Bogdán Péter blogja

Huszonnégy portré a roma világból

2011. október 31. | Bogdán Péter

Korniss Péter–Závada Pál: Egy sor cigány

Gyönyörű külsővel jelent meg nemrégiben Korniss Péter és Závada Pál Egy sor cigány – Huszonnégy mai magyar című könyve. Závada Pál előszava szerint Timothy Greenfield-Sanders és Elvis Mitchell adta az ötletet a portrékötet megírásához a The Black List című alkotásukkal. Az amerikai szerzők abban azt mutatják be, hogy afro-amerikai honfitársaik mit adtak, sok küzdelem árán, az Egyesült Államoknak és a világnak. Závada szerint Greenfield-Sanders és Mitchell alkotásának címe áthallásos, amennyiben a feketék névsorára, és magára a feketelistára, a szégyenlistára is utal.

S talán éppen ezért nem lepődünk meg azon, hogy a magyar változat címadása is követi az eredetit, amennyiben az Egy sor cigány titulus nemcsak a könyvben szereplő huszonnégy roma szereplőre, de hazánk szégyenfoltjára, a szélsőségesek ajkán született rigmusra – »Egy sor akác, / egy sor fűz, / egy sor cigány, / egy sortűz« – is utal.

A kötet előszavából kiderül, hogy az olvasó nem olyan könyvet tart a kezében, amely átfogóan mutatja be a magyarországi roma társadalom szenvedéseit, mégis úgy vélem, hogy a sikeres romák tekintetében reprezentatívnak tekinthető. Ha másért nem, hát azért, mert a mű szereplői a Kádár-korszak és a harmadik magyar köztársaság meghatározó cigány entellektüeljei, a roma értelmiségi réteg első és további generációinak tagjai. Az agrármérnök, a néprajzkutató, az orvos, a szociális munkás, a református lelkész, az iskolaszervező, a dokumentumfilmes, a színművész mellett megjelenik a prímás, a jazz-zongoraművész, a hivatásos honvédtiszt, a zenekarszállító és a kőműves kisvállalkozó is.

A portrékötet sikeres romákat mutat be, mégsem tekinthető elitistának. Nemcsak a széles körben ismert cigány szereplőket ábrázolja. Betekintést nyújt azoknak a romáknak a világába is, akik hétköznapi emberként (vagy értelmiségiként) tesznek nemcsak a maguk, hanem a közösségük boldogulásáért is.

Závada Pál a szépséget keresi a kötet szereplőinek munkájában, életében. Sorsok tárulnak elénk, amelyek időnként annyira fájdalmasak és megrázóak, hogy az olvasó alig kap levegőt, el is érzékenyül. Mégis valamennyi történet azzal zárul, hogy az életéről mesélő nő vagy férfi nem tört meg, megvalósította önmagát. Elérte a célját akkor is, ha szegény volt, akkor is, ha az apja verte őt, az anyját, a testvéreit. Akkor is, ha a nevelőszülők kínozták. Akkor is, ha az osztályfőnöke lemondott róla. Akkor is, ha a kisegítő iskola karmaiban volt. És akkor is, ha sokszor, sokan nem vették emberszámba a származása miatt. Vagy csak azt gondolták, hogy ő annyira jelentéktelen és igénytelen, hogy minek is neki az értelmiségi életforma, minek is neki a társadalomban elérhető pozíció.

Ugyanakkor szívfájdalmam is van a könyv kapcsán. (És erről nem a kötet tehet.) A megszólaló romák egyike a Kádár-rendszerben fontos szerepeket töltött be. Most mégis olyan álláspontot foglal el a cigány kisebbségi önkormányzati szavazások kapcsán, amellyel a roma szavazók jogainak csorbítása mellett tesz hitet. És van olyan portré is napjainkból, ahol arról beszél az egyik „követendő példa”, hogy „nem helyes büntetni például azt a vendéglőst, aki cigány pincért a származása miatt nem vesz föl. Hiszen a vendéglős a piacról él, és ha vendégei nem szívesen ülnek le ahhoz az asztalhoz, amelyre cigány szolgálja föl az ételt, akkor méltányolni kell, hogy nem akarja rontani a saját üzletét, és nem kéne őt rasszistának kikiáltani.”

S talán az még fájdalmasabb, hogy ugyanez a „követendő példa” azt is mondja: „Tudomásul kell venni, hogy a cigány manapság a közvélemény megítélésében rosszabb a kínainál, mindenkinél – ez persze nincs rendben, de egy fecske nem csinál nyarat. Én se vennék föl cigány kőművest, ha a megrendelő bármikor kikötheti, hogy az ő lakásába márpedig cigány nem teheti be a lábát. A saját régi embereim persze kivételek, és minket gyakran az előző kuncsaft ajánl a következőnek. De sokszor bizony énelőttem is becsukták az ajtót, amikor megláttak.”

Szóval miközben a romák ügyének az ilyen típusú megközelítése nekem nagyon nem esik jól, tisztában vagyok egy rendkívül nagy pozitívummal is. A kötet alkotói elég bátrak voltak, hogy ne hallgassák el azt, hogy míg huszonkét nyilatkozó általában azonos értékelvek mentén ítéli meg a romák sorsát, közben van egy minimális másfajta hang, gondolkodás is a cigányság körében. Ennek a bemutatása és felvállalása rendkívül fontos. Ugyanis a roma ügyekben járatlan olvasó így arról is képet kap, hogy a meghatározó roma körön belül is képződnek törésvonalak, épp olyankor, amikor a nem romákkal közösen azon gondolkodnak, hogyan lehetne együttesen előrelépni.

Závada Pál és Korniss Péter munkájához hasonló vállalkozás már született 1999-ben, Találkoztam boldoguló cigányokkal is címmel. Akkor Juhász Júlia készített interjúfüzért, s nem interjúrészletekkel egybegyúrt életrajzokat. A két kötet mégis jól rímel egymásra. Juhász Júlia könyvében azzal a Büszkével ismerkedhettünk meg, azzal a Daróczi Gusztávnéval, akinek az unokája, Bársony Kata a mostani műben tárja elénk az élettörténetét. S ugyanez igaz az Egy sor cigányban bemutatott Mohácsi Erzsébetre is, akinek testvérét, Mohácsi Viktóriát Juhász Júlia faggatta.

Így akár azt is végigkövethetjük, hogy a tanulás révén régebben kiemelkedett, ismert roma értelmiségiek pályaívében milyen változások mentek végbe az elmúlt tíz-tizenöt évben. Miközben azzal is szembesülhetünk, hogy hogyan törnek utat maguknak újabb cigány entellektüelek, akik ugyanolyan nyomorúságos helyzetből indulnak napjainkban, mint a mára befutottak – évtizedekkel ezelőtt. Ezáltal az Egy sor cigány azt is elmondja nekünk, hogy bár megtörtént rendszerváltás, még mindig nincs általános fellendülés a romák körében. Még mindig csak egyéni sikertörténetek vannak, mérhetetlen szenvedés, lélekgyötrő küszködés árán. Korniss Péter póztalan, eszköztelen portréképei alázattal egészítik ki az életrajzokat – szándékosan lemondva minden többletről. A fotográfus hagyja, hogy a történetek hassanak, hagyja, hogy az olvasó alakítsa ki véleményét, s az általa megörökített kép szinte csak kiegészítője legyen az életutat illusztráló családi fotográfiáknak.

A portrékötet éppen a sikeres cigány sorsok reprezentatív bemutatásának köszönhetően rendkívül árnyalt képet ad rólunk, romákról, a roma ügy kezelésének belső és külső folyamatairól. Segít lebontani az előítéletfalakat, s rengeteget tanulhatnak belőle azok is, akik fogékonyak a cigányság problémái iránt.

Egy olyan korban, amikor sajnos már jelentős tömegek adták volna címként a gúnydal másik sorát – Egy sor tűz – Huszonnégy mai cigány –, nos, akkor különösen fontos, hogy a könyv megjelenhetett.

Korniss Péter, Závada Pál: Egy sor cigány. Huszonnégy mai magyar. Corvina Kiadó, 2011

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink