Bogdán Péter blogja

Már szent vagyok…

2012. március 5. | Bogdán Péter

Lévai Júlia írásából kiderül: a Dzsáj Bhím nem nacionalista egy nacionalista országban, alternatív egy tradicionális iskolarendszerben, cigánypárti egy cigányellenes közegben, buddhista egy 2012-től hivatalosan is keresztény országban, s jogvédő ott, ahol lábbal tiporják a gyermekemberek jogait is.

A felzárkóztatásügyi államtitkár és a Dzsáj Bhím címmel jelent meg a közelmúltban a www.galamus.hu-n Lévai Júlia tollából egy olyan írás, amely mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nemcsak azért, mert egyetértek a szerző minden sorával és gondolatával, de azért is, mert – ha nem is közvetlenül – én is érintett vagyok a történetben.

Érintett, mert roma vagyok, érintett, mert pedagógus vagyok, érintett, mert Balog Zoltán döntései az én életemről is szólnak, s érintett azért, mert pontosan ismerem Derdák Tibor és Orsós János munkásságát.

Alsószentmártonban akartam velük együtt dolgozni, Derdák Tibornak az Oktatási Minisztériumban voltam is – rövid ideig – munkatárs-jelöltje Mohácsi Viktória miniszteri biztossága idején, s jelenleg az alternatív roma oktatási modelleket kutató és a felsőoktatásban tanító szakemberként tudományos dimenziókban is közöm van ahhoz, ami Sajókazán történik.

Arról már nem is beszélve, hogy a különböző emberjogi ismereteim is kötnek a történtekhez, mint ahogyan Lévai Júliának a szóban forgó írásban a fundamentalizmusról tett megjegyzései. Ugyanis azok emlékeztetnek annak az ortodox kommunizmusnak a fundamentalista jellegére, amelyet hét évig volt lehetőségem vizsgálgatni, s amelynek a mostanság uralkodó, hátrafelé menetelő vezetői elit – sok döntésében – a sajnálatos szellemi örököse.

De miről is van konkrétan szó? Lévai Júlia a tárgyalt írásában elemzi a sajókazai Dzsáj Bhím elmúlt időszakbeli vesszőfutását. Aki semmit nem tudott eddig erről, az is megtudhat minden fontos részletet, mert a cikk – meggyőződésem szerint – pontos kordokumentum még akkor is, ha egyébként „csak” Lévai Júlia személyes véleményét tartalmazza.

A felzárkóztatásügyi államtitkár és a Dzsáj Bhím című gondolatsor két értelmiségiről beszél, Derdák Tiborról és Orsós Jánosról. Ők még csak véletlenül sem olvadnak bele abba a merev, tradicionális oktatási struktúrába, amelyet én is kritizálok évek óta. És vihart kavarnak a humanizmussal, az alternativitással, a pedagógiai megújítással, az emberi jogoknak – nem amerikai protestáns, hanem indiai buddhista – érvényesítésével. Ráadásul egy olyan országban, ahol a szélsőjobboldal beviszi a felzárkóztatás-ügyi államtitkár gondolatvilágába, hogy a Dzsáj Bhímet talán végképp el is kellene törölni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az államtitkár egyrészt – finoman szólva – nem buddhista és sokszor cigányellenes, másrészt Matolcsy György szigorú gazdaságpolitikáját oly nagy lelkesedéssel követi, hogy ezért akár a roma gyermekeket is képes lenne megnyomorítani, igazán logikus ellenszenve a Dzsáj Bhím iránt.

Már most hogyan jelenik meg mindez Sajókazán?

Február 23-án bilincsbe verve vittek el a dr. Ámbédkar nevét viselő iskolából roma gyermekeket, s a különböző hírek, tudósítások szerint erősen folyt közben a rendőri cigányozás is. A Dzsáj Bhím képviselőinek fellépésekor lázadozott egy-két érdekes gondolkodású alak, aki elviekben a romákat is védte és szolgálta volna. Amikor az iskola képviselői és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője megjelentek a gyermekek védelmében a rendőrségen, ami úgy tűnik, helyi szinten a hatalmat is képviseli, nem csak a jogot vagy az igazságot. Másra nemigen lehet következtetni abból a diszkriminatív – ráadásul rasszista – jogtiprásból, ahogyan a jogvédő pedagógusokat fogadták. Meg abból sem, hogy amikor kérték, a rendőrök méltányolják, hogy épp aznapra esik az országos megemlékezés Tatárszentgyörgyre (forrás Lévai Júlia írása), akkor állítólag az egyik rendőr nemes egyszerűséggel azt mondta: „most legalább lesz mire emlékeznetek”.

A hazai nem roma értelmiség számos tagja szokta követelni rajtam, hogy határolódjam el a romák deviáns rétegétől. Kimondatlanul is egyértelmű: azért kell ezt megtennem, mert én is cigány vagyok. Nyomatékosítom: származástól függetlenül mindenkitől elhatárolódom, ha deviáns, és akkor is, ha az éppen nem roma.

Amikor egy ilyen sajókazai ocsmányság megtörténik, akkor én is követelhetem, hogy a nem roma értelmiség határolódjon el a saját deviáns csőcselékétől? Kérhetem ezt azért, mert nem hiszem el, hogy a nem roma deviánstól (a közös származás okán) egy szintén nem roma értelmiségi automatikusan elhatárolódna? Vagy inkább ne? Mert akkor a romák védelmében hozott antirasszista rendelkezések értelmében engem biztosan elítél a hazai jogrend, mint megrögzött rasszistát? Nehéz kérdés, igaz?

A megbilincselés csak látványos ráadás. Lévai Júlia szavai nyomán az is kirajzolódik az olvasó előtt, hogy a magánverekedés miatt kezdett rendőri intézkedés inkább csak ürügy lehetett a bosszúállásra. Ugyanis a helyi politikai vezetés egy része nem tudja eltűrni a romák alternatív pedagógiai eszközökkel történő, buddhista szemléletű emberi jogi felemelését. Ha jól bogoztam ki a történteket, feltehetően ennek is tulajdonítható, hogy a rendőrség érdekes adatgyűjtésbe kezdett a népszámlálás során – egyébként titkosan – bevallott vallási hovatartozásról. Képtelenek voltak feldolgozni, hogy hirtelen lett egy csomó buddhista roma Sajókazán. A helyi „elit” nem tudja elképzelni, hogy a buddhisták, akik nem diszkriminatív módon, gyűlölködéssel, kirekesztéssel fordulnak a romák felé, azok nagyobb hatással tudnak lenni a sajókazai cigányságra, mint ők, akik beléjük rúgnak – akár csak képletesen – jó nagyokat, hogy kiderüljön, élnek-e még. Továbbá azt sem tudták elképzelni, hogy a Dzsáj Bhím ezt elmondja az egész országnak.

Határozottan örülök most már annak, hogy a népszámláláson kizárólagosan magyarnak vallottam magam, és sosem fog (a papírokból, adatokból) kiderülni, hogy roma is vagyok. Úgy tűnik, hogy néhány sajátos gondolkodású ember számára érdektelen leszek majd, amikor egyszer azon fáradoznak, hogy kiderüljön: ki merte magát 2011-ben cigánynak vallani. Rólam majd ki fog derülni, hogy politikailag, származásilag, vallásilag tolerálható vagyok, mert teljes mértékben asszimilálódtam. Beleolvadtam a mélymagyar keresztény-nacionalista trendbe (vélhetik). Ami ugye azért fontos, mert – Lévai Júlia írásából kiderül – az már biztosan baj egy-két közigazgatási szervnek, ha valaki buddhista. Meg az is, ha metodista. És lehet, hogy ez nem független Balog Zoltán meg a KDNP mélyen keresztény gondolkodásától. Tehát miért ne gondolhatnám, hogy a roma származásom is közigazgatási téma lesz előbb-utóbb?

Áldom az Istent (és Allahot, szabad a választás), hogy nem mondtam meg az államnak, hogy nemcsak cigány vagyok, de buddhista zsidó is, aki még a feketéket is szereti. A kínaiakról nem is beszélve. És azért is fohászt mondok az Úristennek, meghajlok Mekka felé is, amiért benne tudok hinni, s nem az önmagukat felkent „ember-istenek” által kreált társadalmi rendben. Örülök neki, hogy buddhista-zsidó tisztánlátásom engedi meghallani Isten és Allah intelmeit, amikor az „ember-istenek” azt tanítják, hogy ők ezt meg azt gondolták. Pedig már Arany János is mondta: Gondolta a fene…

Örülök annak, hogy szeretem annyira az emberiséget, hogy tőlem bárki bármilyen vallású lehet. Csak az a fontos számomra, hogy a vallási különbözőséget hitelesen, az őszinte szeretet jegyében tolerálja. S a hite szellemében hajtson végre emberséges tetteket. Ugyanúgy, mint ahogy a Dzsáj Bhím teszi Sajókazán. Nem pedig úgy, mint azt a felzárkóztatás-ügyi államtitkár közreműködésével teszi egy olyan keresztény szakkollégium, amely nem átall egy önmagát demokratikusan felkent cigány kápót alkalmazni. Meggyőződéssel fogalmazok ilyen keményen: ez is a kutatási területem. Romákról, pedagógiáról és tanulásról, vallásosságról és emberi jogokról, identitásokról van szó ott is.

Lévai Júlia írásából egyértelműen kiderül, hogy a Dzsáj Bhím nem nacionalista egy nacionalista országban, alternatív egy tradicionális iskolarendszerben, cigánypárti egy cigányellenes közegben, buddhista egy 2012-től hivatalosan is keresztény országban, s jogvédő ott, ahol lábbal tiporják a gyermekemberek jogait is.

Tudom, hogy ötletemnek Magyarországon nincs realitása, mégis elgondolkodom azon, hogy a világ más részén lehetnék-e buddhista-zsidó-cigány-meleg-keresztény szent. Merthogy felebaráti szeretettel – vagyis toleranciával – viseltetem a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű emberek iránt is.

Ha ilyen minőségemben – mondjuk sajókazai lakosként – a Vatikánban szentté avatnának, attól még nem biztos, hogy Sajókazán megmondanám, hogy már szent vagyok.


További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink