Jegyzetfüzet

„Apám igazi szabadságharcos lett volna!”

2011. március 14. | Nótár Ilona

A nyolcadik osztály tanulói kedvtelenül várták a történelemóra kezdetét. Ez volt az ötödik órájuk, az utolsó aznap, mert mindenki a megemlékezésre készült, március 15-e emlékére. Ráadásul tudták, hogy a szigorú tanárnő fel fogja olvastatni a fogalmazásaikat. Halkan sugdolóztak egymás között: „Te megírtad? Mit írtál? Értetted, mi volt a feladat? Én megmondom, hogy nem voltam itt…”

Ahogy a tanárnő belépett, a megkopott padló nyikorogással jelezte, merre haladt el. Nem nézett egyik diákra sem; mindig így tett, ha feleltetésre készült. Egyébként nem volt olyan szigorú. Amikor belelendült a történelem mesélésébe, magával vonta még a legközönyösebb gyerek figyelmét is. Szerették hallgatni, ahogy beszélt. De ha szóbeli vagy írásbeli számonkérés előtt álltak, szenvtelenné és megközelíthetetlenné vált. Így biztos lehetett, hogy senki nem a jóindulatára számítva felel. Nem merték megszólítani, némán várták a döntését.

A napló lapjainak susogása repülőgépzúgásnak tűnt. Megint lapozott. „Most járhat a K betűnél.” Az osztálynévsort kezdték sorolni magukban, hol tarthat, mennyi kell még, hogy nevükhöz érjen.

„Az S-nél tarthat, rajtam már biztos túljutott” – gondolja a Lakatos fiú, aki a periódusos rendszer vegyjeleinek táblája alatt ült, a szélső padsor közepe táján.

– Hm…, no. Akkor lássuk először – becsukja a naplót hirtelen, és most először körbenéz. Fagyott a levegő, mindenki kerüli a tanárnő tekintetét. – Lakatos Bandi. A tanárnő végre újra mosolyog, Bandira emeli a tekintetét. Amaz kelletlenül áll fel. Aztán visszaül, lehajol a táskájáért, nagy gonddal kotorja elő gyűrött füzetét. Többszöri próbálkozásra sikerül megtalálnia a fogalmazást a legvégének bejegyzései között.

– Akkor most olvassam fel, amit írtam? – kérdi bizonytalanul.

– Ez volt a feladat – felel a tanár szigorú várakozással.

Bandi kénytelen tudomásul venni, nagy levegőt vesz, és hangosan, kissé remegő hangon olvasni kezd.

– Szerintem az én apám igazi szabadságharcos lett volna. Ő mondta, hogy minden ember egyenlő, de ha lehetne, a gyengébbeket még egyenlőbbekké tenné. Azt tanította, hogy megvédjem a kisebbeket, és fogjak velük össze, és megmutassam, hogy máshogy is lehet viselkedni. De apám soha nem mondott nekem olyat, hogy „Szabadság, egyenlőség testvériség!”, mint a márciusi ifjak megfogalmazták. Ő mindig csak azt ismételgeti, hogy szabadság nélkül olyanok vagyunk, mint a madár, akit kalitkába zártak. Előbb-utóbb elpusztul, ha nem repülhet szabadon.

– Ez nem is a negyvennyolcas szabadságharcról szól! – horkan fel Ernő. – Bandi az apjáról beszél egyfolytában! Ha tudom, hogy ilyeneket lehet írni a fogalmazásban, akkor én is írok inkább. Izé, másról.

Ernőnek egyébként mindennel baja volt, amit Bandi csinált, főleg az apja miatt nem szerette, merthogy apja neki nem volt…

– De arról írtam, igenis! Végig se hallgattad. Az volt a kérdés, hogy nekem mit jelent a szabadságharc, nem? – fordul a tanárnőhöz támogatásért.

– Igen, Bandi. Ez volt a feladat. Kérlek, folytasd!

– Na szóval. „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva. Ezt énekeltük a testvéremmel a parkban. Apám azt mondta ezt a dalt jó, ha megtanulom, mert ez az ember tényleg egy hős volt. A cigányok hőse. Harcolt az elnyomás ellen, mégpedig a cigányok munkájával készített ágyúkkal, fegyverekkel. Mert nekünk ez volt a régi mesterségünk. Értettünk a vas megmunkálásához.

– Tanárnő kérem, ez azért már mégiscsak túlzás. Nem ez volt a téma – szakítja meg ismét a fogalmazást Ernő. – Mert a Bandi apukája persze mindent tud. Mert valami cigányismeretet tart, meg cigány táncot is oktat. Talán még a szabadságharcba is ott volt, azt is elhiteti velünk.

– Cigány népismeretet tanít, ha tudni akarod! És én nem ezt mondtam. De tudtam, hogy ezen ki leszel akadva. Pedig csak azt akartam, mondani, hogy a szabadságharc a cigányoknak is fontos volt. Nem tudom, miért kell annyira kiabálni. Nekem apám mesélte el, hogy volt néhány ember, aki nem foglakozott a saját életével, gondjaival, és felszólalt az elnyomó hatalommal szemben. Sajtószabadság, szólásszabadság. Ezt te is tanultad nem?

Ernő nem felel, csak a száját húzogatja, közben a fejét ingatja egyfolytában.

– Ez a szabadság mindenkinek járna, de akkor ez nem volt meg senkinek. Nem csak a cigányoknak, a magyaroknak se. Petőfi erről beszélt. Amikor kiállt, hogy elmondja a Nemzeti dalt, azt mondta, hogy ez már így nem mehet tovább.

– Ezt én is tudom. Olvastam a törikönyvbe, nagy okos.

–De akkor ez nagyon nagy szó volt! Például hallottál egyáltalán Sárközi Ferencről? Ő cigányprímásként szolgált a hadseregben. Ők zenéltek. Legelöl meneteltek.

– Persze. Zenéltek. Pont zenészeket kerestek a hadseregbe! Tanárnő, mondja már meg neki, hogy a szabadságharc miről szólt! Nem muzsikálásról meg mulatásról! – Ernő harsányan röhög, hogy a cigányok csak erre képesek.

– Tudod, ki nevezte őt ki a tábori zenekar élére? Maga Kossuth Lajos. Na, erre mit lépsz?

– Tanárnő, ugye nem igaz, amit mond? – fordul segítségért a gondterhelten figyelő tanárhoz.

– Hát…, vannak erre vonatkozó feljegyzések – matat a zavartan jegyzetei közt, nem is néz a diákok szemébe. A tankönyvben lapoz egyet. – Inkább azt mondd meg: neked mit jelent ez a megemlékezés.

– Ja. Nekem? Hát nem is tudom – a kérdés meglepi az előbb még támadásra készült fiút, aki érzi: mostantól ő felel. – Petőfi. Pilvax Kávéház, Nemzeti dal. Ennyi. Hát, igazából nem sokat.

A tanárnő nem is méltatja válaszra a feleletet. A többiekhez fordul, kilép az íróasztal mögül, a padsorok közé lépked. Kíséri a nyikorgás. Abbahagyják a firkálást, a monogramok bevésését a megfáradt, öreg padok fájába.

– És nektek mit jelent?

A diákok értetlenül néznek először egymásra, a tanárra, de egyik sem tud választ fogalmazni.

– Tanárnő, régen volt már ez. Azt tanultuk, hogy ők hősök voltak, de nekem igazából nem sokat jelent. Igazából, egy lyukasórát jelent – vallja be az egyik vagány a hátsó sorból, de gyorsan hozzáteszi: – Ugye ezért nem kapok egyest, tanárnő?

Ahogy előbb a feleletre, most a kérdésre sem válaszol.

– Beszélgettetek otthon a szüleitekkel ennek az ünnepnek a kapcsán? – fűzi tovább gondolatát a szemüveges, hajlott hátú tanárnő.

– Hát, mi nem nagyon. Vagyis hazudok, mert tegnap apám meg anyám jól összeveszett pontosan emiatt – szólal meg az első padban ülő lány, aki eddig hallgatott.

– Megtudhatjuk, hogy miért? – érdeklődik a tanárnő.

– Hát, mert anyám azt találta mondani, hogy ha ő ott lehetett volna annak idején negyvennyolcban, biztos ment volna a Petőfiékkel tüntetni, meg harcolni, mert ez minden rendes ember kötelessége. Erre apám kiakadt, hogy minek, meg akkor mi lenne velünk? És egyébként is, mit értek el… Apám szerint ezt az egész ünnepet túlzásba viszik, és nem kellene ennyire sokat beszélni róla, mert így is elég bajuk van az embereknek. Nem hogy még bolygatni a múltat.

– És szerinted is így lehet? – akasztja meg a mondanivalóját a tanárnő. Bandi nem várja meg, míg a szégyenlős lány összeszedi a gondolatait, már beszél is.

– Az én apám meg éppen azt mondta, hogy beszélni kell róla. Mert nem szabad elfelejteni azokat, akik meg mertek szólalni, csak azt nem kellene elfelejteni, hogy amikor baj volt, akkor összefogott magyar is, cigány is. Most álljunk meg egy pillanatra! Mit is mondott apám? Várjunk csak, Kálóz, Kálóz… tanárnő, ki is volt az, aki segített a Nemzeti dal megzenésítésében?

– Kálózdy Jánosra gondolsz, ugye? – a tanárnő nagyot sóhajtva nyugtázta, hogy ezzel még ő is tisztában van.

– Igen. Őrá. Ő segített, ugye? És ő is cigány volt ám!

– A feljegyzések említik a nevét, igen – bólint rá.

– Egyenlő bánásmód. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez nem csak akkor volt fontos. Most is az. Csak nem gondolunk bele. – magyaráz lelkesen Bandi.

– Nekem erről az ünnepről igazából az maradt meg, hogy megölik a tizenhárom vértanúkat. – szólal meg Teri. Ez a megjegyzése mindenkit meglep, mert Teri soha nem szólal meg, ha az órán beszélgetésre kerül a sor. Azt mondja, őt az ilyenek nem hatják meg… Most viszont mindenki rá figyel.

– Együtt megyünk koszorúzni az emlékműhöz a múzeum elé?

– Te is jönnél Teri? Nem azt mondtad, hogy haza kell menned?

– Hát. Inkább most elmennék én is.

Amikor a csengő megszólalt, szó nélkül vette mindenki a kabátját, és az esős, szeles idő ellenére együtt indultak a koszorúzásra. Nem is kérdezték, ki hányast kapott végül. Nem tudni mi járhatott a fejükben, de az osztályból senki nem hiányzott a megemlékezésről.

Bandi körülnézett a téren, ami addigra megtelt emberekkel. Az apja szavai jutottak eszébe: „Romának és magyarnak emlékeznie kell, hogy meg ne halljon a madár. A szabadság madara.”

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink