Jegyzetfüzet

MUNKANÉLKÜLI

2011. július 26. | admin

A diplomás munkanélküli irodában kötelező részt venni legalább egy álláskereső tréningen. Nekem is volt időpontom, reggel kilenc órára. Elmentem, de bár ne tettem volna, mert csak rosszabb lett tőle a kedvem. A HR-es hölgy azzal indított, hogy cirka délután egy óra tájban végzünk, és jobbára ő fog beszélni, mi meg hallgatjuk. Azt gyanítottam, máris hazudik, mert az egyik ügyintéző korábban felvilágosított, hogy összesen három órás lesz a program, ebből következik, hogy maximum délig tarthat. Sajtós vagyok, ok nélkül kirúgott sajtós, éreztem, hogy ennek a kis lódításnak oka van, csak még azt nem tudtam, hogy mi.

Az utóbbi időben sok HR-essel ismerkedtem meg, főleg azért, mert munkát keresek. Ez a szakember is alaposan kirittyentette magát. Látszott, hogy fölkészült erre a találkozóra. Rutinosan, gyorsan hadarta a betanult monológot. Vidítóan, üdítően akart ránk hatni. „Nem jó, hogy most itt vagyunk, mert önök munkát keresnek, de azért mégis jó, mert ez és ez a statisztika azt mutatja, hogy akik részt vettek ezen a felkészítőn, azoknak a 80% százaléka talál magának munkát”. Na, erre felkaptam a fejem: ez aztán a merész kijelentés. A HR-es hölgy nem felejtette el megjegyezni, hogy mi, akik az álláskeresők elitje vagyunk, biztos, hogy nagyon sok mindent már magunk is jól csinálunk, de most egy teljesen biztos megoldást kaphatunk arra, hogy állást találjunk. Feltéve persze, ha az itt hallottakat beépítjük az álláskeresési gyakorlatunkba.

Nosza, rajta, benne vagyok! Két gyermeket nevelek egyedül, van egy többmilliós svájci frank tartozásom, a gyermekeim taníttatása (szolfézs, zongora, úszás) eszméletlen sokba kerül. Az alapítványi iskolában csak a kötelező erdei iskola huszonhétezer forint, és mindjárt itt a szeptember, fogalmam sincs, hogy miből fogom kifizetni az iskolakezdést.

A HR-es elmagyarázta, nem szabad úgy gondolkodni, hogy nekünk minden munka megfelel, tegyük magunkat kívánatossá a munkaadó szemében. Hogy hogyan, azt nem fejtette ki, azt viszont elmondta, hogy az önéletrajz legyen érdekes, és semmiképpen ne írjuk oda a végére, hogy jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képességgel rendelkezünk, mert azt senki nem hiszi el, főleg a HR-esek nem. Kérdésemre, hogy akkor mit írjak oda, ha tényleg úgy gondolom, hogy „erős” vagyok a kommunikációban, azt hajtogatta, hogy „az igazat, az igazat”. Az ő fejében valami olyasmi pereghetett le, hogy mit hazudozok én össze vissza a jó kommunikációs képességeimről, megvezetve ezzel az ártatlan HR-eseket és a munkáltatót. Az én fejemben pedig az az emlékkép jelent meg, hogy kezdő újságíróként fáradtan, a buszon ülve a mellettem lévők beszámolóját, elmélkedéseit is végighallgattam, mert velem mindenki beszélgetni akart, megérezve talán azt, hogy bennem megbízhatnak. Egyébként akkor gondoltam először arra, hogy ebből a képességemből vissza kéne vennem.

Előadta a szakember, hogy a kapcsolati hálót kell növelni (ebben talán igaza volt), de hozzátette: egyedülálló módon, ahogyan arra még senki sem gondolt, és amelyet még senki sem alkalmazott, ám most megosztja velünk a megoldást. Nagyon felcsigázott, lélegzetvisszafojtva hallgattam, teljes erővel koncentráltam, nehogy egy pillanatát is elhalasszam a most kezembe kerülő megoldó kulcsnak. Aztán kissé groteszk módon, váratlanul odapattant az első sorban ülő férfihoz, akit felállított, majd nagy levegőt vett, és kezet nyújtva azt mondta neki: „Jó napot kívánok! Engedje meg, hogy bemutatkozzam és átnyújtsam önnek ezt a dokumentumot.” A hangja megváltozott, elmélyült, látszott, hogy a kommunikáció minden trükkjét igyekszik bevetni annak érdekében, hogy a vele szemben álló fickó teljesen paff legyen (akire képzeletben, ebben a kis szerepjátékban a munkaadó pozícióját osztotta), és ledöbbenve a HR-es befolyása alá kerüljön. A fickó azonban csak bambán nézett. A HR-es nem jött zavarba, kezdte hadarni és bemutatni nekünk, hogy egy ilyen esetben a munkáltató biztos, hogy a dokumentumért nyúl (amit most a fickó nem tett meg), belepillant, látja, hogy ez önéletrajz, majd beleolvas (mert szerinte biztos, hogy beleolvas). Látja, hogy ennek és ennek a személynek az ajánlásával vagyunk itt munkát keresni. És közben már tovább játszotta szerepét, de most a munkáltató bőrébe ugrott át, hogy „Á, igen. A Loncika ajánlotta”. Közben széles mosoly jelent meg az arcán és bólogatott bőszen, hogy „ha a Loncika ajánlotta, hát akkor tényleg fel kell venni”. Szerinte ez egy jó kapcsolatfelvétel illusztrálása, amely stabil álláshoz juttat majd bennünket.

Kedvem lett volna megkérdezni a HR-estől, hogy látott-e már valaha igazi főnököt. Mert az úgy van, hogy ők sem iskolázatlanok és ostobák. Pontosan ismerik és begyakorlottan alkalmazzák a „terepszínű pofát”. Először nagyon óvatosak, általában nem nyúlnak semmiféle olyan irathoz, pláne okirathoz, dokumentumhoz, mappához, ami nem tartozik rájuk. Pontosan azért, mert tudják, hogy ha rájuk testálnak egy dokumentumot, akkor azért már szakmailag is felelősek. Éppen ezért találták ki a szignózást, hogy még véletlenül se tudjanak kibújni a felelősség alól azok, akik aláírják. Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy azért a dokumentumnak nevezett mappáért nyúl. És egyáltalán nem biztos, hogy jól sül el ez a kis stikli. Nem láttam még főnököt, aki meglepődött volna egy önéletrajz láttán. Pláne, hogy elkezd örvendezni azon, hogy Loncika így, meg úgy. Általában veszik a lapot, és mérlegelnek. Elkezdenek súlyozni, hogy az ajánló személy elég fontos-e ahhoz, hogy figyelembe vegyék a véleményét. Másrészt biztos, hogy egyeztet más főnökökkel. Kis főnök, nagy főnök… Aztán óvatosan körülszaglászik, hogy van-e más személy, aki erre a pozícióra vár, mert lehet, hogy őt egy másik, még fontosabb személy ajánlja, és annak keresztbe tenni nem bölcs dolog. A politikáról még nem is beszéltünk…

A HR-esnek egyébiránt a minden lében kanál, és mindent tudni akaró titkárnők kikerülésére is volt „atombiztos” ötlete. Azt helyesen mondta, hogy ha csak a titkárnőig jut el az önéletrajzunk, akkor biztosan a kukában köt ki. De mit tehetünk, hogy a döntéshozó is lássa az anyagot? Szerinte a megoldás az, hogy keressük fel személyesen a munkáltatót egy mappával a kezünkben, ami az önéletrajzunkat tartalmazza. Mondjuk a titkárnőnek, hogy XY urat/hölgyet/vezetőt keressük. A titkárnő erre valószínűleg megkérdi, hogy be vagyunk-e jelentve. Erre mondjuk, hogy nem, de rögtön kérdezzünk is vissza, hogy „Önnél kell bejelentkezni”? Ezt egyébként tegyük is meg azonnal. A HR-es szerint a titkárnő erre majd megkérdezi, hogy milyen ügyben akarunk találkozni a főnökkel. Erre válaszoljuk azt, hogy hivatalos ügyben. Erre a titkárnő tovább kérdez és faggat, hogy mégis milyen ügyben, és erősködik majd, hogy ezt kiszedje belőlünk. De mi legyünk állhatatosak, és erre válaszoljuk azt, hogy nem vagyunk felhatalmazva rá, hogy megmondjuk. A HR-es hölgy véleménye szerint erre a mondatra a titkárnő csakis úgy reagálhat, hogy beír minket a főnök naptárába.

Amikor ezt meghallottam, már sírni szerettem volna. Miért nézi ez a nő a titkárnőket is (akik a legtöbb helyen diplomások) hülyének? Miért gondolja, a titkárnők kockáztatják az állásukat azzal, hogy egy nem várt idegent engednek a főnök közelébe? Miből gondolja, a titkárnő ettől fogva már nem mondja, hogy a főnök éppen értekezleten, megbeszélésen, hivatalos úton, vagy akárhol van? Az is az eszébe juthat, hogy éppen ő helyettesíti a főnököt, ezért leszek szíves elmondani, hogy milyen ügyben keresem. Vagy elkéri iktatásra azt a „nagyon hivatalos” dokumentumot, amit a hónom alatt szorongatok.

Vajon beszélt-e ez a HR-es életében egy valódi titkárnővel? Azt elmondta-e már neki valaki, hogy ha munkanélküliek vagyunk, akkor nincs pénzünk utazgatásra? Bár a tömegközlekedés költségeit téríti a munkanélküli központ, de előbb egy A/4-es űrlapot alá kell íratni, és le kell pecsételtetni a felkeresett munkaadóval, ez igazolja ugyanis, hogy valóban ott jártunk. Vajon milyen érzés lehet az, amikor kijövünk a főnök irodájából, és a „nagyon hivatalos ügyünk” elintézése után a titkárnő orra alá nyomjuk ezt a lapot, hogy ugyan pecsételje már le?

A HR-es egyébként 11 órakor befejezte az okítást, arra számítva, hogy majd örvendezünk, hogy a rekkenő kánikulában nem izzasztott tovább bennünket. Valószínűleg ezért lódította reggel, hogy egyig maradunk.

Délután fél háromkor vissza kellett mennem, mert a teremben felejtettem a telefonomat. Becaplattam a terembe, a HR-es még ott volt, és rendületlenül beszélt az újabb közönségének. Amikor kijöttem a teremből, óvatosan csuktam be az ajtót. Körülöttem a folyosón csupa elcsigázott arc, éppen olyan, mint amilyen nekem is van. Még nem indultam el, egy kicsit hallgatóztam, mert kíváncsi voltam, hogy most miről beszél a szakember. „Önök a munkakeresők elitje…” – hangzott az ismerős monológ.

Vajon hányadik turnusát okította azon a napon?

B.B.

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink