Bogdán Péter blogja

Boldog születésnapot, Laura!

2011. március 17. | Bogdán Péter

„Mit akar ez tőlem?” – mesélted a velem kapcsolatban megfogalmazódott ambivalens érzéseidet találkozásunk első pillanatairól. Tökéletesen értettelek. Bogdán Béla virrasztásán köszöntem rád először, mert örültem, hogy végre megismerhetlek. Akkor még nem tudhattad, hogy a fogorvosomtól hallottam rólad, aki kiemelkedő roma újságíróként emlegetett, és mivel azt is tudtam tőle, hogy salgótarjáni vagy, vagyis nógrádi, mint én, még érdekesebb lettél a számomra.

Aztán később azt mesélted, hogy amikor a Roma Polgárjogi Alapítványban szociális munkásként dolgoztál, felfoghatatlan volt a számodra, min tudok órákon át kacarászni az egyik munkatársaddal, bezárkózva a szomszédos szobába, és ezért is kifejezetten ellenszenves voltam számodra. De aztán egyszer csak jött az áttörés.

Az egyik alkalommal ezt az említett munkatársadat kitörő őrjöngéssel fogadtam, mégpedig azért, mert újra láthatom őt. Ekkor fogalmazódott meg benned, hogy „ez a Péter nem lehet rossz ember”. És ezután elkezdtünk érdekes dolgokról beszélgetni.

Megtudtam, hogy nemcsak újságíró vagy, de a Rádió C „hangja” is. Teszed mindezt amellett, hogy szociális munkásként a Roma Polgárjogi Alapítványban dolgozol. A hivatásodat gőzerővel végzed, empátiával, emberfeletti erőfeszítéssel és fantasztikus időbeosztással segítesz az elesett, hányatott sorsú, diszkriminált romáknak. És akkor még nem beszéltünk saját napi gondjaidról, a háztartásvezetésről, a gyermeknevelésről, a lakás-, kocsi- és családfenntartásról.

Igyekeztél megmenteni a rád bízott embereket a kilakoltatástól, elérni, hogy az ügyfeleid emberibb életet tudjanak élni, és segítettél a közigazgatás gyakran lélektelen képviselőinek is, hogy rátaláljanak az emberi és törvényes útra. Az, amit a Roma Polgárjogi Alapítványnál csináltál, egyértelműen bizonyította, hogy nagyon fontosak a számodra az emberi jogok, és hogy roma értelmiségiként fontosnak tartottad a romák és nem romák közötti előítéletek felszámolását.

Beszélgetéseink, barátságunk és munkatársi kapcsolatunk során a Rádió C-s életedbe is betekinthettem. Az Élesztő című reggeli közéleti-politikai műsorba hosszú órákon keresztül kerested az aktuális, húsba vágó, a romák számára égetően fontos ügyeket. Lényegesnek tartottad, hogy ne csak halljuk a szenvedőket, hanem megpróbáltál segíteni is nekik: fáradhatatlanul kerested a kapcsolatot az illetékes érdekvédelmi és közigazgatási szervezetekkel, roma és nem roma politikusokkal, közéleti szereplőkkel, akiknek a megszólalása súlyt adott az ügyeknek. Azt is el tudtad érni, hogy még azokban az esetekben is történjen valami, amelyekre egyébként csak kevesen figyeltek oda. A Kötőtű című műsorban a roma és nem roma nők érdekeit védő értelmiségiként tettél azért, hogy felhívd a figyelmet a sokszor patriarchális elnyomásban élő társaid helyzetére. A vasárnaponként jelentkező Cigányszobában pedig elvarázsoltad a társ-műsorvezetőül szegődött kollégáidat, barátaidat, valamint tízezreket az éteren, az interneten keresztül, szerte az országban. Hetente csaltál az emberek arcára mosolyt, hetente kacagtattad meg őket elbűvölő személyiségeddel.

Aztán elkezdtél dolgozni a Romnetnek és a Sosinetnek, ritkán tapasztalható érzékenységgel, kitűnő dramaturgiai érzékkel ábrázoltad a borsodi, köztük a szendrőládi romák iszonyatos szenvedéseit és kiszolgáltatottságát. De hírt adtál a sikerekről is, és az utóbbi hónapokban bepillantást engedtél az életedbe is. Írtál a transzvesztita szomszédról, aki belehalt abba, hogy kilakoltatták, és hogy vidékre kellett visszaköltöznie, ahol már nem vállalhatta fel a másságát, mert túl sokat bántották volna. Írtál Brigiről, a kislányról, akinek rémálom az élete, akinek a szenvedése egy felnőtt embert is próbára tenne, és akinek a nevelését részben átvállaltad, akinek a második anyja lettél, akiről akkor is gondoskodtál, ha a szegénység téged is markába szorított. És írtál a kislányodról, arról a mély fájdalomról, amit egy anya érez akkor, amikor elveszti a gyermekét. Amikor róla írtál, még te sem tudhattad, hogy napokon belül te leszel az a gyermek, akit az édesanyja siratni fog azért, mert eltávozik egy másik szférába. Abba a szférába, amit felnőtt főiskolai hallgatóként tanulmányoztál, merthogy úgy döntöttél, a Wesley János Lelkészképző Főiskola teológia szakát is elvégzed.

De a felsorolásnak még nincs vége: bekapcsolódtál a Bhim Rao Egyesület által irányított Roma Mentor Projektbe is, mert úgy érezted, hogy ki kell nyújtanod a kezedet a halmozottan hátrányos helyzetű vácegresi roma és nem roma gyermekek felé is. Számon tartottak a magyarországi roma közéletben, elfogadott téged a nem roma közösség is, leginkább talán azért, mert szenvedéseid közepette ember is tudtál maradni.

Azt csak a barátaid tudják, hogy mennyire izgalmas volt a magánéleted részesének lenni. Milyen jók voltak az órákon át tartó beszélgetések a roma és a világirodalomról, a politikáról, az emberi jogokról, a szerelmi ügyekről, a közös barátok sorsáról, az anyagi gondokról. És mennyire tiszteletet ébresztő volt, ahogyan megosztottad vívódásaidat legfontosabb erkölcsi dilemmáidról, a gyermeked neveléséről, meg azokról az erőfeszítésekről, amiket a fiadért tettél. Tisztában voltál azzal, hogy mint minden embernek, neked is vannak hibáid és gyengeségeid, és törekedtél ezek felismerésére, javítására. Az volt a célod, hogy minél jobb legyél, és fájdalmat okozott, amikor ok nélkül bántottak olyanok, akik nem ismerték a személyiséged varázsát.

Egyik közös barátunk azt mondta a virrasztás első éjszakáján, hogy a mókuskerék forog tovább, de az élet nélküled már nem lesz ugyanolyan. Hiányozni fogsz a közösségekből, amelyekben aktívan részt vettél, hiányozni fog az egymásba kapaszkodás az elhagyatottságban és a szegénységben. És hiányozni fog az arcodról sugárzó derű, a közös bulizások, a közös örömök, amelyeknek a forrása oly sokszor te voltál.

2011. március 10. egy csütörtöki nap volt, és az a csütörtök más volt, mint a többi. A 45. születésnapodon nem ünnepeltünk téged, hanem gyászoltunk. Pedig olyan jó lett volna azt mondani: boldog születésnapot, Laura!

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink