BeszélgessünkVideók

A művész ember perifériára szorult csodalény

2012. március 20. | Nótár Ilona

Kunhegyesi képei között

Kunhegyesi Ferenc festőművésszel önálló kiállítása megnyitóján találkoztunk, a Csili Művelődési Központban.

„Átléptem egy küszöböt – vezet be  Kunhegyesi Feri az egyik kép megalkotásának folyamatába. – Hagytam, hogy vigyenek a színek, a kezemet vezesse az ecset, és engedjem el magam, hogy csak szösszenetnyire hagyjam a munkámon a festőt. Visszaléptem magamból. Az arcok, alakok véletlenszerűen jöttek. Nem is bírtam eltüntetni őket utána. Ott maradtak és üzentek. Tudtam, hogy így kell hagyni.”

– Hogyan mutassalak be az olvasóknak? Ki vagy te?

– Kunhegyesi Ferenc – összecsapja a bokáját, szinte szalutál. Tisztelettel jelenti az adatait. Közben mosolyog.

– Festőművész. 1970. 07. 18.

– Ennyi évesnek is érzed magad?

– Ááá, ez lepereg rólam. A festészet engem elvezet egy másik dimenzióba, ahol megélhetek olyan pillanatokat, amikor találkozom a korlát nélküliséggel. Nem számít az idő, sem a világ dolgai. Nem határtalan, mert az nagyképűen hangzana, de jó érzést ad nekem. Már gyermekkoromban jelen voltak ezek az ihletett állapotok. Semleges magányban jelentkeztek ezek. Ez egyfajta megfigyelői szerep: amikor nem szólsz, csak figyelsz, nézel kívülállóként.

– Láttál is? Vagy csak néztél, mint a többiek?

– Ezek a látások inkább csak érzések voltak bennem. Most, 42 évesen életre tudom hívni ezt az állapotot, leginkább kora reggel vagy késő este.

Színekben például. Itt van egy kép. Ez pont azt meséli el, amit egy ilyen állapotomban volt bennem. Ez a kép időtlen, és a háttérben egy női alak van, akit csupán egy lepel takar. Nagyon tiszta, ego-mentes lény.

– Időtlen, tiszta, ego-mentes. Biztos, hogy egy női alakban láttad mindezt?

A művész nem is hallja meg, mesél tovább.

– Épp kezd kinyílni a nő, a felkelő nap melegétől. Nekem ez a végtelenség jön vissza.

– Térjünk vissza a matériához. A te történeted is úgy kezdődik, mint sokunké: nagyon szegény cigány családból jöttem, sok testvérem van, gyermekkorom óta dolgozom?

– Kit érdekel, honnan jöttem? – veti hátra magát hanyagul a művész. – A médiában nagyon sok dísz-cigány van, akik kénytelenek megalkudni magukkal, feladni a saját identitásukat, és azt hazudni maguknak, hogy ők majd segítik a cigány társaikat.

Emlékszem, azt mondták nekem néhányan, akik meglátták bennem a különlegeset, hogy: „Milyen jó Feri, te már kitörtél.” Ezt kikérem magamnak. Én nem törtem ki sehonnan, nem is akarok! És kikérem azok nevében is, akik mélyszegénységben élnek, nagycsaládban, sok testvérrel. Arra a szeretetre, amit otthonról hoztam, és amit apám és anyám nyújtottak nekem, arra a mai napig szükségem van. Mindennap hazamegyek, apámmal iszom meg a kávét. Apámnak vannak lovai, mindennap kidobom a lovak alól a trágyát, mikor hazamegyek. Ezt nem szégyellem, büszke vagyok rá. És amikor hazajövök – a másik otthonomba – az apámtól, akkor festek.

– A művészetedben mennyire volt meghatározó az a kulturális közeg, amiben nevelkedtél, a roma identitásod, a származásod?

– Nagyon. Ránézek bármelyik képemre, és felfedezem anyám vonásait, a húgom vonásait. Nem tudom, és nem is akarom megtagadni az identitásomat. Az elején furcsa volt. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt, a kiállításomon mondták először rám, hogy cigány festő vagyok. Dühös voltam, mert nem tisztáztam ezt a kérdést magamban. De ma már rettentő jól tudom kezelni ezt a helyzetet, még akkor is, amikor mások ezt nem értik. Mindegyik képemen látszik, hogy ezt egy cigány ember festette. Igaza van a mesteremnek, Szentandrássynak, hogyha van itáliai reneszánsz, egyiptomi festészet, mért ne lehetne cigány festészet? Balázs János, Péli Tamás ezeket megalapozta, és ezt nekem kutya kötelességem tovább vinni. Természetesen nem megerőszakolt módon. Ez teljesen természetesen jön. A lehető legnagyobb könnyedséggel, erőszakosság nélkül kell vállalni, és akkor nincsen semmi probléma.

– Mi lenne veled, ha nem festhetnél?

– Nem lenne semmi gond. Vennék lovakat, néha befognám, hajtanám. Engem egyáltalán nem érdekel ez a világ, amiben élek. A legtöbb művész így érez. A művész ember perifériára szorult csodalény. És itt most nem feltétlenül a cigány emberre gondolok, hanem általában a művész emberekre. Legyen az filmrendező, festő, zeneszerző. Minden kultúrában fontos lenne, hogy a művészet a hétköznapi élet alkotóeleme legyen. A mai filmművészet miről szól? Gyilkolás, háború, szétloccsan az agy…

– De mikortól lesz valami művészetté? – terelem vissza gondolatait a korábbiakhoz.

– A művészet időtlen, mindenkori emberi értékeket, morált, evidenciákat épít fel. Ebből építkezik.

– Kék. Mi jut eszedbe róla?

– A hideg tél.

– Kedvenc könyved?

– Anthony de Mello: A csend szava.
(Utánanéztem: Anthony de Mello indiai születésű jezsuita szerzetes, nem éppen hagyományosan gondolkodó ember volt. A katolikus egyház nem kedvelte önállósága miatt.)

– Amit nagyon utálok?
– A hajnali kelés.

– Nem tudom elképzelni az életem nélküle?

– A jó cigaretta, kávéval.

– Nők?

– Hűség.

– Szerelem?

– Mámor.

– Szivárvány?

– Pillangó.

– Ne haragudj a kérdés miatt. A képeidből látnom kellene, de én azért is megkérdezem. Megtaláltad már az egyéni, saját stílusod?

– Nem. Ez a kiállítás egy fontos korszakot zár le. Innentől talán egyszer festőművész válhat belőlem.

– Az itt kiállított képek központjába kerül a megismételhetetlen egyén, az individuum ábrázolása. Nem csupán az ember jelenik meg, hanem a mögötte lévő világ is. Ez tudatos?

– Minden ember mögött van egy világ. Megnézel egy embert, és egy világot látsz mögötte. Például itt van a Kékmadár című képem. Ennek története van. Amerikai–orosz koprodukcióban készült egy film, jó régen volt. Elkezdtem nézni a tévében, de tíz perc után anyám elküldött a boltba. Soha nem láttam a film végét. Csak a madár maradt meg bennem, illetve az az érzés, amit a film indított el. Meg kellett festettem. A boldogság kék madaráról van itt szó. Ott állok a képen, nézek ki a képből, szemek nélkül, a másik alak lejjebb is én vagyok, amikor ott állok a boldogság kapujánál, és nem tudom, mi van bent, mert még nem mentem át a kapun. Pedig ott a gyönyörű kék madár. És a poén? Egy ismerősöm megtudta a kép történetét. Megszerezte nekem a filmet, amelyik megihletett, de amit soha nem volt alkalmam végignézni. Karácsony óta várja a film, hogy megnézzem, de eddig nem mertem, s talán nem is fogom soha. Azt gondoltam, hogy ki kell festeni magamból ezt a kékmadarat, nekem ezt üzente.

– Folytathatnánk az előbb megkezdett asszociációt? Barátság?

– Szomorúság.

– Cigány?

– Kilőtt nyílvessző.

– Ami a legfontosabb az életemben:

– Akiket szeretek.

– Ha bárhova elutazhatnék?

– Indiába mennék, és megmártóznék a Gangeszban, megtisztulnék…

– Van valami fajta küldetéstudatod, hogy a tehetségeddel szolgálni kell a közösségedet?

– A tehetség kötelez. Ha már Szentandrássy István elhitette velem, hogy tehetséges vagyok, akkor ezt végig kell vinnem. Hatalmas a felelősségem. Én mindennap dolgozom. Mindennap teszek azért, hogy a technikám, gondolkodásom által sokkal őszintébb, letisztultabb legyen az üzenetem.

Most hogy itt vagyunk, és bejött egy csomó nem cigány és cigány ember a kiállításomra, és nézik a képeimet, gondolkodásra készteti őket, amit látnak. Én ezzel már célt értem.


szólj hozzá: Kunhegyesi Ferenc

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink