Jegyzetfüzet

Cigánynak lenni

2011. október 19. | Nótár Ilona

Nótár Ilona

Nótár Ilona

Összevitatkoztam egy barátommal. Azt mondta, hogy cigánynak lenni számára egyet jelent azzal, hogy kiközösítve él, hogy amikor kilép az utcára, megbélyegzik, hogy korlátozott lehetőségekkel kell megelégednie, szegénységben, nélkülözésben kénytelen élni.
Tizenhárom éves voltam, amikor rájöttem egy nagy titokra: itt valami átverés van! Bőrszíntől függően van esély a boldogságra? Ha ne adj’ isten barnább a bőröd, esélyed sincs, ha pedig világosabb vagy megnyílnak az ajtók. Emlékszem, odaálltam anyám elé: „Anyu, én megfejtem ezt a titkot – okoskodtam. – Ismerni akarom a világot. Nem hiszem el, hogy annyi lenne az életünk, hogy megszületünk, felnövünk, férjhez megyünk, gyermekeket szülünk, és aztán meghalunk. Ismerni akarom a világ sokszínű arcát.” Ilyesmiket mondtam. Anyám persze kinevetett és mondta a testvéreimnek: „Mindig is nagyravágyó volt ez a lány, és büszke, nagyon beképzelt.”
Én tudom, mit jelent cigánynak lenni. Tizenhárom évesen szembekerültem a családommal, amikor azt mondtam nekik: Úgy akarok cigány lenni, hogy kitörök a nyomor adta korlátok közül, és látni akarok. Sokkal messzebbre akarok nézni, mint amennyit engednének nekem!
Azért soha nem kiabáltam, hogy tessék segíteni, mert én vagyok a kicsi törékeny cigánylány, akinek támogatásra van szüksége… Csendben meghúzódtam, ha kellett, elmentem lyukas cipőben az iskolába, éhesen jöttem haza. Félve mentem éjszakára dolgozni, aztán koszosan mentem suliba. Megírtam a dolgozatot, hullafáradtan hazamentem Dosztojevszkijt olvasni… Az osztályfőnököm annyira nem is sejtette, mennyire csóró vagyok. Nem is adta a kezembe az ösztöndíj pályázati papírokat, annyira nevetségesen alacsonynak tartotta az egy főre jutó összeghatárokat, hogy nem merészelte feltételezni, bárki is élhet az alatt.…
Hát, kérem, én éltem… Csak nem szóltam róla senkinek. Egy dolog miatt vertem csak az asztalt: hadd írhassam meg én is a dolgozatot! És senkit ne érdekeljen, hogy én előtte való nap nem aludtam, hanem dolgoztam, és nem tudtam megfürödni, mert hideg volt, és hogy egyébként fáztam, és éhes voltam, nagyon… Ez nem tartozott senkire. Tudtam jól, hiszen mindenki elmondta már, hogy én vagyok a cigánylány, aki a mínusz tizenötről indul. „Nem baj. Elindulok én falábbal is, csak hadd indulhassak útnak. Ez az élet versenye, ebben én is játékos akarok lenni” – ezt mondtam mindenkinek. Nem nagyon értették, mért nem egy szakmunkásképzőben akarok „játszani”. Egyből a nagyokhoz török…
Esélyt kérek. Ugyanannyi esélyt, mint amennyi bárkinek járna. Ha majd elindulunk a startvonaltól, meglátjuk, kinek meddig sikerül eljutnia.
Jaj, de sok nehézségen és fájdalmas valóságon kellett keresztülrágni magukat a romáknak az évszázadok során, mire ők maguk is elkezdték úgy érezni: cigánynak lenni annyit tesz: nyomorban élni, elfogadni a korlátokat és nem egyenlőnek lenni másokkal.
Én ezt már tizenhárom évesen sem tudtam elfogadni. Minden emberben megvan az Istentől kapott vágy a szabadságra és a győzelmes, kiteljesedett életre. Nekünk ezt a sorsot romaként kell kiteljesíteni. És ez nekem: ajándék. Akkor is. Így is. És mindenképp.
Most népszámlálás van. Én nem érveltem eddig se mellette, se ellene. Tudtam, mit kell majd tennem, mit akarok majd vallani, de nem vettem a nyakamba a felelősséget, hogy ilyen sorsterhekkel sújtott népet bármiről is meggyőzzek vagy lebeszéljek.
Ma Magyarországon cigánynak lenni nem egyszerű vállalás – lássuk be! Itt van a félelem, hogy lelődözik a gyermekeinket és minket az utcán, meg a történelem, mely abszurd, hihetetlen, felfoghatatlan, képtelen, kimondhatatlan, elképzelhetetlen… És több mint hatszázezer cigány ember teljesen értelmetlen és embertelen halálához vezetett. Elvesztek családok, történelmek, életek. Nem kell elfelejteni! Minket elvittek, megjelöltek háromszögekkel, meztelenre vetkeztettek, beinjekcióztak, élve megfagyasztottak, megfojtottak, elégettek, agyonvertek, lágerekbe hajtottak, kiszaggatták a gyerekeinket a kezeinkből, megölték őket előttünk, megerőszakoltak minket mindenhogyan, és méltóságunktól és emberségünktől megfosztva, állatokként halomra mészároltak minket. És ez –- ne merészelje megkérdőjelezni senki sem, mert azzal egyenesen engem köp szembe – ma is megtörténhet. Ma is vannak ugyanis masírozó félkatonai szervezetek, ma is lövöldöznek szabadon, ma is posztolják a cikkeimet, és ma is fenyegetnek, hogy nem vagyok méltó az emberhez méltó életre. Hihetetlen, de igaz.
Mégis. Amikor jött hozzánk a számláló asszony, hellyel, frissítővel kínáltam és válaszoltam minden kérdésére: Igen, először cigány vagyok, aztán magyar. Férjem is. Gyermekeim is.
Erre a hölgy: „Maguk az elsők nekem. Nemsokára végzek a népszámlással, de még senki nem vallotta magát cigánynak. Sem elsőként, sem más nemzetiségként megjelölve. És azt tudta, hogy a maguk lakása itt az egyik legnagyobb? Ezt csak azért tudom, mert véletlenül én is ebben az épületben lakom…”
Furcsa élmény lehetett neki. Budai polgárok, cselédszobás lakással, vagy öt diplomával – és cigánynak vallják magukat.
Mondtam is a férjemnek: címeresek lettünk. Ott a papíron a pontos lakcímünk, és az egyetlen cigányok a környéken. Meg vagyunk jelölve. Üzenem Setét Jenő barátomnak, aki annyira biztosan állította, hogy ez alapján biztosan nem… Dehogynem, nagyon is.
Akkor mégis miért vállaltam?
Én soha nem szégyelltem azt, aki vagyok, aminek születtem. De ha valakiktől bocsánatot kell egyszer majd kérnem (ami remélem, soha nem jön el), az a családom lesz, mert ők is „címeres cigányok lettek” miattam. Az én büszke vállalásom miatt.
Nem tudom, mit hoz a jövő. Isten adjon a családomnak, a népünknek kegyelmet az életre. Büszke cigányokat nevelek a gyermekeimből. Nem átok ez. Ez Isten ecsetvonása rajtam. S ő, az Úristen: igazi művész.

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink