Emlékezni kell! – Holokauszt, porrajmos

Holokauszt. Biztos vagyok benne, hogy olvasóink közül sokan (a magyarság történelmi intelligenciájára utalok, nem személyeskedem) nem tudják, mit is jelent ez a szó. Pedig, ha valamit, akkor ezt érdemes megjegyezni. Egy életre. Főleg ezekben az időkben. A Septuaginta – vagyis a héber Biblia legrégebbi ismert görög fordítása – szerint teljes elégést jelent, a héber kifejezés árnyalja a mondanivalót: teljesen elégő áldozatra utal.

Ha a mára átalakult jelentését olvassuk: zsidók félig vagy teljesen holt tetemének elégését, és annak szörnyű bűzét jelenti. Mert iszonyatos, elviselhetetlen, orrfacsaró, hányásra ingerlő az a bűz…

Porrajmos. Balkáni dialektusban, lovari nyelvjárásban elnyeletést, elpusztítást jelent. Ezzel nevezték meg a második világháború idején a cigányok kiirtását. „Jaj, Istenem, minek kell megismerni ilyen szavakat?”

„Mert muszáj” –mondom magamnak. Holtra dolgoztatva, éjszakánként mocsokban fekve, éhezéstől, betegségektől, tífusztól verten születtek ezek a kifejezések, az égő holttestektől bűzös meleg nyári és didergető téli éjszakákon. Mondanám: emlékezni kell, hogy ne történjen meg még egyszer. Mintha ez, önmagában csak ez – segítene.

Az elmúlt napokban, hetekben a gyávaság némaságának élményét tapasztaltam meg, ami szinte meggyőzött: eljöhet még a kor, amikor ez a némaság gyilkosságok ezreinek végrehajtását szülheti. A szörnyű bűn megfoganásához elég csak annyi, hogy másként merünk gondolkodni, vagy akaratunkon kívül másoknak születünk, más a politikai hozzáállásunk, s mit tudom én, még mi lehet indíték a gyilkolásra, amelyet elkövetni a kivégzők jogosnak hisznek…

Csak azzal ne jöjjön nekem senki, hogy ez még egyszer nem történhet meg. Mert az régen volt, meg már más világ van, és senki nem engedné meg, mert a demokrácia, bla-bla… Én még beszélgettem ám a Porrajmost túlélő cigányasszonnyal. Nem tűnt túúúúl távolinak a története. Inkább közelinek…

Ismerem – sajnos – az emberi lélek képességét a megalkuvásra. Tudod-e hányan szólnak a hatalom ellen? Ketten is alig. Néhányan hitvány módon mosakodnak, az összes többi meg csak hallgatni mer, és képes lenne sokakat akár a halálba is engedni. Ha nem nő fel egy értelmes, szólni merészelő cigány generáció, van mitől félnünk. Attól tartok.

A holokausztra, a porrajmosra emlékezünk ezekben a napokban, és muszáj emlékezünk, hogy legyünk majd elegen, akik merünk szólni. S ha minket elégetnének is (elsőként), teljesen égő áldozatul, támadjanak újak helyettünk, hogy a gyermekeinknek ne kelljen égnie.

Nem utópisztikus történet, nem fantasy, nem rémmese, amiről beszélni merészelek. Bárcsak az lenne. A cigány embernek mindig figyelni kell. Nemrég volt, hogy tizenhét embert öltek meg csupán azért, mert cigányok voltak. Igen, csupán a származásuk miatt. Emlékezzetek, cigányok! Emlékezzetek, magyarok! Ne feledjétek, zsidók!

Nem vagytok bűnösök. Nem követettek el semmi gonoszságot. Az élet mindenkinek alapvető joga, aki a Föld nevű kegyetlen és csodás bolygóra született. Az élet érték és nem érdem. De a gyermekeink csak akkor örökölhetik tőlünk ezt a jogot, ha mi megszólalunk. Helyettük is, mellettük, értük. Ne legyetek gyávák. Szóljatok az élethez fűződő jogaitokért!

A múlt miatt. Az elődeinkért, akiknek teljesen égő áldozati füstje még most is csavarja az orrunkat. Kell hogy érezze, akinek családja, népe odaveszett.

Kegyelem, hogy mi élünk. Szólnunk kell, hogy a gyermekeink élhessenek.