Bogdán Péter blogja

Toulouse kontra Tatárszentgyörgy

2012. március 28. | Bogdán Péter

Talán most már érthető, hogy mi a bajom Balog Zoltánnal. De ezzel végül is nem kell törődnie. Mert ha a Sosinet.hu és a kollégáim nem léteznek, akkor én sem létezem, sőt az egyelőre még szavazati joggal rendelkező olvasóink sem. Rólam, meg a Sosinet.hu-ról nem kell tudomást venni. De ettől még a Háárec le fogja írni, hogy Magyarország a legantiszemitább ország, mert Dávid-csillagos zsidókat lóbálnak az újnácik a pesti flaszter hirdetőfelületein.

Toulouse – mostanában nem kell sok mindent hozzátenni ehhez a városnévhez. Valószínűleg az olvasók többségének először egy dél-franciaországi zsidó iskola 30 éves tanára, a 3 és 6 éves gyermekei, és az intézmény igazgatójának 10 éves kislánya ugrik be. Közben felvillannak a további képek a meggyilkolt muzulmán vallású, arab és fekete francia katonákról, a nemzetközi felháborodásról, Izrael gyászáról, temetésről, és sok fájdalmas jelenetről, amelynek a végén ott van a merénylő: Mohammed Merah.

A szörnyűséges események a fájdalmas tanulságokon túl azért is fontosak számomra, mert úgy vélem, hogy a toulouse-i tragédia bekövetkezése után elmondhatjuk: a globális gazdasági visszaesés miatt is megerősödött szélsőségesek már-már erőszakhullám formájában söpörnek végig Európán, és céljuk a nekik nem tetsző emberi közösségek tagjainak lemészárlására. A terrorizmus ilyen megnyilvánulásának tekinthetőek a Németországban zajló neonáci támadások, a magyarországi romagyilkosságok, a norvégiai Breivik-féle mészárlás és a toulouse-i események. Feltűnő viszont, hogy a terrorizmus csaknem azonos vagy hasonló jelenségeit eltérő módon kezelik Nyugaton és nálunk. A németországi és a toulouse-i eseményektől viszonylag rövid időn belül elhatárolódott a politikusok zöme, sőt Angela Merkel bocsánatot is kért az áldozatok hozzátartozóitól, miközben Nicolas Sarkozy arról beszélt, hogy „nemcsak a zsidó közösség, hanem mindannyiunk gyermekeit” ölték meg.

Tudatában vagyok annak, hogy Csorba Robinak és az apjának a meggyilkolásakor az államfőtől kezdve a miniszterelnökig sok mindenki megszólalt és elhatárolódott. De a magyarság nevében való bocsánatkérés csak annak az Iványi Gábornak jutott az eszébe, aki ellen többen már akkor is fellázadtak, és akit – a metodista egyházával együtt – azóta már állami szinten is diszkrimináltak, miután első körben kiderült, hogy a metodista egyház nem egyház – ugyanúgy, ahogyan a Sosinet.hu sem sajtótermék. Az igazsághoz persze, hozzátartozik, hogy a kormány a közvélemény nyomására kénytelen volt meghátrálni. (Időnként elgondolkodom azon, hogy vajon mivel magyarázható a metodisták időről időre történő kiradírozása az egyházak kategóriájából. Talán annak tulajdonítható, hogy Iványi Gábor renitens hívőként és lelki vezetőként nemcsak bocsánatot kért a hazai romáktól a többségi társadalom nevében, hanem felvállalta Horváth Aladárt is. Ez a lépés egy pre-náci korszakban szerintem is főbenjáró bűn.)

Sólyom László akkor célzott arra, hogy a cigányság része a magyarság testének, de az nem ugyanaz, mint amikor Sarkozy mond ilyeneket, merthogy nálunk parlamentáris köztársaság volt akkoriban, Franciaországban meg elnöki (prezidenciális) köztársaság van jelenleg is. Hogy egyértelmű legyek: miközben nálunk a köztársasági elnök egy politikai bábu, addig a francia köztársasági elnök vezeti az államot. És bizony, egyetlen egyszer sem hallottam azt az elmúlt években, hogy bármely felelős pozícióban lévő politikus, mondjuk a miniszterelnök, elnézést kért volna a roma áldozatok hozzátartozóitól. Azt sem, hogy kimondta volna: nemcsak a roma közösség gyermeke volt Csorba Robi, de mindannyiunké. Arról viszont hallottam, hogy a roma gyilkosságokat vizsgáló, SZDSZ-es vezetésű parlamenti bizottság nemcsak hogy nem tiltakozott, de egyenesen akarta, hogy államtitok legyen a hazai közigazgatási apparátusnak és politikai elitnek a felelőssége a roma gyilkosságokban. És persze hallottam arról is, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosság eltussolása ellen küzdő Mohácsi Viktória – SZDSZ-es európai parlamenti képviselő, egykori oktatási miniszteri biztos – most Kanadában kényszerül menekültként élni.

Mindeközben egyesek durvának minősítik egy izraeli lapnak a toulouse-i dráma kapcsán megfogalmazott véleményét, mely szerint Franciaország a negyedik legantiszemitább állam. A sort egyébként Magyarország „vezeti”. Szerintem viszont nem durvának kell minősíteni a Háárec állításait, hanem inkább nem kell antiszemitának lenni. Mert hogy az izraeli lapnak van igaza. Ez az ország valóban kőkeményen antiszemita, vagy – a nemzetközi jellemzéseket az enyémmel keverve – nácizmusba hajló gulyásdemokrácia. A fővárost a közelmúltban Dávid-csillagos, újnáci plakátok lepték el, a demokrácia lerombolására utaló célzásokkal és a hungarizmus éltetésével. Akkor most a Háárec túlzott?

Az meg kifejezetten vicc, hogy egyes jogászi vélemények szerint az újnáci plakátok kiragasztása talán nem is törvénysértő, mert a horogkeresztet nem tették oda. Csak valami hasonlót. Akkor is ez lenne a hozzáállás, ha embertömegek nem alakzatban, hanem ülve vagy térdelve, négy és fél ágú vörös csillaggal, bajszos Rákosi Mátyással és bajusztalan Sztálinnal esküdnének fel a Vörös Gárdára a Hősök terén? Hiszen akkor az sem lenne törvénysértő. A négy és fél ágú vörös csillag nem a kommunistának címzett vörös csillag, a bajuszos Rákosi nem azonos a bajusztalan Rákosival, a bajusztalan Sztálin meg nem ugyanaz, mint a bajszos, a Vörös Gárda pedig nem a Vörös Hadsereg. Az meg kit érdekel, hogy a kommunista terror áldozatai mennyire kezdenek el rettegni a várható meghurcoltatásuktól?  A lényeg, hogy azonosság nem volt, csak hasonlóság.  Tessék mondani meddig vicc a vicc?

Toulouse-ban a terrorista legalább húsz golyót kapott, pedig Mohammed Merah nem adott hivatalos beismerő vallomást. Csak a digitálisan rögzített felvételei szólnak róla és ellene. Mivel az ártatlanság vélelme őt is megillette, a bűnösségét kimondó jogerős bírósági ítéletig csak alaposan gyanúsították a gyilkosság elkövetésével. Mégis: az egész államapparátus azonnal cselekedett a szőrszálhasogató jogászkodás helyett. Megostromolták a lakást, ahol elbarikádozta magát. Ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy – bírósági eljárás nélkül vagy jogerős ítélet birtokában – a magyar állam megfelelő szervezetei kezdjék el lelődözni a szélsőségeseket. De legalább annyit mondjanak ki, hogy miközben egy demokráciában mindenkinek joga van primitívnek lenni és szélsőségesen gondolkodni, a butaságát csak annyiban ültetheti át a gyakorlatba, hogy nem sértheti más méltóságát. Ha mégis, akkor irány a börtön, mert a demokráciába nem fér bele az alkotmányos rend felforgatása.

Ugyanakkor mit lehet várni egy olyan országtól, ahol az engem is képviselő, talán még nálam is cigányabb Balog Zoltán úgy emlékezik meg Tatárszentgyörgyről, hogy belekeveri  a roma közösség által is elítélt Olaszliszkát? És miközben elismeri, hogy Csorba Robit azért ölték meg, mert roma, ugyanakkor Olaszliszkát Tatárszentgyörggyel együtt említve kimondatlanul utal arra, hogy nemcsak a nem roma szélsőséggel, de a cigányok gyűlölködésével is baj van. Milyen érdekes. Nicolas Sarkozy Toulouse kapcsán nem adott ki olyan állásfoglalást, amely arról szólt volna, hogy Mohammed Merah áldozatai azért haltak meg, mert zsidók voltak, ezért el kell határolódnunk az ilyen típusú szélsőségektől. Mint ahogy Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikájától is, pedig köztudott, hogy e tekintetben Párizs nincs mindig egy hullámhosszon Tel-Avivval.

Ilyen körülmények között csak hab a tortán, hogy Nicolas Sarkozyvel az oktatási miniszter is elment Toulouse-ba. Nálunk Sólyom Lászlónak talán eszébe sem jutott, mint ahogyan az akkori miniszterelnöknek sem, csak annak a Mohácsi Viktóriának, akit utána el is üldöztek. Valami hasonló történt a kis Csorba Robi temetésén is. Az ott megjelent egy-két politikus mellé az ország egyik olyan vezetője sem állt, aki az állam egységét és a nemzeti szolidaritást jelképezhette volna. Megelégedtek valamiféle adminisztratív képviselettel. Mert Párizsban egy – általam nagyon nem kedvelt – francia köztársasági elnök is úgy gondolja, hogy ott kell lennie. Mi meg örüljünk, ha valamelyik beosztottnak jutott annyi szabadidő, hogy kiruccanjon Tatárszentgyörgyre.

És persze a „cseresznye a torta habjának csúcsán”: a hír egy bronzplakettről. Ezt szánták a legnagyobb elismerésnek az V. Roma Élet Közép-európai Dokumentumfilm Fesztiválon. A díjat annak a HírTV-nek a Célpont című, Gyöngyöspatáról szóló filmje kapta, amelyik tévécsatorna a leginkább igazodott a jelenlegi hatalom torz és torzító ízlésvilágához, érdekeihez. És amelyik miatt a szintén díjazott TASZ visszautasította a saját díjának átvételét. Azt pedig minősíteni sem lehet, hogy a díjat odaítélő zsűriben – a hírek szerint – ott volt az a Pesty László is, aki ellen a hazai jogvédők egységesen léptek fel nemrég. Emlékeztetőül: olyan műsort készített a hazai romákról, amely közösségként, általánosítva bélyegezte meg őket. És persze a fesztiválon megjelent Balog Zoltán államtitkár is, akiről azt hallani: nem érti, a Sosinet.hu-nak mi a baja vele. Övé az az államtitkárság, amely Szentandrássy István Kossuth-díjának átadásakor közölte, hogy a Sosinet.hu nevű sajtóorgánum nem is létezik. Pedig kollégáim korábban hosszan egyeztettek velük, hogy oka volna a jelenlétüknek az ünnepségen, mert a roma újságíróknak is fontos Szentandrássy István.

Ha eddig nem volt világos, talán most már érthető, hogy mi a bajom Balog Zoltánnal. De ezzel végül is nem kell törődnie. Mert ha a Sosinet.hu és a kollégáim nem léteznek, akkor én sem létezem, sőt az egyelőre még szavazati joggal rendelkező olvasóink sem. Rólam, meg a Sosinet.hu-ról nem kell tudomást venni. De ettől még a Háárec le fogja írni, hogy Magyarország a legantiszemitább ország, mert Dávid-csillagos zsidókat lóbálnak az újnácik a pesti flaszter hirdetőfelületein.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink