Bogdán Péter blogja

Csúsztatások

2012. március 22. | Bogdán Péter

Örülnék, ha Hoffmann Rózsa a saját példáján mutatná be, hogy a bölcsész beállítódásával hogyan válna hirtelen integráló, deriváló matematikatudóssá? Vagy ő se tudna, ezért felvenné a diákhitelt? De nem lehet, hogy ő könnyebben vissza tudná törleszteni, mint az, aki a cigánytelepről indul?

A múlt héten jelent meg a Népszabadság online-on egy interjú Hoffmann Rózsával, De hát nincs tandíj! címmel. Az oktatási államtitkár azokról a változtatásokról beszélt, amelyeket az Orbán-kormány hajtott végre a felsőoktatásban.

Tavaly mellbe vágott, amikor egy pedagógiai szaklapban egyszerre közölték a készülő doktori disszertációm első kivonatát, és egy kritikát az oktatási államtitkár Antik nevelés című munkájáról. Tudatosult bennem, hogy napjainkban nem olyan politikus határozza meg a hazai iskolarendszer irányvonalát, aki valahonnan a mezőről kapaszkodott fel a többiek vállára, hanem olyan kutatóról van szó, aki a katedráról borult rá az arra érdemtelenek kebelére. Vagyis úgy szolgál ki szakmailag igazolhatatlan elképzeléseket, úgy rendel alá konszenzusos pedagógiai célokat a Matolcsy György által diktált gazdaságpolitikai elveknek, hogy közben – és ezt egy doktori cím igazolja – tökéletesen tisztában van a neveléstudomány hazai és nemzetközi tendenciáival. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a magyar wikipédia szerint a szovjet irodalomban való elmélyüléstől eljutott egy konzervatív pedagógiai folyóirat megalapításáig, szerkesztéséig, illetve az MSZMP-tagságtól a Fidesz-tagságon keresztül a KDNP-s országgyűlési képviselői mandátumig, vagyis az ateizmustól a keresztény életszemléletig, akkor már nem is lepődhetek meg azon, amit a szóban forgó interjúban mondott.

Hoffmann Rózsa egyebek mellett kifejtette, nem igaz, hogy a rendszerváltás óta nem volt akkora mértékű visszaesés a felsőoktatásra való jelentkezésben, mint az idei tanévben. 2008-ban 2007-hez képest volt csökkenés, éppen ezért az idei 109 ezres számmal minden rendben van. Ez az arány megközelíti az érintett populáció lélekszámát, miközben a felvehetők száma szintén százezres nagyságrendű, és sehol sem tendencia, hogy mindenki jelentkezik a jogosultak közül főiskolára vagy egyetemre. Ezért nincsen semmi gond, és ez akkor is igaz, ha idén visszaesés van, ráadásul a pótfelvételinél mód nyílik a korrekciókra, miután kielemezték a jelentkezők jellemzőit. Hoffmann Rózsa szerint nem is igaz, hogy most jelentkeztek kevesen, hanem inkább a múlt évben jelentkeztek túl sokan, ezért idén, a magasabb követelményeknek köszönhetően reálisabb, felelősebb döntések születtek, ami a minőségnek kedvez.

Az ilyen csúsztatásoktól megáll az emberben az ütő. Ugyanis az, hogy százezres nagyságrendben fogad be a felsőoktatás továbbra is hallgatókat, az csak annyit jelent, hogy jogilag lehetőség van ennyi jelentkezésre. De nem jelenti azt is, hogy ugyanolyan kedvező finanszírozás mellett, mint korábban. Szerintem az oktatási államtitkár tudatosan ferdít a motivációkat illetően, amikor a felsőoktatásba jelentkezések számának csökkenését a felelősebb gondolkodással magyarázza. A napnál is világosabb, hogy ő és az apparátusa olyan gazdasági feltételeket teremtett – Matolcsy György – irányelvei mentén, a továbbtanulást illetően, amibe belerokkant a nép egy része. Ezek az emberek diákhitelt sem tudták bevállalni. Vagy csak egyszerűen úgy gondolkodtak, Hoffmann Rózsa hiába ösztönzi őket arra, hogy adósítsák el magukat, mégsem teszik meg. Kérdéses az is, vajon a jelentkezők számának csökkenése eredményezhet-e minőségjavulást. Roma értelmiségiként miért ne gondolhatnám azt, hogy éppen azok a nehéz sorsú roma diákok esnek ki mostantól a rendszerből, akiknek a felvállalásával a romák és nem romák között kapcsolat javítására alkalmas szakértelmiségieket képezhetett volna az állam.

Az a fajta cinizmus pedig, hogy majd elemezik a befutó adatokat, és ha kell, korrigálnak – egész egyszerűen gyomorforgató. Kutatóként valóban elemezni kell, de ha az ember pedagógiából szerzett egyetemi docensi címet, mint Hoffmann Rózsa, akkor feltételezhetően tudja, hogy a szintén e területen doktorált kollégáinak már a konkrét adatelemzés előtt adott negatív prognózisai hitelesek. Még ha úgy is érzi, hogy a kezében tartja a bölcsek kövét, tudósként talán el kellene gondolkodnia azon, hogy a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenése igazolhatja-e a szakmai előrejelzéseket. E helyett arról ábrándozik, hogy a kisszerű kutatási hipotéziseket politikusként tesztelheti egy országon. Teszt nélkül is megmondható, hogy kárt okoz, ha gazdasági szempontok miatt nem érvényesülhetnek a pedagógusi értékek, elvek. Ha termelődik is valami profit, azt leginkább a jobboldali elemzőknek a zsebében kell keresni. Nekik érdekükben áll, hogy bebizonyítsák saját maguknak, nem jó, amit csinálnak. Amíg ezt teszik, tiszteletdíjat kapnak az adóforintjainkból, ami, ha nem is etikus, mindenképpen jogszerű.

Hoffmann Rózsa a hivatkozott interjúban elmondja, szerinte a 109 ezer fős jelentkezés azt mutatja, hogy egyre többen ismerik fel: az oktatás befektetés, amely során az egyén – szabad döntés során – egy kis kockázatot is vállal. Az oktatási államtitkár szerint sok országban fizetni kell a tanulásért, mégis működik a rendszer. Ráadásul az állam 70 ezer diák tanulását – vagy teljes egészében, vagy ötven százalékban – megfinanszírozza. Hoffmann Rózsa szerint: „Azok a fiatalok jelentkeznek, akik fejlődni szeretnének, és ezért áldozatokat is tudnak, mernek vállalni. A kormány által megalkotott diákhitel-konstrukció lehetővé teszi minden egyes fiatal számára, hogy anyagi helyzetétől függetlenül tanulhasson. Ezért nem hisszük, hogy nagymértékben fordulna elő, hogy valaki azért ne jelentkezne, mert attól tart, nem kap ösztöndíjas helyet.”

Mit lehet erre mondani? Nyilván azt, hogy engem nem fizetnek azért, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikáját ilyen módon transzformáljam oktatáspolitikává, de az az igazság, hogy én nem is vállalnám. Viszont leírom, amit gondolok róla. Például azt: most komolyan kell venni, hogy ebben az országban bármelyik diák szabadon dönthet a kockázatok vállalásáról? Valóban van akárkinek olyan lehetősége, hogy azt mondja, nem vállalom a diákhitelt, hanem államilag finanszírozzanak? Nem csak a kormány által megszabott keretszámokba beleférőknek adatik meg ez a lehetőség? Nem jól gondolom, hogy aki a keretekből kiszorul, annak csak olyan lehetősége van, hogy vagy eladósítja magát, vagy nem? Ez a szabad döntés?

És hogyan kell értelmezni azt a gondolatot, hogy azok a fiatalok jelentkeznek, akik fejlődni szeretnének? Magyarán, ha valaki fél az adósságtól, és nem jelentkezik, akkor az valójában nem a kormány által okozott szegénysége miatt nem jelentkezik, hanem azért, mert igénytelen, és nem akar fejlődni? És ezt tényleg egy pedagógiából doktorált egyetemi docens sugallja oktatási államtitkárként egy országos napilapban? Tényleg stigmatizál egy neveléstudománnyal foglalkozó pedagógus?

Azt elhiszem Hoffmann Rózsának, hogy ő nem hiszi, hogy az ő politikája gátolja a fiatalok továbbtanulását, máskülönben – gondolom – nem gátolná mégis őket. Ahhoz a mondathoz pedig, hogy vannak olyan országok, ahol fizetni kell az oktatásért és működik a rendszer, két dolgot hozzá kellett volna tennie. Egy: Magyarországon azért kell fizetni érte, mert a főnöke bevezette az egykulcsos adót, és a bevételkiesést a szegényekkel fizettetik meg. Kettő: nincsen tandíj Luxemburgban, Dániában, Görögországban, Csehországban, Lengyelországban, Máltán, Észtországban, és csak kötelező tagsági díj van valamilyen hallgatói szervezetben Finnországban, Svédországban, Németországban és Cipruson.

Ebből levonható az a konzekvencia, hogy abban az esetben, ha nem vesszük fel a diákhitelt, és biztos angol, német, francia nyelvtudásunk van, akkor ingyenesen, röghöz kötés nélkül lehet diplománk, meg magas fokú nyelvtudásunk is. Vagyis jobb életet élhetünk, ha nem iratkozunk be magyar felsőoktatási intézménybe, nem adósítjuk el magunkat diákhitellel, hanem jelentkezünk egy nyelvtanfolyamra, és az elvégzése után lelécelünk valamelyik fent említett uniós országba, hogy államilag finanszírozott szakon tanulhassunk.

Lehet, hogy az oktatási államtitkár ezt azért nem tette hozzá, mert szerinte nincs is tandíj. Hivatkozik arra, hogy a továbbiakban is 70 ezren ingyen tanulnak, a szociális támogatás megmarad, a csökkentett jogász és közgazdász keretszámok miatt megnövekedett egyéni terheket az állam utólag csökkenti, és az új diákhitelre állami kamattámogatást lehet igénybe venni, miközben a korábbi kormányok tandíj kötelezettsége mindenkire vonatkozott volna. Vagyis az én aggodalmaim csak a fennmaradó 30-35 ezer hallgatóra vonatkoznak, meg azokra, akik inkább nem jelentkeztek idén. Végül is nem kellene szoronganom, mert szabadon dönthetnek ők is arról, hogy eladósítják-e magukat, vagy sem, merthogy idén csak 70 ezer főre van keret. (Persze, kérdezhetnénk, hogy a 386 parlamenti képviselő fizetésének a megemelésére azért volt keret, mert ők csak 386-an vannak?)

Ami pedig a röghöz kötést illeti, azt Hoffmann Rózsa határozottan elutasítja. Szerinte az általuk kínált feltételek nem összevethetők a középkori fogalommal. Ők nem köteleznek senkit semmire, mindenki szabadon választhatja a feltételeiket, ami persze igaz. De az is tény, hogy egy szegény társadalomban az oktatási államtitkárság feltételei olyan, országos méretű gazdasági zsarolással érnek fel, amely szerint, ha ingyen akarsz tanulni, akkor itt is maradsz pár évig, vagy vállald a több évtizedes adósságot. Vagyis mégiscsak röghöz kötnek, még ha nem is egy életre, hanem csak egy időre.

Aztán Hoffmann Rózsa azt elismeri, hogy gondolkodóba ejtheti például a jogászhallgatókat az anyagi terhek vállalása, de végül is megérheti nekik. Hiszen az ő diplomájukkal könnyebb elhelyezkedni, és magasabb induló fizetések mellett akár meg is térülhet a befektetés. De mi van azokkal, akik nem jogászok akarnak lenni? Mi van azokkal, akik hozzá hasonlóan a pedagógusi pályát nézték ki maguknak? Ők is könnyen kapnak majd állást? A kormány garantálni fogja a magasabban induló bérüket is? Vagy a még most dolgozókat is leépíti, és a munkanélküliség mellett ott marad az adósság a nyakukban? Rosszabb esetben a jelzáloggal meg a végrehajtóval?

Hoffman Rózsa az interjúban közli azt is, hogy a kormány nem titkolta, átcsoportosításokat terveznek a műszaki és a természettudományos területek, valamint az informatika javára. Mit mondjak? Örülök, hogy már a doktori szinten tartok pedagógiából, mert nagyon sok diákhitelbe kerülne nekem manapság ez az átcsoportosítás. Ráadásul a néhai fogorvosom is eszembe jut, aki azt mondta egyszer, hogy ő mindig sebész akart lenni, de a kommunista tervgazdálkodás szerint már elegendő sebész volt, ezért csak úgy bújhatott ki a megkötés alól, ha szájsebész lett.

Örülnék, ha az államtitkár asszony a saját példáján bemutatná, a bölcsész beállítódásával hogyan képes hirtelen integráló, deriváló matematikussá válni. Vagy erre ő sem lenne képes, ezért felvenné a diákhitelt? Igaz, ő talán könnyebben vissza tudná fizetni, mint az, aki mondjuk a mátraderecskei cigánytelepről indul.

Fontos Hoffmann Rózsának az a gondolata, hogy szerinte a külföldi állás és pénz nem minden. Odakinn sokszor nem tudunk gyökeret ereszteni, az otthoni kapcsolataink meg virtuálissá válnak. Hála az égnek, az Úristen sokszor megtisztelt már a segítségével, ezért – ahogyan egy volt professzorom szokta mondani – rövid és eseménytelen életem során már 14 országban megfordultam. Egy-két hely kivételével kifejezetten élveztem a pénzt is, a külföldön tartózkodást is, ezért az esetek legalább 95 százalékában mindig úgy éreztem, hogy nem akarok visszajönni, mert pár nap alatt megtaláltam a gyökereimet, miközben a barátaimmal és a családtagjaimmal a virtuális kapcsolat nagyon élő volt. Csakúgy, mint azok a kötelékek, amelyeket a szintén külföldre szakadt roma és nem roma barátaimmal ápolok, internetes telefonon.

Látható, hogy engem nem győzött meg Hoffmann Rózsa. Vagy nem tudja, mit beszél, vagy nagyon is tudja, hogy csak a „matolcsyzmus” ilyen mondatokat ad a szájába. Egyszer talán szégyellni fogja, hogy mi volt a szájában. Talán…

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink