Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

Egyházi áldás az iskolai elkülönítésre? – A Roma Oktatási Alap tiltakozik

2011. június 2. | Roma Sajtóközpont

2011. június 2.:  A Görögkatolikus Egyház Nyíregyháza legnagyobb szegénytelepén újraindítaná a négy éve bezárt cigányiskolát. Az iskola megnyitása a városi közgyűlés és a Hajdúdorogi Egyházmegye közoktatási megállapodása alapján valósulhat meg.  A közgyűlés ezzel egyidőben bezárt két iskolát, kettőben pedig a felső tagozatot szüntette meg.

A nyíregyházi képviselőtestület keddi önkormányzati ülésén két iskolájának bezárásáról döntött, miközben a Görögkatolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéjével együttműködési megállapodást és támogatási szerződést kötött a város egyik régi-új iskolájának a beindításáról. Az önkormányzat 22 millió forintos hazai és uniós forrásból újrahasznosította a négy éve bezárt iskolaépületet. Két éve Huszárvár néven szociokulturális szolgáltató központ működik az egykori cigányiskola épületében, ahol az egyház az „oktatási feladatain kívül romapasztorációs tevékenységet is folytatni kíván” majd. A megállapodás egyebek mellett az „esélyegyenlőségre, a hazaszeretetre nevelésre és a kisebbségek anyanyelvi oktatásához való jogára” hivatkozik. Csakhogy az ezer-ezerötszáz lakosú szegénytelepen szinte senki nem beszél cigányul.

A Görögkatolikus Egyház honlapján az olvasható, hogy egyelőre a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola telephelyeként működtetik a Huszár telepi iskolát, később a tervek szerint önálló intézményként, és felmenő rendszerben építik ki az általános iskolát a 8. osztályáig.

A belvárosi Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskolaalapító okirata szerint 300 diák vehető fel az intézménybe – a közoktatás-statisztika szerint azonban csak 255 tanuló jár ide jelenleg. Ezek alapján vélhetőleg volna megoldás arra, hogy ne a város legnagyobb szegénytelepén, hanem belvárosi környezetben oktassák a  most felvenni kívánt gyerekeket. Dr. Sivadó Csaba szerdán azt közölte az RSK-val, hogy nem átvételről van szó, hanem arról, hogy az egyház indít katolikus iskolát, jövő szeptembertől pedig átvennék a Huszár telepi óvodát is.

Közben a Roma Oktatási Alap (ROA) közleményben szólította fel a nyíregyházi közgyűlést, hogy vonja vissza döntését. Emlékeztetnek arra, hogy négy éve a város bezáratta a cigányiskolát, a mostani döntéssel viszont ismét lehetővé teszik a szegregációt. Az iskola a 2006/2007-es tanév végén jogutód nélkül szűnt meg, a diákokat a telepen kívüli iskolákba helyezték el. Ahogy azt az RSK hírül adta, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) 2006-ban eljárást indított az egyenlő bánásmód megsértése miatt a nyíregyházi önkormányzat ellen, mert szerintük jogellenesen különítették el a roma gyerekeket a Huszár telepi iskolában. Nem várva meg a per eredményét, a város önkormányzata egy év múlva bezárta a szegregáló iskolát. A diákokat a város hat másik intézményében helyezték el.

A nyíregyházi önkormányzat programot dolgozott ki az elhagyott Huszár telepi iskola hasznosítására, és „Huszárvár” néven szociokulturális szolgáltató központot alakítottak ki benne. Az intézmény bejáratánál kihelyezett tábla szerint uniós és hazai forrásokból körülbelül 22 millió forintot fordítottak az épület rendbetételére. Az intézményben egyebek mellett könyvtár, tanoda, mosoda, római katolikus kápolna, és gyermekjóléti központ működik. Az utóbbi ajtaján az a felirat olvasható, hogy „az irodában csak az itt dolgozók tartózkodhatnak, mások nem léphetnek be”… A megállapodás szövegéből kiderül, hogy a város 60 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott arra, hogy szociális és gyermekjóléti szolgáltatásait, valamint civil szervezetek elhelyezését a bezárt iskola épületében biztosítsa.

A ROA szerint az újrainduló iskola nem felel majd meg a közoktatási törvény szellemének, amely előírja, hogy a többiskolás települések oktatási intézményeiben arányosan kell elosztani a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat.

Nemzetközi és hazai felmérések bizonyítják, hogy a tanulók elkülönítése óhatatlanul együtt jár az oktatás színvonalának leromlásával. Az elkülönítés okozta színvonalromlás szükségszerűen következik be, a tanulók szelektálódása magával hozza a pedagógusok kontraszelekcióját is: a jobb, képzettebb tanárok közel ugyanannyi fizetésért azokat az iskolákat választják, ahol kevesebb munkával (pl. biztos hátterű tanulók oktatásával) több sikert könyvelhetnek el.

Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink