Miről van itt szó?

Igencsak mellbe vágott, amikor a minap azt olvastam, hogy a Legfelsőbb Bíróság – a roma gyermekek kilenc évi lelki megnyomorítása, intézményesített, napi szintű diszkriminációja után – végre kimondta azt, hogy Jászladányban jogellenesen különítik el etnikai alapon a tanulókat.

Rengeteg a munkám, mostanában nem sok időm jutott az internetezésre és a híradókra, ezért igencsak mellbe vágott, amikor a minap azt olvastam, hogy a Legfelsőbb Bíróság – a roma gyermekek kilenc évi lelki megnyomorítása, intézményesített, napi szintű diszkriminációja után – végre kimondta azt, hogy Jászladányban jogellenesen különítik el etnikai alapon a tanulókat.

A bíróság megállapította, hogy a roma tanulók társadalmi helyzetük miatt képtelenek igénybe venni az alapítványi iskola szolgáltatásait, azaz közvetve elismerték, hogy valóban úgy hozták létre a Zana Sándor Imre Alapítvány által működtetett, fizetős civil iskolát, hogy a roma szülők ne tudják megfizetni, és így azt „cigánytalanítani” lehessen. Nem meglepő, hogy a Legfelsőbb Bíróság kötelezte a fenntartó önkormányzatot a jogellenes állapot megszüntetésére, a két iskolarész közötti, lakattal lezárt ajtó megnyitására. Zene volt füleimnek, amikor a hír úgy folytatódott, hogy a bíróság kötelezte a felpereseket – az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt és a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezetet – egy olyan részletes, pedagógus szakértőkkel elkészített terv megalkotására, amely tartalmazza, hogyan lehet lépésről lépésre megszüntetni a jogellenes állapotot. Manapság, amikor finoman szólva nem divat romának lenni, ez az ítélet reményt ad, azt sejteti, hogy talán még sincs minden veszve. A bíróság azt üzeni a rasszistáknak, hogy mostantól nem operálhatnak olyan módszerekkel a roma gyermekek szegregálásakor, amelyek a cigányság nyomorába kapaszkodva próbálnak büntetni ártatlan kicsiket.

De mindezen túl egy sor kérdés is megfogalmazódott bennem. Mert nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az első fokon eljáró Szolnok Megyei Bíróság szerint Jászladányban nincs szegregáció, és hogy ezt másodfokon is jóváhagyta a Debreceni Ítélőtábla. Mi van ezzel az országgal? Mi van azzal a szolnoki és debreceni bíróval, aki nem látta a fától az erdőt?

Millióknak volt egyértelmű kilenc éven át, hogy a jászladányi önkormányzat mit művelt a település roma gyermekeivel, amikor bérbe adta az iskolát az alapítványnak, amelyet azért hoztak létre, hogy „cigánytalanítani” lehessen a település egyetlen ilyen intézményét. Roma jogvédők, polgárjogi aktivisták és politikusok kilenc éven keresztül rendeztek tüntetéseket, sorakoztatták fel a pedagógiai szakértőket. Sőt rendelkezésükre állt az a – helyi lapban megjelent – írás, amely arról értekezett, hogy a jövő a civilizációk közötti háborúról szól, ezért a településen akár fel is lehet gyorsítani a szegregációt. Mert, hogy ez a „tanulmány” külön civilizációként határozta meg a cigányságot, és nem ismerte el, hogy a cigányok nemcsak cigányok, hanem magyarok is. De mindez nem volt elég a szolnoki és a debreceni bíróknak ahhoz, hogy kimondják azt, amit egy egész ország tudott: a jászladányi roma gyermekek a bőrük színe miatt nemkívánatosak, persona non graták lettek a szülőföldjükön.

Miről van itt szó? Úgy tűnik, mintha Szolnokon és Debrecenben nem ugyanazokat a jogszabályokat alkalmaznák, mint Budapesten. Vagy Magyarországon a roma polgárjogi mozgalom annyira gyermekcipőben jár, hogy a szakavatott jogászok – a több mint húsz évnyi demokrácia ellenére – képtelenek emberi jogi alapokon megközelíteni a konkrét diszkriminációs eseteket? Szeretném nem elhinni, hogy a cigányellenesség olyan mélyen ivódott bele napjaink nem roma társadalmába, miáltal az emberek nem a jog tiszta szemüvegén keresztül értelmezik a diszkriminációs ügyeket, hanem az előítéletek, a rasszizmus és a tudatlanság optikáján át.

Mi van a pedagógusok demokratikus szakszervezeteivel, képviseleteivel? Mi van azokkal a neveléstudománnyal foglalkozó, tudós professzorokkal, akik a leendő tanárokat arra képezik ki, hogyan működjenek együtt a hátrányos helyzetű gyermekekkel? Hogyan fordulhat elő, hogy még azok a szakértők sem szólaltak fel a jászladányi roma gyermekek érdekében, akik egyébként nap mint nap cikkeznek a szaklapokban, miként lehet a hátrányos helyzetű tanulókon segíteni?

És mi van a politikusokkal? Kállai László a jászladányi roma gyermekekért képes volt gyalog Budapestre jönni, az őt elkísérők népes táborával felkereste a köztársasági elnököt, de ez sem volt elég, hogy elérje az államfő ingerküszöbét.

A polgári jogok legfőbb érvényesítője mindenkor a demokratikus jogállam. A Legfelsőbb Bíróság most erről tett tanúbizonyságot. A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány léte igazolja azt, hogy a roma polgárjogi mozgalomnak, a deszegregációs törekvéseknek helyük van napjaink civil tevékenységei között, és azt is, hogy hihetetlenül nagy szükség rájuk.

Már nem tudunk azon változtatni, hogy a jászladányi – nem is tudom, mondhatom-e – pedagógus kollégáim kilenc éven át úgy szocializálták a rájuk bízott roma és nem roma gyermekeket, hogy éljenek külön, hogy ne tanuljanak, ne egyenek, ne játszanak együtt, ne is lássák meg egymást, ne is köszönjenek egymásnak, csak gyűlölködjenek, mert manapság ez a menő. Ezzel a helyi képviselőtestület és a pedagógus végzettségű szakbarbárok a demokrácia lerombolására nevelték a roma és nem roma tanulókat. Pedig ideje lenne már örülni ennek a társadalmi berendezkedésnek, mert az elmúlt több mint száz évben milliók vére hullott azért, hogy mi szabadon és normálisan élhessünk együtt.

A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány sok csatát vesztett, de a háborút megnyerte. Ezzel biztosan nem lopták be magukat a rasszisták szívébe. Azt viszont elmondhatják, vért izzadtak azért, hogy erősödjön ma még nagyon törékenynek tűnő demokráciánk.