Műsoraink a Rádió C-ben

Rádió C műsor/66.

2011. június 5. | bermy

  • A romák integrációját segítő foglalkoztatási programot mutatott be a kormánynak, az önkormányzatoknak és a gazdasági élet szereplőinek a Roma Polgári Tömörülés vezetője, Makai István a közelmúltban Budapesten. Eddig 17 cég csatlakozott a roma felzárkózás európai modellje című projekthez. Megkérdeztük Király Jánost, a Laurus 2000 Kft. vezetőjét is, aki már korábban csatlakozott a kezdeményezéshez.
  • Ingyen ölelés, facebook bejelölés – ezzel állították meg egy ifjúsági szervezet aktivistái a budapesti járókelőket, akik meglepődve, de szívesen fogadták a kedves gesztust. A programkoordinátor szerint fontos, hogy ne negatívan, támadásokkal, hanem pozitív élményekkel fogadtassuk el magunkat. Erről, valamint a nemzetközi szinten hét egyesületet összefogó TernYpe újszerű ötleteiről beszélgettünk Orsós Juliannával és Brassói Viviennel.
  • Egy közösségi oldalon nemcsak beszélgetéssel vagy fotók nézegetésével lehet eltölteni az időt, hanem példát is lehet mutatni. Vámosi Gyula, a kaskosan.com oldal kitalálója kifejezetten azért hozta létre a honlapot, hogy bemutassa, milyen hagyományokkal, értékekkel rendelkeznek mind a mai napig a romák.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.


A romák integrációját segítő foglalkoztatási programot mutatott be a kormánynak, az önkormányzatoknak és a gazdasági élet szereplőinek a Roma Polgári Tömörülés vezetője, Makai István a közelmúltban Budapesten. Eddig 17 cég csatlakozott a roma felzárkózás európai modellje című projekthez. Megkérdeztük Király Jánost, a Laurus 2000 Kft. vezetőjét is, aki már korábban csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ingyen ölelés, facebook bejelölés – ezzel állították meg egy ifjúsági szervezet aktivistái a budapesti járókelőket, akik meglepődve, de szívesen fogadták a kedves gesztust. A programkoordinátor szerint fontos, hogy ne negatívan, támadásokkal, hanem pozitív élményekkel fogadtassuk el magunkat. Erről, valamint a nemzetközi szinten hét egyesületet összefogó TernYpe újszerű ötleteiről beszélgettünk Orsós Juliannával és Brassói Viviennel.

Egy közösségi oldalon nemcsak beszélgetéssel vagy fotók nézegetésével lehet eltölteni az időt, hanem példát is lehet mutatni. Vámosi Gyula, a kaskosan.com oldal kitalálója kifejezetten azért hozta létre a honlapot, hogy bemutassa, milyen hagyományokkal, értékekkel rendelkeznek mind a mai napig a romák.

További cikkek a rovatból
Rádió C műsor/69.
Az Athe Sam Tehetségkutató egyik győztesével, a Cherhaja Shave sátoraljaújhelyi zenekar vezetőjével arról beszélgetünk, mit nyertek ezzel a helyezéssel. Lakatos Nándor zenekar vezető szerint, a díjazás nélkül nagyon nehéz lett volna az út a hírnév felé - A műsor további részében is Sátoraljaújhelyben maradunk és a helyi Romano Suno Tanoda vezetőjével, Lakatos Tiborral beszélgetünk, mivel a tanodás fiatalok idén Lengyelországba mennek kirándulni, hogy gyarapítsák történelmi tudásukat a romasággal kapcsolatban - Több a külföldi fellépése a Romano Suno zenekarnak, mint a magyarországi. Lakatos Tibor, együttes vezető szerint ez azért lehet, mert a magyar kultúrába nem illik bele a mi kultúránk.
Rádió C műsor/68.
A következő félórában az V. Athe Sam, Itt Vagyunk, Roma Összművészeti Fesztivál programjaiba nyerhetnek betekintést. A fesztivál hangulatát Június hatodikától június tizenkettedikéig élvezhették az érdeklődők. A szervezők minden éven újabb és újabb dolgokkal kápráztatják el hűséges látogatóikat. Idén egyik kiállításuk óriási érdeklődésnek örvendett, egy roma lakást rendeztek be, amellyel megpróbálták hűen tükrözni a kiválasztott korszak körülményeit. A hét nap alatt nagyon sokféle programmal várták az érdeklődőket a szervezők. Voltak kerekasztal beszélgetések, kiállítások, tánctanítás, híres zenekarok, együttesek adtak koncertet minden este, illetve az Athe Sam tehetségkutató győztesei is megmutathatták magukat.
Rádió C műsor/67.
Tisztelet a Cigány Anyáknak! ezt a címet kapta a Gödör Klubban tartott esemény, amelynek szervezői Kalla Éva és Bari Judit voltak. A rendezvényen bemutatták azt a filmet is, amelyben cigány anyák beszélnek többek között romaságukról, és vállalt szerepükről, az anyaságról is - A magyarországi romák helyzetét elemezték Hágában egy konferencián. Az egyik résztvevőt, Forgács Istvánt számol be az eseményről és a történtekről - ezt követően Fehér Sándor hegedűművészt ismerhetik meg.
Rádió C műsor/65.
Sikert aratott egy vak roma kislányról szóló film a Magyar Filmszemlén. Munkatársunk a helyszínen járt és a rendezővel, Hajdú Eszterrel beszélgetett - Hatezer szelet tortát osztott szét a Gyermekétkeztetési Alapítvány 18. születésnapja alkalmából. Az ünnepnapon paprikás krumpli főző verseny is volt - „Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – ezt a bibliai idézetet választották filmjük címéül a Dr. Ámbédkar Gimnázium 10. osztályos diákjai. Mi is ott voltunk a reklámfilm forgatásán.
Rádió C műsor/64.
Lezárul az Athe Sam Tehetségkutatója. ott voltunk az utolsó megmérettetésen - Osztojkán Ágnessel az LMP országgyűlési képviselőjével a magyarországi romák helyzetéről beszélgettünk - Újabb lemezzel rukkolt elő a Budapest Bár zenekar. Fakas Róberttel. a zenekar vezetőjével és Kollár- Klemencz Lászlóval, az együttes egyik tagjával beszélgettünk.
Rádió C műsor/63.
Sportnap a hajléktalanoknak. A Menedékház Alapítvány rendezvényén 250 hajléktalan vett részt. Az eseményen a fővárosi rendelettervezetről is szó esett - Szarka László történész vihette haza idén a Kemény István díjat, amelyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman adott át - Sokan nyelvvizsgáznak lovári nyelvből. A legtöbb diák választása a nyelv könnyűsége miatt esik a lovárira. A riportban megszólaló nyelvoktató szerint azonban legalább kétszáz óra tanulásra van szükség, hogy sikeres legyen a nyelvvizsga.
Rádió C műsor/62.
Kutatást végzett romákkal kapcsolatban az ELTE Társadalomtudományi Kar. A megkérdezettek több mint húsz százaléka fél a cigányoktól; ugyanannyian, mint a Magyar Gárdától és az adóhatóságtól összesen - Hiába szerettek volna, nem vettek részt a rendőrök demonstrációján a roma fiatalok. Hogy mi történt, műsorunkból megtudhatják - Mi a roma nő szerepe a családban, Változott-e az elmúlt években. Utolsó riportunkban a roma nők helyzetéről, szerepéről beszélgetünk.
Rádió C műsor/61.
Verekedés tört ki Gyöngyöspatán a helyi romák és a Véderő szimpatizánsai között április 26-án, kedden. Munkatársunk a helyszínen járt az érintettekkel beszélgetett - A keddi gyöngyöspatai események után, demonstrációt szerveztek civilek a Belügyminisztérium elé. A tüntetésen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly belügyi államtitkár is - Rapversenyt szerveztek a Kesztyűgyárban. A könyvbemutatóval egybekötött programon sok fiatal vett részt.
Rádió C műsor/60.
Kiképzőtábort tartott a véderő nevű szervezet Gyöngyöspatán. Munkatársaink az események helyszínén jártak. Ottlétük alatt váratlan eseményekbe és helyzetekbe keveredtek - Szó lesz még az idén először meghirdetett fekete párduc díj átadásról, melyet a Sajókazai Dzsaj Bhim közösség hozott létre. A díjat az kaphatta meg, aki a legtöbbet tette a romákért.
Rádió C műsor/59.
Romák tüntettek a készülő romastratégia ellen április nyolcadikán. Szeretnének ők is részt venni a stratégia megalkotásában - április nyolcadikának egy másik fontos eseménye, hogy ekkor ünnepeljük a romák világnapját. A gödör klubban tartott rendezvényen ott járt munkatársunk és a mai, kialakult helyzetről kérdezte a résztvevőket - Megnyílt Lakatos Erika festőművész tárlata a Magyar Fotográfusok Házában. Hogy mit szeretne vele elérni? - Riportunkból megtudhatják.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink