Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

Sírva rohant ki a koronatanú a tárgyalásról

2011. április 20. | Roma Sajtóközpont

2011. április 20., szerda: Szünetet kért, majd sírva szaladt ki a romák elleni gyilkosságsorozat tárgyalásáról a koronatanú. Fehérné Nyalka Éva, a vádlottak egykori munkaadója ma többször mást vallott, mint korábban, és nem emlékezett pontosan arra, hogy mi történt a tiszalöki gyilkosság éjszakáján. A Tiszalökön meggyilkolt férfi özvegye arról számolt be, hogy férjét három héttel a gyilkosság előtt álrendőrök igazoltatták, és szerinte nem fogták el az összes tettest.

Többször ellentmondásba keveredett korábbi vallomásával az egyik debreceni szórakozóhely programszervezője, Fehérné Nyalka Éva, amikor a tiszalöki gyilkosság időpontjában történtekről kérdezték szerdán, a Pest Megyei Bíróságon. A 2008-2009-ben elkövetett bűncselekmény sorozatnak hat halálos áldozata volt. K. Árpádot és három társát előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és már bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Szerdán folytatódott a koronatanú, Fehérné Nyalka Éva meghallgatása. Az asszony volt a munkaadója a négy vádlottnak, és az elsőrendű K. Á.-nak a szerelme. A nő a tárgyaláson több ponton megváltoztatta a korábbi tanúvallomását, és azt mondta, hogy nem mindenre emlékszik, csak „képeket lát, és azért beszél most másként, mert meg van zavarodva”. Fehérné Nyalka Éva a nyomozás során részletesen beszámolt arról, hogy miért és hogyan segítette a vádlottakat a tiszalöki gyilkosság éjjelén, amikor autójuk elakadt a sárban Balmazújvárosnál.

Erre az asszony úgy emlékezett vissza, hogy hajnalban az első rendű vádlott, K. Á. azzal hívta telefonon, hogy „baj van, segítség kell”, majd arra kérte, hogy kocsival menjen értük, mert elakadt a kocsijuk a sárban.  A nő a nyomozati iratokban és a büntetőper keddi napján is azt vallotta, hogy útközben esett az eső, de szerdán erre az ismét feltett kérdésre már nem tudott válaszolni, mert mint mondta, nem emlékezett a történtekre.

Mivel pénz nem volt egyiküknél sem, visszamentek Debrecenbe, majd onnan ismét az elakadt kocsihoz hajtottak, és két traktoros segítségével kihúzták azt a sárból.  A koronatanú szerdán előbb azt vallotta a bíróságon, hogy csak a traktorosok mentek oda az autóhoz, később viszont azt, hogy ő is ott ült az egyik traktorban. Ellentmondásba keveredett akkor is, amikor a bíró arról kérdezte, hogy Debrecenben átöltöztek–e a vádlottak. A nyomozás során azt vallotta, hogy a bárban ruhát váltottak, most pedig azt, hogy a „WC-be mentek mosakodni, lemosták a sártól a ruhájukat és a bakancsot”, és már csak arra emlékezett, hogy közben ő kávét főzött nekik, meg hogy kabátot biztosan nem cseréltek.  Arról is beszélt, hogy szeretett volna magyarázatot kapni arra, miért kértek tőle segítséget a tiszalöki gyilkosság éjjelén, de nem kapott választ. Miszori László tanácsvezető bíró többször figyelmezette a nőt a hamis vád és tanúzás jogi következményeire. Fehérné Nyalka Éva végül tízperces szünetet kért, és sírva szaladt ki a tárgyalóteremből.

A vádirat szerint 2009. április 22-én az elsőrendű vádlott, K. Á. egyetlen lövéssel meggyilkolta az éjszakai műszakba induló Kóka Jenőt Tiszalökön, és a támadásnál jelen volt testvére, a másodrendű K. I. is.

A szünet után K. I. kérdésére az asszony elmondta, hogy a tiszalöki gyilkosság estéjén az első- és a másodrendű vádlott, K. Á. és K. I este nyolcig a bárban dolgozott. Viszont a vádirat szerint a klub aznap este zárva volt, és este nyolc órakor mindkét vádlott – Cs. I. negyedrendű vádlottal együtt – útban volt Tiszalök felé, ahol a halálos lövés este 10 előtt dördült el.

A Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő özvegye közölte a Roma Sajtóközponttal, hogy férjét három héttel a gyilkosság előtt sí maszkos, magukat rendőrnek mondó férfiak igazoltatták. A férj, miután átadta az álrendőröknek minden iratát, megmutatta nekik a házát, ahol családjával élt. Az asszony azt mondta, hogy szerinte nem fogták el az összes tettest, nem tudni, hogy ki pénzelte a vádlottakat, és ez szerinte sosem fog kiderülni. Kóka Jenőné azt mondta, hogy most is fél, és újabb támadástól tart: „este úgy érzem, mintha valaki elbújna az udvaron, és ezt korábban sosem éreztem”.

Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink