Bogdán Péter blogja

A diktatúrák matematikája

2012. március 13. | Bogdán Péter

Egy magánbeszélgetés folyamán az csúszott ki a számon, hogy szerintem a nácizmus a kommunizmus matematikailag törvényszerű következménye. Magam is megdöbbentem azon, amit mondtam, ezért elgondolkodtam azon, hogy tényleg így van-e.

Mostanában sokat kellett matematikai statisztikával foglalkoznom. Valószínűleg ennek lehet a következménye, hogy a napokban egy magánbeszélgetésben az csúszott ki a számon, hogy szerintem a nácizmus a kommunizmus matematikailag törvényszerű következménye. Miután magam is megdöbbentem ezen a hirtelen adott válaszon, úgy gondoltam, érdemes végigelemezni, tényleg így van-e. Arra jutottam, hogy – matematikai és nem politikai alapokon – ha nem is a kommunizmus ideológiája, de az arra épített gazdaságfilozófia gyakorlati megvalósulása valóban torkollhat náci társadalmi rendet szülő szélsőséges gazdaságfilozófiába, hacsak a megfelelő mértékű anyagi segítséggel nem lép közbe a nemzetközi közösség.

Abban az esetben, ha nem a kommunista gazdaságpolitikának a kapitalizmussal kevert kínai modelljéről van szó, hanem a klasszikus szovjet mintáról és annak (a vagyonkiegyenlítésre és emiatt a Gulágok ingyen rabszolgamunkájára is építő) a döntő elemeiben a közép-európai államokra erőltetett változatáról, akkor tényleg logikusnak tűnik, hogy a kommunizmus pénzpiaci alapokon irracionális adósságtermelő gazdálkodását a matematikai alapokon racionalizálni akaró nácizmus gazdaságfilozófiája válthatja ki. Ebből hazánk esetében – a Kádár-rezsim megbukására, a rendszerváltásra, és az elmúlt alig több mint húsz év demokrácia-gyakorlatára – az alábbi konzekvenciák vonhatóak le.

A kommunizmus – az eredendő céljai szerint – vagyoni egyenlőséget akart teremteni hazánkban is, ezért a szegények üldözték a gazdagokat és az értelmiségieket, mert a gazdasági egyenlőség megvalósításának érdekében először tőlük kellett elvenni, amijük volt. Ugyanakkor egy olyan politikai rendszerben, ahol a hatalmi elit a vagyoni egyenlőség megteremtésére törekedik, egyértelmű, hogy nem jelenhet meg a profit, ezért a Szovjetunióhoz hasonlóan maximum a recski tábor rabszolgáinak ingyen munkája jelenthetett igazi gazdasági hasznot. Ami azért problémás, mert a világnak azon a részén viszont, ahol nem a vagyonegyenlőségre építették az emberek az életüket, a gazdasági versenyben növekedtek az árak. Ha pedig egy non-profit kommunista országnak olyan importcikkre volt szüksége, amelyet emelkedő világpiaci árak mellett is be kellett szerezni, akkor az adott kommunista gazdaság előbb-utóbb hátrányba került, ezért aztán kölcsönre szorult, azaz eladósodott.

Egyrészt azért, mert a gazdaságilag indokolt életszínvonal-csökkenést csak eladósodás révén lehetett megakadályozni, másrészt azért, mert ha a hatalmi elit megengedte volna az életszínvonal tömegeket érintő süllyedését, abba belebukhatott volna. Ugyanis bármely nép csak addig tart hatalomban bárkit is, addig tűri el a diktatúrát, amíg jelentős rétegeknek van belőle jelentős anyagi haszna. De ha már senkinek sem áll gazdasági érdekében az elnyomás, akkor egymásra talál minden résztvevő és fellázadnak az „elnyomóknak” kikiáltott anti-közgazdászok ellen. Ebből kiindulva tehát azt lehet mondani, a felvázolt feltételrendszer mellett történő – irracionális – gazdálkodás olyan mértékű adóssághoz vezetett esetünkben, hogy megjelent a kezelhetetlen adósság-spirál, a kölcsönző tőke bizalmatlanságával, és 1989 körül nyilvánvalóvá vált, hogy el kell kezdeni az adósság törlesztését.

Miután ezt tudomásul vettük, következett a békés rendszerváltás. A hatalmi elit azon kezdett el gondolkodni, milyen lehetőségei vannak a törlesztésre. Erre az egyik válasz a privatizáció volt, az egyszeri tőkebevonás, és ezzel párhuzamosan a kiadások terheinek lerázása. Ez azonban hosszú távon nem elég, mert egyrészt egyszeri a tőkebeáramlás, másrészt nem fedezi a teljes adósságállományt, sem pedig az ország folyamatos fenntartásának költségeit. Egyértelmű lett, amit már a rendszerváltás előtt is sejtettek, hogy az adósság finanszírozása nem megy profittermelés nélkül. Csakhogy a profittermelés folyamata (sok tekintetben) nem nélkülözheti a tőkések gazdasági hozzájárulását. Pénzt csak pénzből, meg – a kommunista diktatúra által is alkalmazott – ingyen munkából lehet csinálni. A kapitalizmusban viszont, a kommunizmussal ellentétben, nem lehet nélkülözni a profittermeléshez szükséges értelmiségi tudást. Vagyis a költségcsökkentés – matematikai okok miatt – csakis a szegények és a képzetlenek rovására érhető el. Ez azonban olyan mértékben sértett különböző társadalmi rétegeket az elmúlt húsz évben, hogy hatalomban maradni csakis az ország adósságállományának növelésével lehetett. A másik (de nem járható) út: diktatúrával leverni az éhező és nyomorgó népet.

A politikusok többsége nem akarta a diktatúrát, mert hitt a demokráciában, és mert meg akart gazdagodni abból, hogy rendelkezhet a dolgozók által befizetett adóforintokkal. Egyébként is: egy parancsuralmi rendszer szégyenletes lett volna Európa szívében. Ezért az ország további eladósítása mellett döntöttek, amit a pénzpiacok újból megsokalltak. Ez a helyzet kikényszerített – a matematika törvényszerűségei szerint – egy olyan hatalomgyakorló elitet, amely végre hajlandó emberek helyett számokban gondolkodni, és kifizetni minden (adósságo)t, amit csak lehet. Ehhez a tőkések és értelmiségiek megtámogatását vállalta fel – a szegények és a képzetlenek rovására.

Mivel az elmúlt évszázadok során a szegénység és a képzetlenség jelentős mértékben összemosódott a romákkal, ezért a matematikai alapú gazdasági kiigazításnak az érintettjei leginkább mi vagyunk. Ha minket levernek és etnikai alapon szegregálnak, akkor alulfizetett közmunkavégzésre lehet bennünket kényszeríteni. Így a majdnem ingyen munkából olyan haszon keletkezik, aminek az élvezője csak az állam. Ebből törleszti az adósságot és felemelkedik. Vagyis az ország adósságállományát csökkenteni lehet a cigányság megnyomorításával is. Ezzel el is jutunk a totális fasizmus állapotába, mivel – a kommunizmushoz hasonlóan – lesznek olyan társadalmi rétegek, de most ellenkező előjellel, amelyek élvezhetik a kiépülő diktatúra anyagi előnyeit, csak nem feltétlenül ingyen, hanem alulfizetett rabszolgamunka kíséretében.

Innen már csak egy lépés annak kimondása, hogy 2014-től kerüljön (tessék észrevenni: felszólítás ez!) olyan hatalom az ország élére, amely a fasizmus haszonélvezőinek azt ígéri, még több pénzt kapnak. Lemond ugyanis az alulfinanszírozott munkáról, helyette költségcsökkentő tényezőként bevezeti a születéskorlátozást. Ez a szebbik neve a népirtásnak, amely egyúttal nullára csökkenti a jelentősnek remélt, de a valóságban minimális mértékű szociális kiadásokat, és egyben – akár a feketegazdaságban is – megüresedő munkahelyeket kínál azoknak, akik biztosan részt tudnak venni az ország adósságállományát csökkentő profittermelésben. Ennek totális felszámolása révén – a matematika logikája szerint – az ország költségvetése kölcsön nélkül is olyan arányú tőkefelhalmozást ér el, amely boldogulást kínál a tőkeerőseknek és az értelmiségieknek – járulékos terhek, kiadások, konfliktusok nélkül.

A matematika törvényszerűségei azonban emberileg és politikailag nem köteleznek semmire. Magyarországnak jócskán 100 százalék alatt van az adósságállománya, míg Görögországban bőven 100 százalék fölött. Athénban valahogy mégsem ragaszkodnak annyira a matematikához. Pontosan azért vitatkoznak Brüsszellel, mert úgy vélik, hogy talán az embert is meg lehetne bennük látni, nem csak a számokat. Magyarország is mondhatná ezt. Hogyha már annyira matekozni akarnak a hatalom jelenlegi gyakorlói, akkor tőkeelvonás helyett inkább invesztáljanak a legszegényebbekbe és a képzetlenekbe. Képezzék tömegesen a hátrányos helyzetűeket. A megfelelő szaktudás birtokában nagy számban válhatnának ők is adófizetőkké, és ez is hozzájárulhatna az adósságállomány csökkentéséhez. Ez biztosan kifizetődőbb, mint a nácizmus erősítése. A növekvő számú képzett munkaerő gazdagodó országot, csökkenő adósságot és enyhülő adóterheket – vagyis magasabb életszínvonalat – eredményez. Származástól és egyéb adottságoktól függetlenül.

Egyébként a diktatúrák matematikája szerint egy másik következtetés is levonható. Ha egy szovjet típusú kommunista rendszer összeomlása után az átalakuló, profitot nem termelő ország adósságát nem írják le, és nem hajtanak végre egyszeri, radikális mértékű, vissza nem térítendő tőkeemelést, akkor a kommunizmus adósságtermelő gazdaságpolitikája – a diktatúrák matematikai törvényszerűségei szerint – valóban a náci társadalmi rendet kialakító szélsőséges gazdaságfilozófiába futhat ki. Ugyanis az uniós tagság jelentős, de nem mindig elegendő gazdasági fék. Matematikailag ez azt is jelenti, hogy ahol nem írták le az adósságot a rendszerváltáskor, és nem hajtották végre az egyszeri tőkeemelést, ott az emberi jogok érvényesítése érdekében hozott gazdasági szankciók előbb-utóbb mégis bevételkiesést okoznak. Ha pedig fegyveres beavatkozás válik szükségessé, ennek (és következményeinek) a költségét vastagon kell megfizetniük azoknak, akik (ész nélkül) adtak kölcsönt.

Ha viszont így is, úgy is fizetniük kell, akkor biztos, hogy a matematika előbbre való, mint az emberség? Nem olcsóbb és békésebb, ha a rendszerváltáskor a hitelezők kijelentik: méltányolják az ésszerű gazdaságpolitikára való áttérés szándékát, leírják az adósságot, és vissza nem térítendő támogatást adnak a profittermelés beindításához? Vagy lehet, hogy ezt azért nem teszik meg, mert a fegyveres beavatkozás is hasznot termel a profitorientált hadiiparnak?

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink