LegrissebbVideók

Már tizenévesen nagyzenekarok élén

2011. augusztus 11. | kutivili
Sárközi Lajos még csak húsz éves, de már annyi szólista tapasztala van, mint kevés pályatársának. Tanulmányait ötévesen, klasszikus hegedűvel kezdte. Tízévesen beleszeretett a dzsezzbe, és azóta ezt a két műfajt párhuzamosan műveli, kimagasló szinten.
Lajosnak természetes dolog a rendszeres koncertezés, utazás, de mindig jut idő a zeneművészeti tanulmányaira is. Amit kisgyerekként megálmodott, azt már el is érte, vagyis egy Egyesült Államok-beli nagyzenekar élén játszott. A többi tervét pedig napról-napra, koncertről koncertre valósítja meg.


szólj hozzá: Tizenévesen nagyzenekarok élén

További cikkek a rovatból
Cigány hősök ’56-ból Cigány hősök ’56-ból
„Elmentünk a Rudas fürdőbe, onnan jöttünk haza, és akkor már álltak a villamosok. Azt kiabálták, hogy aki magyar, velünk tart. Hát, mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar, meg cigány is vagyok” ...
Épül a tatárszentgyörgyi özvegy háza Épül a tatárszentgyörgyi özvegy háza
Amikor 2009 őszén Magyarországra látogatott a Német Futball Szövetség delegációja, valamint a legnagyobb német roma szervezet, a Zentralrat Deutscher Sinti und Roma vezetője, Romani Rose, végigjárták a rasszista támadások helyszíneit...
Django Reinhard követői és perpignani roma zenekar a Szigeten Django Reinhard követői és perpignani roma zenekar a Szigeten
Django Reinhard követői, valamint a Perpignanból érkezett roma zenekar is fellépett a Sziget Fesztivál Roma Sátrában. A Vano Bamberger & Band Németországból érkezett hozzánk, a Tekameli Franciaország délkeleti részéről, amely vidék csak úgy ontja magából a zenei tehetségeket.
Boraink csillogása a világ reflektorfényében Boraink csillogása a világ reflektorfényében
A VinAgora versenyről már írtunk itt a gálát megelőzően, most csak röviden foglaljuk össze róla a tudnivalókat. A VinAgora hazánk egyik nemzetközi borversenye, melyet a szakma Európa bor-iránytűjének nevez. Maga a verseny három napon keresztül tartott június közepén. Ez idő alatt a borbírálók folyamatosan szemrevételezték, szájukba vették, majd kiköpték a versenyre küldött bormintákat.
!DelaDap | Add az ütemet! !DelaDap | Add az ütemet!
A magyar uniós elnökség egyik hivatalos záróeseménye lesz a Soproni Volt Fesztivál szerdai programja. A European Gipsy Rocks napján roma és nem roma együttesek lépnek fel a kontinensünkről. Ott lesz a világhírű Emir Kusturica filmrendező (Macskajaj) és zenekara, a brit Asian Dub Foundation, a román Mahala Rai Banda, és az osztrák !DelaDap formáció.
Szerelemről és más démonokról Szerelemről és más démonokról
Melegfelvonulást tartottak Budapest utcáin. Hivatalosan a 16. Budapest Pride Fesztivál alkalmából szervezték a magyarországi leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű közösségek meleg méltóság menetét.
Izzó mező Izzó mező
Tizenhárom évesen kezdett festeni Kállai Henrik, és azóta számtalan kiállítása volt idehaza és külföldön. A fiatal művészt a festészet mellett érdekli a film is, és hátrányos helyzetű gyerekeknek tart művészeti foglalkozásokat.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink