Válogatás a Roma Sajtóközpont anyagaiból

Célegyenesben a Nemzeti Roma Stratégia – még három hétig véleményezhető a tervezet

2011. október 19. | Roma Sajtóközpont

2011. október 19. szerda: — Három héttel meghosszabbították a Nemzeti Roma Stratégia társadalmi vitájának az időtartamát. A Partners Hungary Alapítvány on-line konzultációt és regionális fórumokat szervez a tervezetről a roma szervezeteknek. A Roma Koordinációs Tanács kiemelt szerephez jut a stratégia véglegesítésében.

November 9.-ig meghosszabbították a Nemzeti Felzárkózási és Roma Stratégia társadalmi vitájának az időtartamát — értesült a Roma Sajtóközpont (RSK) Ráczné Szabó Ritától, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának a kabinetfőnökétől.

A Roma Keretstratégiát 2011. májusban fogadta el Brüsszelben az Európai Unió Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsa. A tagállamoknak az év végére el kell készíteni a nemzeti roma stratégiát és azt be kell nyújtaniuk az Európai Bizottsághoz.
A nemzeti stratégiáknak konkrét intézkedéseket kell tartalmazniuk a romák társadalmi integrációjának növelése érdekében. A nemzeti romastratégiáknak négy területen kell eredményeket elérnie: az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás és a lakásviszonyok javításában. A keretstratégia leszögezi, hogy a roma népesség helyzetének javítása érdekében küzdeni kell a diszkrimináció és a szegregáció ellen.
Hazánkban szeptember végén kezdődött a Nemzeti Felzárkózási és Roma Stratégia tervezetének a társadalmi vitája és csütörtökön zárult volna, de a „téma fontosságára, és a nagy érdeklődésre” tekintettel a tárca kitolta a határidőt — közölte Ráczné Szabó Rita, aki szerint a pár hete megalakult Roma Koordinációs Tanácsnak kiemelt szerepe lesz majd a stratégia véglegesítésében.

A Roma Koordinációs Tanács egyik fontos célja a roma stratégia elkészítésének segítése, megismertetése és végrehajtása. A 27 tagú testületben roma civil szervezetek és a roma kisebbségi önkormányzatok képviselői mellett többek között egyes egyházak, a munkaadók és munkavállalók képviselői, az MTA delegáltja kaptak helyet. A testület jelenleg legfontosabb feladata a nemzeti roma stratégia megvitatása.

A civileknek még további három hetük lesz arra, hogy észrevételt tegyenek a stratégiáról. Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a közelmúltban egy szegedi konferencián hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a romák megismerjék a stratégia tervezetét és hozzászóljanak. Kiemelte, hogy a felzárkózás nem csak a romák ügye, ezért az intézkedések sem csak a romákat érintik, hanem minden olyan embert, aki elszegényedett. Az államtitkárság tematikus honlapján a stratégia céljai között szerepel százezer munkanélküli roma foglalkoztatásának megteremtése, tízezer roma fiatal érettségihez juttatása, ötezer roma fiatal egyetemi hallgatóvá válásának segítése.

Közben a Partners Hungary Alapítvány az OSI támogatásával on-line konzultációt és regionális fórumokat szervez cigány civil szervezetek és kisebbségi önkormányzatok számára a stratégia tervezetéről. A fórumokkal szeretnénk erősíteni a magyar stratégia hitelességét, segíteni a társadalmi beágyazottságát, növelni ismertségét, elfogadottságát, ezáltal támogatni a végrehajthatóságát – közölte Deák Éva ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy a témában bárki elküldheti javaslatait a Partners Hungary Alapítványnak, észrevételeiket közzé is teszik az alapítvány honlapján.

A regionális konzultációs fórumot három helyszínen szervezi a Partners Hungary Alapítvány. Az első állomás Szolnokon lesz csütörtökön. Ide Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Pest

megyékből várják a részvevőket. Az egész napos rendezvénynek a Polgármesteri Hivatal ad otthont. Eddig körülbelül harminc településről jelezték részvételüket a helyi roma kisebbségi önkormányzatok, a roma civil szervezetek és az önkormányzati fenntartású intézmények vezetői. A jövő héten hétfőn Kaposváron, szerdán Miskolcon szervezik az egész napos rendezvényt.

Lakatos Elza, Roma Sajtóközpont

További cikkek a rovatból
„Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál „Borsod kincsei” – kétszáz hátrányos helyzetű diák táborozik a velencei tónál
Július 14-én, szombaton a „Borsod Kincsei” rendezvényen közel harminc zenés-, táncos-, és egyéb színpadi produkció versenyez, hogy kiderüljön, kik a „kincsei” a tanodahálózatnak.
Tágra zárt ajtó – a jászladányi iskolaügy – videó
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 26. csütörtök Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta. A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. [...]
Rájuk vár a közmunka: szegény és cigány gyerekek oktatása
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. január 24. kedd A nyolcvanezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete tavaly december végén az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény és a szakképzési törvény alkotmányellenességére hivatkozva, kérvényezve azok megsemmisítését. A Roma Sajtóközpont Szüdi Jánost, a Pedagógus Szakszervezet szakértőjét, volt közoktatási szakállamtitkárt kérdezte a kifogásaikról. – Az interjú a [...]
Nemzetiségek parlamenti képviselete – halottnak a csók
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2011. december 6. kedd Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára, vagy az országos pártlistára voksol-e majd. Legalábbis ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A javaslat elvben rendezné a nemzetiségek parlamenti képviseletét, ám csak néhány kisebbségi ülhet majd a házban. A jelenleg regnáló országos [...]
Lezárult a roma népszámlálási kampány
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 21. hétfő Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az  Ide tartozunk! – Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén. „Sokfélék vagyunk, vannak köztünk jobboldaliak, baloldaliak, hívők és nem hívők, az a [...]
Hazudna a Guardian? Jelek szerint nem
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Sárközi Gábor – 2012. február 4. szombat Hazugsággal vádolja a The Guardian brit napilapot a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Azt állítják, Gyöngyöspatán nincs iskolai szegregáció. A brit lap nyilatkozatban áll ki a romák magyarországi helyzetével foglalkozó cikk hitelessége mellett. Úgy látszik, joggal. eredeti megjelenés: hvg.hu A Hír Tv, [...]
Emberi jogok világnapja – a jogvédők szerint romlott a helyzet Magyarországon
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – Lakatos Elza – 2011. december 10. szombat Szombaton, december 10.-én van az Emberi Jogok Világnapja.  Romlott a helyzet Magyarországon az emberi jogok területén. A demokratikus jogállamiság mellett az alapvető emberi jogok is veszélyben vannak, azok legfeljebb a kiváltságos helyzetű társadalmi csoportok számára elérhetők Magyarországon – mondják a jogvédők. Szombaton ünneplik világszerte az [...]
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) – 2011. november 24. csütörtök Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik. Ahogy arról a Népszava online ma hírt adott, a Gandhi Gimnázium meghívására Morvai Krisztina politikus látogatott a roma nemzetiségi intézménybe. A [...]
A romák is megmutathatják, milyennek szeretnék láttatni magukat
2011. November 25. Péntek: — Két hónappal meghosszabbították a Chachipe Map Nemzetközi Fotópályázat leadási határidejét. A szervezők idén a roma kultúrát, a romák és nem romák együttélését előítéletek nélkül ábrázoló pályázatokat várják, a fődíj ezer euró. A korábbi pályázatok fotói a Chachipe naptáron Hillary Clinton stábjának irodáját is díszítik.
Elmaradt Morvai Krisztina „rendhagyó történelemórája” a Gandhi Gimnáziumban
2011. november 24. csütörtök - Elmaradt Morvai Krisztina Jobbik alelnök, európai parlamenti képviselő előadása ma a Gandhi Gimnáziumban – tájékoztatták a Roma Sajtóközpontot az iskola diákjai. Civil szervezetek az igazgató lemondását követelik.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink