Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

Elkülönítéstől tartanak a nyíregyházi roma szülők

2011. június 1. | Roma Sajtóközpont

2011. június 01., szerda – Újra megnyílik a cigány iskola a nyíregyházi Huszár telepen szeptembertől.  Az előterjesztést 2 tartózkodás mellett 17 igen szavazattal fogadta el a városi közgyűlés, és ennek értelmében a következő tanévtől a görög katolikus egyház felmenő rendszerben kezdi az oktatást.

A közgyűlés arról is döntött, hogy bezárják a Benczúr és kistelekiszőlői iskolát, ellenben a sóstói és az orosi tovább működhet, mert mindkét helyen megmaradnak az alsós osztályok. Halkóné dr. Rudolf Irén alpolgármester az átszervezés okai közt említette, hogy jelentősen csökkent a létszám, és szerinte a szabad iskolaválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy a szóban forgó intézmények kihasználtsága 50 százalék alá esett.

Dr. Sivadó Csaba egyházmegyei oktatási referens tájékoztatása szerint nem átvételről van szó, hanem az egyház – a törvényben biztosított jogai alapján – katolikus iskolát indítana, olyan tanulókkal, akik vállalják a keresztény nevelésből adódó sajátosságokat. A Roma Sajtóközpontnak küldött levele szerint nem lesz óvodájuk most szeptembertől, inkább az azt következő tanévtől szeretnék átvenni ezt az intézményt. Terveik között szerepel a felnőtt képzés is, mert hisznek abban, hogy ezzel is munkához, jobb megélhetéshez segíthetnék a családokat, és gyorsítanák a társadalmi integrációt.

Ahogy azt az RSK hírül adta, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) 2006-ban eljárást indított az egyenlő bánásmód megsértése miatt a nyíregyházi önkormányzat ellen, mert szerintük jogellenesen különítették el a roma gyerekeket a Huszár telepi iskolában. Nem várva meg a per eredményét, a város önkormányzata egy év múlva bezárta a szegregáló iskolát. A diákokat a város hat másik intézményében helyezték el.

A Roma Oktatási Alap szakvéleménye szerint az együtt nevelés elősegíti a roma és hátrányos helyzetű tanulók fejlődését, ugyanakkor csökkenti a velük szemben érzett előítéleteket, és semmilyen hátrányt nem okoz a nem roma tanulóknak. Fontos, hogy mindenki, így az egyházak is, részt vegyenek a romák tanulási lehetőségeinek javításában, de ezt ne szegregáló iskolák újraindításával tegyék.

Az nyíregyházi önkormányzat programot dolgozott ki az elhagyott Huszár telepi iskola hasznosítására, és „Huszárvár” néven szociokulturális szolgáltató központot alakítottak ki. Az intézmény bejáratánál kihelyezett tábla szerint uniós és hazai forrásokból körülbelül 22 millió forintot fordítottak az épület rendbe tételére. Az intézményben egyebek mellett könyvtár, tanoda, mosoda, római katolikus kápolna, és gyermekjóléti központ működik. Az utóbbi ajtaján az a felirat olvasható, hogy „az irodában csak az itt dolgozók tartózkodhatnak, mások nem léphetnek be”…

Csorba Miklósné, a helyi roma önkormányzat elnöke közölte, hogy kedden, amikor az iskolák ügyében megszületett a döntés, a biztonsági őrök nem engedték be a közgyűlésre. Azt is elmondta, nem tud arról, hogy harminc elsős iratkozott volna be a Huszár telepi görög katolikus iskolába. Áprilisban az önkormányzat úgy döntött, hogy nem járul hozzá a diákok helyi buszbérletéhez, és ezzel gyerekenként havi ezer forintos plusz kiadást rótt a családokra. Valószínűleg lesz külön busz szeptembertől a Huszár telepről, de nem minden „városi” iskolához megy majd el.

Az RSK által megkérdezett Huszár telepi szülők elpanaszolták, hogy a nyíregyházi Gárdonyi Géza Általános Iskolának nincs busza, és alig lehet kigazdálkodni a bérlet árát, amelynek a felét eddig az önkormányzat fizette. Ahol több gyerek is van, ott nem tudják őket a „városi” intézményekbe járatni.

Egy neve elhallhatását kérő asszony öt gyereket nevel a férjével. Kettő közülük már évek óta a Gárdonyi Gézába jár, beilleszkedett, jól tanul, ezért ide íratta be a hat éves Vanesszát is. Az asszony nem engedné őket a Huszár telepi iskolába, mert szerinte „ott rosszak a gyerekek”.

A hatgyerekes Perényi Beáta ellenben azt mondja, hogy valószínűleg a Huszár telepi iskolába íratja majd be a most négy éves Timikét.  Másik három gyereke nem romák közt tanul a Zelk Zoltán Általános Iskolában, de már nem tudja fizetni az ezzel járó költségeket. Például a gyereknapi rendezvényre négyezer forintot kértek, havonta ötszáz forint az osztálypénz, és még a kirándulásra is kellene pénzt bevinni.

A kétgyerekes Balogh Albert a Huszár telepi iskolába íratja be jövőre elsőbe Andráskát, mert testvérét, a harmadik osztályos Klárit a „városi” iskolában az utolsó padba ültették. A Bem József Általános Iskolába csak nem romák járnak, akik csúfolják a gyermekét, aki ezért sokszor nem is akar bemenni az órákra.

Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink