A közösség háza

Festmények kézzelfogható kiállítása, a Khamoro Együttes örömzenéje közkívánatra, roma és nem roma fiatal tehetségek (a Romano Glaszo együttes tagjai) örömteli népdaléneklése és autentikus tánca várta az látogatókat a május 4-i megnyitón a kispesti Aranyházban. A létrehozók akarata szerint a ház a helyi fiatalok életének fontos része lesz, kulturális programjaival, táncoktatással, készségfejlesztő foglalkozásokkal.

Süt a nap, de megint lóg az eső lába, gyalog cipelem a kamerát, az állványt, a tömérdek jegyzetet az Arany Közösségi Ház megnyitójára. Az utolsó kanyarban fordul elém egy fekete autó, Makai Istvánnak, a Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetőjének kocsija. Ő nyitja majd meg a rendezvényt, indítja el a késő estig tartó ünnepséget. Az alacsony sárga épület ajtaja előtt már sok-sok ember beszélget, körülöttük játszanak a gyermekek.

A Közösségi Ház művészeti vezetője Farkas Zsolt, a Khamoro (Napocska) cigány hagyományőrző együttes énekese és gitárosa, elismert autentikus cigánytáncos, aki elhivatottan próbálja átadni a kultúrát a fiatal generációnak a tánc segítségével. Az országot járja, hátrányos helyzetű gyermekeknek tanít a táncot – és tiszteletet. „Most érett be a sok munka – mondja mosolyogva Zsolt. – A táncoktatáson túl nagy figyelmet fordítunk a kultúránk, hagyományunk megismertetésére, a gyermekek tehetséggondozására, nevelésére és szórakoztatására. Ez a hely elég tágas, hogy kiállításokat rendezzünk, és akár nyári napközis táborokat is tarthatunk itt. Éppen most fog indulni egy hasonló” – mondja lelkesen. Balogh Elek, a kispesti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke tart megnyitó beszédet, utána Gajda Péter polgármester, a program egyik fő támogatója, az önkormányzat nevében örömét fejezi ki a most elkezdődő oktatói munka miatt.

A nagyterem megtelt, a zenészek folyamatosan játszanak. A terembe lépve azonnal feltűnnek a vallásos témájú Szentandrássy-képek, melyeket eddig nem látott közelségből csodálhatnak meg a látogatók. A kiállítás az egész teremnek különleges, ünnepélyes hangulatot kölcsönöz. A megnyitón elhangzó beszédek a monumentális szárnyas oltár előterében zajlanak. Szentandrássy István megnyitó beszédében az Istennel való beszélgetésre ösztönzi közönségét. Elnézem, vajon nem ő volna az egyik festményén ábrázolt figura? Hiszen minden vonása, nyúzott, borostás, sokat megélt és sokat megértő arca, hosszú haja, bőrének barna árnyalatai éppen illenek a tárlat mondanivalójához, színeihez. A tárlat során leszedette a falról a képeket, és a nézelődők kezébe adta, hogy kicsit „kettesben legyenek velük”. Néhány bokáig érő szoknyás, derékig érő hajú kicsi lány kergetőzött a festmények és az emberek között. Senki nem szólt rájuk, hogy: „Vigyázz! Nagyon drága képek!”
A roma és nem roma nézelődők együtt tehettek utazást a művészet világába. Az élményt a Khamoro zenészei gazdagították, együtt a cigány népzenei örökséget ápoló és hirdető Romano Glaszo gyermekkórussal, s örömzenével színezték az elképzelt képeket.
A Romano Glaszo tagjai különleges gyermekek. Sikeres népdalénekesek, országos győztesek. „Azért járok az együttesbe – mondja, levetve kezdeti szégyenlősségét a szőke, hosszú hajú kislány –, mert szerettem volna megtanulni ezeket a dalokat és ezeket a szép táncokat is. Sokat próbálunk, de én nagyon szeretem. Anyu most is itt van velem, örül neki, hogy cigányul énekelek, pedig mi nem vagyunk azok.” A nap végére mindenkit túlénekelve zengi a cigány szövegű népballadát.

Vinczek György alpolgármester ott maradt a megnyitó végéig, és látható örömmel nézte az előadás színes kavalkádját. „Az előítéletek akkor csökkenhetőek, ha megismerjük egymás kultúráját, értékeit” – mondja. –A foglalkozások eddig egy ötven négyzetméteres kicsi helységben folytak, ami eléggé szűk teret hagyott a rendezvényeknek. Most több, mint kétszáz négyzetméterrel gazdálkodhat a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke és a művészeti vezető, Farkas Zsolt. Most, hogy látom, hogy mennyi ember eljött, és együtt örülnek a létesítménynek, már tudom, hogy megérte a befektetett energiát. Ebben az időszakban, amikor a kulturális centrumok bezárnak, nagy siker, hogy ez a kezdeményezés megvalósulhatott. Az önkormányzat részéről gyakorlatilag a kezdetektől nem volt kérdés, hogy ezt a házat támogatnunk kell.”

Balogh Csilla programszervező elmondta: az Aranyházban rendszeresen indulnak majd autentikus cigánytánc tanfolyamok, de a ház minden érdeklődő fiatal számára tanulásra korrepetálásra, színi próbákra és egyéb kulturális rendezvényekre is lehetőséget ad.

Az előtérben két tizenéves kislány üdítőket osztogat. Hamar szóba elegyedünk, s megtudom, hogy lelkes tagjai az egyesület szervezésében működő tanulócsoportnak. Anita és Mariann nagy örömmel mesél az eddigi tapasztalataikról és a jövőbeli vágyaikról. „Én nem vagyok cigány, csak egyszer benéztem egy foglakozásra a Zsolti bácsihoz, és nagyon megtetszett, mert érdekes volt, jó hangulat volt, és szeretek táncolni is. Azóta mindig jövök. Most is azért vagyok itt, hogy segítsek üdítőket osztani, mert segíteni jó, és szeretek együtt lenni a többiekkel” – meséli a kisebbik lány, Anita.

„Én is szeretek itt lenni, főképpen rajzolni jó, meg tanulni is segítenek, délután táncolni járunk – fűzi hozzá Mariann. – Jövünk nyáron is, mert érdekes ez a kultúra, és meg akarjuk ismerni. Anyuék tudják, hogy jó helyen vagyunk.”

Már este tíz óra is elmúlt, de az emberek még mindig vidáman beszélgetnek. A gitáron néha felcsendül egy-egy ismerős dallam, együtt kezdi énekelni zenész és látogató. Körbe nézek, nem csupán egy rendezvény helyszínét látom, hanem egy alakuló közösség házát, ahol mindazok megtalálhatják majd a helyüket, akik meg merik tenni az első lépést, és belépnek az ajtón.