Családi múlt

Kuti Károly

Tizenéves fejjel kérdeztem meg először – és akkor utoljára – édesanyámat, hogy a mi családunkból vittek-e el valakit koncentrációs táborba? Anyai ágon nagymamám testvéreit, és nagypapám szinte egész családját – jött a válasz. Minden egyes szóra nagyon figyeltem, ahogy édesanyám elmondta. Tudtam, erről soha többet nem fog beszélni.

1944 novemberének első napjaiban a csendőrök a Zalaegerszegen lévő két cigánytelepről kizavarták a romákat hajnalban házaikból, és a rendőrségre vitték őket. Férfiakat, nőket, gyerekeket egyaránt, köztük a nagypapámat és dédszüleimet is. A két cigánytelep üres lett. Az első úti cél a komáromi Csillagerőd volt, ahol az előzetes szelektálás alapján a gyermekek és a nők maradhattak Komáromban, de az életerős, fiatal lányokat és férfiakat újabb út várta – Lengyelország valamelyik haláltáborába.

András dédapám és (cigány nevén) Piciny nagyapám még együtt utazott Komáromba, de ott szétválasztották őket. Nagypapa, aki ekkor még csak gyerek volt, a következő év, 1945 tavaszán, a komáromi Csillagerőd felszámolását követően hazaérkezett. De azt senki nem tudta a családból, hogy édesapjával mi történhetett. Csak sejteni lehetett, hogy valamelyik táborba vitték, de arra már gondolni sem mert senki sem, hogy egyszer csak ő is hazatér.

Hazaérkezett, és sok-sok évet élt még családja körében. Senkinek nem mesélt arról, hogy mit látott, mit élt át. Én András dédpapámat már nem ismerhettem meg. A fia, Piciny papa sem mesélt sokat arról, milyen is volt a komáromi Csillagerőd. Fiatal volt még. Soha nem volt bátorságom megkérni arra, hogy meséljen, mit tud a cigány holokausztról. Úgy éreztem tisztességtelen lenne kérni, hogy a régi idők fájdalmairól beszéljen. Így aztán megelégedtem édesanyám néhány mondatával.

Tegnap este, ahogyan néztem kifelé az ablakon, eltűnődtem, vajon miként tudott 60-70 évvel ezelőtt egy ilyen tragédián túljutni, új életet kezdeni egy olyan közösség, amelynek nagy részét elpusztították. Milyen életösztön kell ahhoz, hogy a borzalmakat követően is előre nézzenek a jövőbe?

Ma már senki sem él Zalaegerszegen, aki túlélte valamelyik haláltábort. Csak leszármazottaik, akiket a vonat legfeljebb a komáromi Csillagerődig vitt.

Kuti Károly, akit mindenki csak Jankó néven ismer, szintén gyerek volt a II. világháború idején. Barátságos, jókedvű cigány ember, akit mindig jó hallgatni. Most, ahogy mesélt a család múltjáról, eltűnt szeméből a jókedv. Őt és egész családját ugyanúgy elhurcolták a Csillagerődbe. 1945 tavaszán édesanyjával és testvéreivel hazaérkeztek, de azt nem tudták, hogy a családfő hova került. Kuti Károly a 67 évvel ezelőtti eseményeket idézte fel a Sosinak.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Elgondolkodtam azon, hogy talán mégis csak megkérem nagyapámat, meséljen a családi múltról.