Bogdán Péter blogja

Lutri

2011. július 13. | Bogdán Péter

A cigány értelmiség egyik fele azért kampányol, hogy minél több roma vállalja fel az identitását, a másik fele viszont azt gondolja, még nem jött el annak az ideje, hogy egy roma ember nyíltan beszéljen a származásáról.

Az idei népszámlálás megosztja a romákat. A cigány értelmiség egyik fele azért kampányol, hogy minél többen vállalják az identitásukat, mert szerintük fontos, hogy olyan országban éljünk, ahol ezt mindenki méltósággal megteheti. Ráadásul az elkövetkező tíz év romákat érintő gazdasági, oktatási és egészségügyi politikája is azokra az adatokra támaszkodik majd, amelyeket most rögzítenek. Az etnikai alapú regisztráció rossz történelmi tapasztalatairól pedig úgy gondolkodnak, hogy az elmúlt húsz évben, a választások és a különböző pályázatok kapcsán már számtalanszor be kellett vallaniuk a romáknak a származásukat. Amit tagadni egyébként azért sem érdemes, mert a kisebb közösségekben úgyis tudják, ki cigány, még akkor is, ha nincsen róla nyilvántartás, ráadásul a kérdőív névtelen, nem lehet kideríteni, hogy kitől származik az adott nyilatkozat.

A cigány értelmiség másik fele viszont azt gondolja, még nem jött el annak az ideje, hogy egy roma ember nyíltan felvállalja a származását, mert a szélsőségesek oly mértékben megerősödtek, hogy az csak a 20. század harmincas éveihez hasonlítható. Vagyis mindenáron meg kell óvni a cigányságot, hogy a történelem ne ismételhesse önmagát.

A roma elit fent említett két tábora között feloldhatatlannak látszó ellentét van. A helyzetet csak bonyolítja, hogy mindkét csoport meg van róla győződve, a lehető legjobbat teszi a hazai cigányságnak. Szerintem a szembenállás okozója az első kisebbségi törvény.

Amikor az országgyűlés elfogadta a kisebbségi önkormányzati rendszert, mégpedig azért, hogy végre elismerje a magyar állam a nemzetiségek és a cigányság egyenjogúságát, akkor egyenjogúsítás helyett etnicizálták a hazai közigazgatási rendszert. Létrejött egy felsőbbrendű, minden joggal felruházott többségi intézményrendszer, mellette pedig egy kulturális autonómiafélével rendelkező, másodrendű, kisebbségi közigazgatás. Ezt valójában csak a legnagyobb jóindulattal lehet közigazgatásnak nevezni, hiszen jogai lényegesen korlátozottabbak a többségi intézményrendszereknél, ezért alkalmatlan arra, hogy például a romák esetében „közigazgassa” a cigányságot.

Innen már csak egy lépés volt, ami Jászladányban történt: a kisebbségi önkormányzatot nem romák foglalták el. Kiderült, hogy a jászsági településen nem képesek tolerálni még azt sem, ha a kisebbségnek saját képviselete van.

Emiatt az az elképzelés született, hogy a romák származását nyilvántartó választói névjegyzéket hoznak létre, hogy elkerülhető legyen a nem romák hasonló akciója. Csakhogy ez igen veszélyes példát teremtett. Bevitte a közgondolkodásba, hogy az állami – tehát többségi – intézményrendszernek be kell avatkoznia a másodrendű, kisebbségi intézményrendszer működésébe. Ennek indoka az lenne ugyanis, hogy a kisebbségi intézményrendszer nem tudja kezelni éppen azoknak a problémáit, akiket rábízott a magyar állam.

Senki nem ismerte be az elmúlt években, hogy megbukott az állami közigazgatás etnicizálása nyomán létrejött párhuzamos közigazgatási rendszer, ezért folytatódik az etnikai alapú szétválasztás. Az állami költségvetést úgy akarják felosztani, hogy a nagyobbik szelet a többségi társadalomnak jusson, és legyenek olyan kisebb, etnikai célú szeletek, amelyekből a romák is kaphatnak. De ezeket a falatokat is csak akkor adják oda, ha elég sokat tudnak már rólunk.

Egyesek azt mondják, hogy minél magasabb lélekszámot kell produkálnunk a népszámláláson. Ők öntudatlanul attól tartanak, hogy a magyar állam etnicizált közigazgatási jellege miatt csak akkor lesz pénz az állástalan romák munkába állítására, a roma diákok ösztöndíjára, a roma betegek gyógyítására, ha kiszolgálják a többségi intézményrendszert. Vagyis azt az igényt, hogy diktálhasson, hogy beavatkozhasson a kisebbségi – másodrendű közigazgatás alá tartozó – állampolgárok életébe. Csapdába kerülnek tehát azok a roma értelmiségiek, akik a népszámlálási kampányban a származás bevallására buzdítanak. Szinte mindegyikük emberi jogi aktivista, az elvbarátaim, az életemet meghatározó személyiségek, és mindegyikük emberi jogi, filozófiai alapokról kiindulva akar ilyen módon segíteni a romákon. De nem veszik észre, hogy mindezzel az etnicizált közigazgatást éltetik tovább, vagyis azt, hogy mi romák másodrendű állampolgárai legyünk a saját hazánknak.

Ha ehhez hozzáveszem, hogy erősödnek a szélsőségesek, hogy egy rendőrfőkapitány számon tartotta, hány cigány elkövető volt a városában, és hogy ezt a rendőrt tüntetésen éltették a település lakói, hogy a romagyilkosság-sorozat egy évig tartott, hogy az összes mérsékelt politikai erő leírta magát húsz év alatt, és hogy 2014 helyett akár 1934-et is írhatunk majd, akkor talán nem most kellene biztatni bennünket a származásunk megvallására. Még akkor sem, ha ezt úgyis tudja rólunk mindenki.

A megoldás másutt keresendő. Inkább fel kellene számolni a cigány kisebbségi önkormányzati rendszert, és nem külön pénzből kellene megoldani a romák munkaerőpiaci helyzetét, oktatását, egészségügyét. Lehetne egy olyan országban élni, ahol a népszámlálási adatokat úgy összegzik, hogy abból az összes szegény ember, roma és nem roma, szociális, oktatási és egészségügyi mutatóira lehessen következtetni. Feltéve, hogy az első kisebbségi törvényben tényleg azt akarták rögzíteni, hogy egyenjogúak legyünk…

A jelenlegi társadalmi helyzetben a népszámláláshoz kapcsolódó roma kampány: szerencsejáték, lutri. 2014-ben a kormányzás lehet demokratikus, és a maga etnicizáló módján konstruktív romapolitika-félét próbál alkotni a népszámlálási adatok alapján. De 2014-ben a kormányzás lehet antidemokratikus is. Abban az esetben még örülhetünk is, ha „csak” etnicizálnak, és nem roma programokat-pogromokat hajtanak végre, és nem a 2011-es népszámlálási adatok lesznek az utolsó feljegyzések rólunk.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink