Beszélgessünk

Etetés

2011. november 10. | Nótár Ilona

A hétvégén a Duna partján egy hajón hófehér ruhába öltözött cigányasszonyok etették étellel is, szöveggel is a betérő népet. Újfajta holland–magyar vállalkozás az ételkommunikációban.

A napokban megkeresett az egyik kedves barátom, hogy lenne itt egy munka, mert jön a híres „mittudomén” étkezés dizájner Marije Vogelzang Hollandiából, és cigányasszonyokat keres, hogy beszélgessenek, és közben ételt kínáljanak. Na, mondom: Dik, egy kis mellékes mindig jól jön, sok pénz, kevés munkával. Ahogy Móricka elképzeli… Na, meg kommunikációtechnikailag is nagyon érdekelt a dolog. Megnézem magamnak, mit akar a holland nagyasszony.

Ahogy közeledett a hétvége, és egyre hosszabbodtak a próbával telt órák, kezdtem rájönni, hogy hatalmas vállalkozás ez, óriási teherbírást és lelki megterhelést jelent. Három nap alatt háromszázhatvan vendég, vagyis minden roma asszony naponta legalább tizenöt vendéget szolgál ki.

Marije filozófiája nagyon egyszerű: Az etetés roppant intim tevékenység, az anya az élelemmel szeretetet is ad a gyerekeinek. Ha valakit megetetsz, az már nem tud utálni téged.

„Honnan jött ez a nő? Persze, Hollandiából, azért a bátorsága” – bosszankodom magamban. De bezzeg minket ültet oda teljesen idegen, jobbára előítéletekkel terhelt, magyar származású, nem holmi ’mindent szabad’ holland emberek elé, így ismeretlenül mesélni az életünkről, megnyitni őket, megfogni őket a történettel, elfogadásra bírni őket, a finom falatokon keresztül bevezetni őket ételkultúránk és tradícióink világába…

Különben nemcsak asszonyságok kínáltak ételt, tizenhét éves lányka is állta a próbát rendesen. Elmondom kendőzetlenül mi történt: ott állunk sikító fehérben, egyetlen hosszú sorban, nem beszélünk és nem nézünk a hozzánk érkezők vendégekre. Semmi kommunikáció. A kísérők beinvitálják a vendégeket a hófehér, számukra kialakított kabinokba, aminek belsejét kitapétázták van az általunk készített rajzokkal, képekkel családról, az életünkről. Az arcunkat egyáltalán nem látják, minket sem, csak a két kezünket, amivel az ételt kínáljuk, meg a fehér ruhánk kisebb részleteit. Teátrális kézmosás következik a virágos mosdótálból. Közben van, aki énekel, mesét mond, mások elkezdik az életük regényét vagy a kínált étel sztoriját. Szigorúan őszintén. Lehetne hazudni, de minek? Csak nagyobb odafigyelést és koncentrációt igényelne. Közel negyedórát tart az etetés, amely szól az ételről, az életről s főként rólunk a cigány mivoltunkról, ami mindent átsző. Szinte végig mi beszélünk. Eleinte féltünk, hogy sok lesz ez a negyedórás csacsogás, de aztán minden alkalommal úgy kell belénk szakítani a szót az időmérőnek, hogy határozott kézmozdulattal jelezze: legyen vége a beszélgetésnek. Még utána is legalább három perc, míg végre búcsút veszünk. Gyakran látjuk, hogy valaki megfogja a benn ülő kezét, vigasztalja a benn pityergőt, mások együtt nevetnek, olyan is akad, aki együtt kóstol a vendégével. Mások meg cuppognak, és dicsérik a bodagot lecsós nokedlival. Néhol meg csend van. Nem lehet tudni áldott vagy nyomasztó csend ez, de mindketten hallgatnak.

Elképesztő kincseket hozunk elő a mélyről, az elfeledett emlékek, új és új történetek minket is folyton megújítanak. Minden beszélgetés más. Nincs két egyforma a három nap alatt. Hihetetlen nehéz eljutni egy idegen emberhez pár perc alatt, arctalanul, s közben olyan intim viszont kialakítani, ahol a nagy magyar valóságban a beszélgetést vezető cigány asszony arra vetemedik, hogy etesse az idegenjét, éppen úgy, mintha a saját gyermekét táplálná. Féltő szeretettel, kedves gondviseléssel felvágja neki az ételt, ajánlja, hogy mivel lenne finomabb a falat, s közben mindenhez hozzáfűz valamit, újabb történetet vezet be: szomorút, vidámat, valóságosat.

A szünetekben izgatottan kérdezzük egymást: Hogy ment? Milyen volt? Nyitott volt? Jót tudtatok beszélgetni? Evett?

Olyanok lettünk, mint a legjobb testvérek. Úgy aggódunk egymásért, mintha magunk miatt fájna a fejünk. Minden jó beszélgetést közös sikernek élünk meg. A harmadik beszélgetés után én már nagyon elfáradok. A cél mindig ugyanaz, de mindig csak egy embernek szól: eljutni őhozzá, hogy valahonnan valahová együtt jussunk tovább. Most én viszem át őt a folyón. Mint a révész. Átlépünk az előítélet magas habjain, hogy a túlparton másképp lássanak. Hát, ha lehet, persze.

Nem tudom, válogatott vendégek voltak-e, de nagyon nagy élményt jelentettek mindannyiunknak, ezt biztosan állíthatom. „Ezek az asszonyok egyszerűen zseniálisak” – ezt minden alkalommal elmondta nekünk Marije, aki szinte végig velünk volt, és meghajlással tisztelgett a teljesítményünk előtt, de nemcsak ő, minden szervező és segítő tisztelettel és szeretettel szurkolt nekünk.

A szünetekben nagyon fáradtan, de mégis kellemes feszültséggel beszélgettünk a tapasztalatokról. Volt miről. Be kell ismerni, hogy az emberek sokkal nyitottabbak voltak, mint valaha is gondoltam volna. A segítők elmondása szerint a vendégek többsége hatalmas, el nem feledhető pozitív élménnyel tért haza. És a nekünk hagyott üzenetek is ezt sugallták. Marije az etetésről szólva az anya–gyermek kapcsolatból indult ki. A roma családokban a nő az, aki leginkább átadhatja a tradíciókat, a kultúrát. Az egészségnevelés is az ő dolga, hiszen ő van otthon legtöbbet a gyermekekkel, és az intenzív közös életük során nemcsak a magyar, de a cigány nyelvre és kultúrára, történelemre tanítja meg a gyermekeit.

Marije vállalkozása különösen bátor, az bizonyos. De meg kell hökkenteni a népet, ezt meg el kell fogadnunk. És ha a világot nem is váltotta meg e három nap alatt tíz egyszerű cigányasszony, de háromszázhatvan ember életében biztosan nyomot hagyott…

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink