Szabadságot Geréb Ágnesnek!

Nili

Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől.
Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Szeretném tisztelettel megkérdezni, tudjuk-e, hogy a kórházban hányan halnak meg vagy szenvednek élethosszig tartó sérüléseket. Az elmúlt év nem végleges adatai szerint 2011 első tizenegy hónapjában 80 560 gyermek született – olvasható a KSH idén januári közleményében. A védőnői jelentések alapján az intézményen kívüli tervezett szülések aránya az összes szülések 0,1-0,2 százalékát teszi ki, ami a nemzetközi átlag alatt van. Ha az összes, tervezetten vagy váratlanul kórházon kívül történt szülést viszonyítjuk az összes kórházi szüléshez, akkor is csak 0,5 százalék az otthonszülési arány.

Egy 2010-es, az Egyesült Államokban, Kanadában az Egyesült Királyságban és néhány (erős gazdaságú) országra kiterjedő felmérés szerint a tervezett otthonszülések és kórházi szülések körében a perinatális (közvetlenül a szülés előtti és utáni időszakban bekövetkező) halálozás hasonló volt, bár az otthonszülések körében a szülést követő 28 napban bekövetkező halálozás magasabb értéket adott. Azonban ha az otthonszülések közül csak a valóban tervezett, szaksegítséggel történő szüléseket vették figyelembe, vagyis azokat, amelyeknél szakképzett bába volt jelen, úgy az újszülöttek halandóságában ez a különbség eltűnik.

Egy hazai kutatás 2011-ben közzétett eredményei szerint leginkább a magasabb iskolai végzettségű szülők választják a szülést az otthoni környezetben. (Az egy évvel korábban lefolytatott felmérés 795 nő 1095 szülését vizsgálta, vagyis az elérhető szűk, de már reprezentatív mintát.) Nem ostoba és felelőtlen döntés következményei tehát az otthonszülések, ahogy sokan feltételezik. Vajon hogyan jut el egy értelmiségi Magyarországon oda, hogy nem kér a kórház adta lehetőségekből?

A „Miért választotta az otthon szülést?” kérdésre a legtöbb válaszadó – 88,2 százalék! – a beavatkozások minimalizálását jelölte meg. A megkérdezettek kétharmada említette a családi közeg fontosságát, és 40 százalék fölött volt a korábbi negatív kórházi élményt vagy a rossz kórházi viszonyokat említők aránya. A megkérdezettek 90 százaléka legközelebb is otthon szülne. Tehát döntésüket nem bánták meg, és nem szereztek negatív tapasztalatot sem, amitől sokan félnek.

A megkérdezettek nagyobb része kivonja magát a terhesgondozás és az orvossal való folyamatos kommunikáció alól is – a válaszaik alapján azért, mert félnek az intézmény negatív hozzáállásától, attól, hogy a döntésük miatt megkülönböztetésben lesz részük, illetve hogy a szülés menetébe beavatkozik a rendőrség. Hiába hozták meg ugyanis tavaly – húsz évnyi bizonytalankodás után – az otthonszülésről szóló rendeletet, az anyukák, akik élnének a lehetőséggel, sok negatív tapasztalatot szereznek.

A már említett külföldi összehasonlító vizsgálat azt mutatta, hogy „a tervezett otthonszülések során az anyák kevesebb orvosi beavatkozást szenvedtek el, kisebb volt az epidurális (gerincvelőbe adott) érzéstelenítések, az elektronikus magzatmonitorozás, a gátmetszések, a műszeres szülésbefejezések (vákuum- és fogóműtétek), valamint a császármetszések száma. Kevesebb volt az anyai fertőzés, a gáttáji és hüvelyi sérülés, szakadás, a szülés utáni vérzés és a visszamaradó méhlepény, és az ezekből eredő komplikációk, szövődmények száma. Az otthonszülések körében kisebb volt a koraszülés, a kis születési súly és a légzési rendellenesség (az újszülött kori halálozás vezető okai).” Ezek a tények vitathatatlanok.

Geréb Ágnes

Dr. Világhy István szülész-nőgyógyász évtizedekig dolgozott Svájcban. Tapasztalatai szerint az otthonszülés jól működtethető módszer, mely kedvez a családoknak: „Saját gyakorlatomban Svájcban 28 év alatt összesen 681 tervezett, kórházon kívüli szülést vezettem. Elvileg minden szülésnél jelen voltam a bába mellett, de csak akkor avatkoztam be, ha erre tényleg szükség volt. Megfelelő szakmai felkészültséggel a bonyolultabb esetek többsége is megoldható kórházon kívül. Mindössze 6 kismama került kórházba a szülés előtt és ezekből is csak kétszer volt szükség császármetszésre. A szülés után kórházba utalt eseteim száma: 15 kismama és 20 újszülött, szintén csekélynek mondható.” Anyai vagy csecsemőhalálozás egy esetben sem történt.
Térjünk vissza Geréb Ágneshez, végzettsége szerint szülész-nőgyógyászhoz, aki nem mellesleg négy gyermek édesanyja, s aki egy kamasz gyermeket hagyott otthon, míg letölti a rá kiszabott büntetést. Jó néhány évvel ezelőtt ez a nagyon vékony, apró, ámde annál bátrabb nő hazajött amerikai tanulmányútjáról, és új tapasztalatait párosította orvosi munkájával. Tizenhét évet szolgált egy szegedi nőgyógyászati klinikán, majd ’89 után nyíltan vállalta, hogy önálló bábaként dolgozik. Azóta több mint háromezer-ötszáz szülésnél volt jelen bábaként. ’94-ben munkatársa lett a Napvilág Születésháznak, ahol az anyukák otthoni környezetben, családtagjaik körében szülhetnek, a legkevesebb mesterséges beavatkozással. Ő volt az ember, aki renitens módon már 1977-ben csempészte be az apukákat a vajúdó asszony mellé a kórházba, hogy együtt éljék át a szülés nagyszerű élményét.

Néhány év múlva kórháza, a Szegedi Női Klinika büszkén vállalta, hogy elsőként engedélyezik az apás szüléseket. Amikor bevonták doktori címét, Geréb Ágnes mindenkinél erősebbnek mutatkozott, és ifjú kezdőkkel egy padba ülve ismét levizsgázott a szülésznői tudományokból, mégpedig a Semmelweis Egyetemen. Ekkor már több per is folyamatban volt ellene, de ő dolgozott. Több könyvet lektorált, és úgy segítette a bábák és anyák munkáját, ahogyan a lehetőségei engedték. Feltette az életét valamire. Teljes szívvel hitt a természetes szülésben, az asszonyok szabadságában, hogy szülhessenek úgy, ahogy számukra a legmegfelelőbb. Nem ítélt el senkit a döntései miatt. Soha nem hallottam tőle egyetlen indulatos mondatot sem. Egyetemi diáktársamként (de furcsa így nevezni, pedig azok voltunk) mindig csodálkoztam, hogyan figyelhet másokra olyan tisztelettel, és hogyan lehet benne annyi alázat, mikor közülünk is sokan ok és magyarázat nélkül megvetették, rosszindulatú megjegyzéseket tettek rá.
Személyiségét ismerni, munkáját tanítani fogják az egyetemeken, főiskolákon, felsőfokú szakképzéseken. Ebben biztos vagyok. Ember azt el nem képzelheti, hogy mekkora árat fizetett ez a törékeny, mégis hatalmas erejű asszony azért, mert kiállt valami mellett, amiben szívből hitt, és nem sorolt be a többiek közé, még ha az sokkal könnyebb is lett volna számára.
Régen megtanultam, hogy az embernek nem attól lesz igaza, hogy mindenki neki bólogat. Lehet valakinek akkor is igazsága, ha csak ő maga tudja, hogy az a helyes.
Én innen üzenem: büszkék vagyunk a munkádra, Ágnes! Az Isten adjon neked erőt!
Szabadságot Geréb Ágnesnek! / Free Geréb Ágnes!