz éve tartó kapcsolatuk során olyan sokszor és olyan brutálisan megverte, hogy az gyakorlatilag belehalt a hosszú ideig tartó fizikai bántalmazásba. Az már csak ráadás, hogy a cikkek szerint a később már járókerettel mozgó asszonynak sorozat-bordatörése volt, eltört a szegycsontja, az orrcsontja, a teste zúzódásokkal és horzsolásokkal volt teli, s halála előtt még az állkapcsa is eltört, ezért a végén már enni sem tudott, de azért az ágyban magatehetetlenül fekve is eltángálták egyszer-kétszer.

A tudósítások és a hírek megemlítik azt is, hogy a vádlott hol elismerte bűnösségét, hol többször is tiltakozott az őt ért vádak ellen. Hivatkozott arra is, hogy a rendőrségi jegyzőkönyvek felvételekor nem pontosan rögzítették a vallomását. Voltak ugyan konfliktusok közte és az élettársa között az alkoholizmusa miatt, de töréseket nem okozott, s nem ő a felelős az asszony haláláért, hanem a betegsége, de úgy tűnik, a tanúk más véleményen voltak, és a megyei bíróság is.

Az ítélet nem jogerős, mert bár az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője fellebbezett, ezért az ügy a Debrecenben folytatódik, az Ítélőtáblán. Akár még ellenkező határozat is születhet. Vagy enyhítés. Mégis érdemes elgondolkozni azon, hogyha csak a fele lenne igaz annak, amit a vádirat rögzít, akkor mi és miért történt Bökönyön. Milyen lehet egy brutális ember lelkivilága?

Gyermekkoromat börtönviselt apám tette tönkre azzal, hogy többször szétverte a fejemet, évekig nem tudtam beszélni emiatt. Édesanyámat megszurkálta, előttem verdeste bele a fejét a betonba, szíjjal ütötte-verte, hiába sikoltozott a fájdalomtól.

Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az ilyen agresszív emberek általában nem olyan nagy kaliberűek, mint amilyennek mutatják magukat. Kifejezetten rettegnek a börtön világától, igyekeznek mindent megtenni, hogy ne kerüljenek oda, vagy hogy semmiképp se kerüljenek vissza, mert bent „sok lúd disznót győz” alapon ők a legkisebbek. Sakkban és terror alatt tartják őket, ami a mindennapos megalázás mellett, olyan hatalmas lelki teher lehet, hogy amikor kiszabadulnak, akkor törvényszerű, hogy tombolnak.

Az én apám is ilyen volt. Tudom, hogy milyen fizikai és lelki terrorban volt része a börtönben, mégsem azt tanulta meg belőle, hogy nem szabad elkövetni a bűnöket, amelyekért oda került. Hanem amikor kijött, még rá is tett egy lapáttal. A börtön nem a konfliktuskezelés felé terelte. Éppen ellenkezőleg, terrorizáló rémet faragott belőle. A szabad világban őrjöngenie kellett ahhoz, hogy a kompenzálni tudja börtönbeli súlytalanságát. A családja rendszeres megalázása, rettegésben tartása által próbálta felejteni, hogy milyen volt, amikor őt terrorizálták. De ezzel egyúttal ördögi körbe került. Nyilván tudhatta, hogy olyan bűnöket követett el ellenünk, amiért ismét börtön jár. Ha elindult a lavina, már nem lehetett (nem tudott?) megállni. Mert akkor már nem csak a börtönmúlt felejtése végett kellett minket terrorizálnia, de azért is, hogy ne merjünk szólni a rendőröknek, ne jusson eszünkbe bátorságot meríteni a sok szenvedésből – nehogy a sarkunkra álljunk.

Bökönyön is valami hasonló történhetett. A cikkekből nem derül ki, hogy milyen pszichés mechanizmusok, szociális háttérbeli és szocializációs elemek vezettek el ahhoz, hogy a szabolcsi rém megszúrja az édesanyját és börtönbe kerüljön. Abban viszont biztos vagyok, hogy a fogságban ő sem tanulta meg, hogyan kell a konfliktusait kezelni. S biztos vagyok abban is, hogy a börtönben túl sokan voltak ahhoz, hogy az anyjába kést szúró bökönyi rém ott is jelentékeny figura legyen. Nyilván csak egy volt a sok közül, aki ha túl sokat ugrált, megtanulhatta, mikor bölcsebb dolog csendben maradni. Feltéve, ha át akarja vészelni a farkastörvények szerint működő falakon belüli rendszert.

S hogy a börtönben valóban kis ember lehetett – amit aztán megfélemlítéssel akart kompenzálni, elfelejteni –, azt legjobban az bizonyítja, hogy csupa olyan embert bántott, akik fizikailag sokkal, de sokkal gyengébbek voltak, mint ő. Az elzárás időszakában megtanulta, hogy erősebbel ne kezdjen ki, vagyis a szabad világban sem mert már szembefordulni azonos súlycsoportúakkal. Csak a majdnem harminc évvel idősebb élettárssal, évtizedekkel idősebb apjával és anyjával, egy fogyatékos értelművel. Szúrt, ütött, állkapcsot tört el, maradandó károsodást okozott és halálra vert. Vagyis ugyanúgy ördögi körbe került, mint az apám. Az általa elkövetett bűncselekmények súlyossága csak fokozódott. Vajon a halálba ütlegelt asszony miért nem fordult az igazságszolgáltatáshoz évekig? Édesanyámat apám megöléssel fenyegette, ha a rendőröknek elmondja, hogy megszúrta őt – ami a késelés után reális fenyegetésnek tűnt. Tehát a bökönyi férfi élettársának ugyanabban lehetett része, amiben nekem és édesanyámnak, már ha tényleg igaz, amit a megyei bíróság ítélete megállapít, s ha a Debreceni Ítélőtáblán nem derül ki ennek az ellenkezője.

A rémisztő történetnek van egy véleményem szerinti tanulsága. A börtönöknek nem csak büntetést végrehajtó intézeteknek kellene lenniük. Hanem olyan nevelő intézményeknek is, amelyek kőkeményen szankcionálják a farkastörvények benti eluralkodását. Amelyek nem engedik, hogy a brutalitás fokozott formájára szokjanak rá az elítéltek. Amelyek valóban nevelnek, elsajátíttatják a konfliktuskezelésnek azon módszereit, amellyel a bebörtönzöttek képessé válnak a szabad világba való visszailleszkedésre. És persze nem ártana mindehhez az összes börtönben lehetővé tenni piacképes szakmáknak a megtanulását is.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink